Első ránézésre mindjárt a Szentes Zágon által (is) művelt, dekoratív alakzatok révén láttatott valóság-részletek jelentek meg emlékezetemben. A blog idei, április 18-i bejegyzésében (Zöld-piros robogás) látható két Szentes-fotó, amelyek ugyanezt a vasúti világot, annak lepusztulását és sivárságát hasonló formai és kromatikus eszközökkel ábrázolják.
Kiáltsunk mindjárt másolást? Netán utánérzést? Vagy elégedjünk meg azzal, ha a semleges "variánsok" kifejezést használjuk? Szerintem azzal, hogy szóvá tettük a hasonlóságot, az egy tőről fakadást, a rokonszelleműséget, már megtettük a kötelességünket. Az esztétikai rendőrködésnek semmi értelme nincsen, különösképpen a fotográfiában, amely kimondottan az adott és szabadon látható valóság elemeiből építkezik. Könnyen megeshet - és meg is esik, rengeteg példára bukkan az ember -, hogy ugyanabban a pillanatban, a világ különböző, egymástól függetlenül és földrajzilag nagy távolságban hasonlóan beállított és kivitelezett fotók tucatjai készülnek. Ez önmagában nem jelent semmilyen problémát, hiszen a válogatás, a szelekció, az összehasonlítás, a versengés úgyis elvégzi a maga dolgát. Én személy szerint megelégszem azzal, hogy fotókat nézek, fotósok műhelyeit vizsgálgatom, alkotásaikat értelmezem a magam számára, és mindazon alkotások, amelyek gondolatot fakasztottak bennem - s netán azokban is, akik e sorokat elolvassák -, megérdemelték, hogy létrejöjjenek. Még ha szellemi testvéreknek vagy éppen dublőröknek is bizonyulnak...
De hogy visszakanyarodjak a Zsuzsa fotójára: elfogadom önálló alkotásnak. Amit megvalósított ezen a képen, azt jól kivitelezte. Emlékezetes marad a számomra. Ezért emeltem be a blogba. A Szentes Zágonéi társaságába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése