Nagyasszony

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva 1971-ben, lakásuk ablakában
közös produkciójuk emlékfotójával (Rómeó és Júlia)

Tegnap délután érdekes riportot láthattunk az m1-en a magyar fotográfia nagyasszonyával, Keleti Évával (Ez az élet). 28 percen át beszél nekünk életszenvedélyéről, hogy miként térítette el egyetemistaként a fotózás s hagyta abba vonzása miatt a szervezett tanulást.Kis korában a balett, a tánc világa vonzotta, de nem volt hozzá elég képessége, viszont fotósként mindenek előtt a kulisszák világában sikerült nagyot alkotnia.


(Ha ezért dicsérik, kissé meg is keseredik, hiszen életművéhez hozzátartoznak azok a kemény évtizedek, amiket a Magyar Távirati Iroda fotósaként lehúzott, illetve az Új Tükör független, teljhatalmú képszerkesztőjeként sikerült - egészen a lap rendszerváltozás utáni megszűntéig - nagyot alkotnia.)


Úgy élte ki félbemaradt karrierjét, hogy tánc helyett érdemes nézőként leste a színpadi produkciókat, s az ihletett pillanatokat, az önfeledt játékot, legyen szó drámai színházról vagy táncos produkcióról, remekebbnél remekebb fotókkal honorálta.

Időskori, letisztult bölcsességre vall az a belenyugvás, amivel megállapítja: lehet, hogy ő sosem volt vérbeli dokumentarista, de mindaz, amit a kulisszák világából hagyatékként az utókorra hagy, szinte megfizethetetlen: egy olyan világ, olyan személyiségek belső, megismételhetetlen életéről hoz ekszkluzív híradást, amit akkor lehet igazán értékelni, amikor azok az események és emberek már csak emlék formájában élnek.

Timár József, az utazóügynök (Fotó Keleti Éva)

A Latinovits-Ruttkai emlékfotó egy a sok százezer felvétel közül. Amellett, hogy remek riport, mind a képelrendezés, mind az elkapott gesztusok magukon viselik az eljövendő nagy tragédiák, a fájdalomba és a feloldhatatlan hiányba torkolló nagy szerelem kínjait. Úgy ül az 1971-ben még egymásba két kézzel kapaszkodó színészházaspár a nyitott emeleti ablakban, hogy a nézőt meglegyinti a hirtelen zuhanás, a gyors megsemmisülés lehetősége is.

Hasonló mögöttes értékei vannak egy másik híres fotójának, amely  Timár József Willy Lohmannját ábrázolja Az utazó halálából. A dokumentumfilmen a szerző elmeséli a kép keletkezéstörténetét is, amely abból a szempontból rendhagyó, hogy az előadásban eredetileg csak egyetlen utazótáska alatt görnyedezett a főhős; a fotó egy előadáson kívüli előjáték során készült, ám a kép döbbenetes sikere után a rendező azonnal átszerkesztette az előadást és attól kezdve Lohmann a fotográfus által "felfedezett" hatással élt.

És ez már több, mint fotótanúság...