Révedő

Bálint Zsigmond az emlékezés lehetséges változataiból hozott friss híradást Gyergyócsomafalváról, ahol ő maga is résztvett a legutóbbi HMKK-fotótábor munkálataiban. Itt látható fotója, amelynek én a Révedés címet adtam - a szerző utólagos engedélyével és magánhasználatra -, de mint általában a nyakon csípett tettesek, én is mindent "meg tudok magyarázni".


Ezt teszem hát a továbbiakban.


A kép maga tárgyát, miliőjét tekintve köznapi, már-már földhözragadt. Az épp csak felvillantott háttér saját életébe, körülményeibe zárkózott, idős ember birodalmára utal,


a középpontban pedig az a hosszan kitartott pillanat áll, amelyben a házigazda egy igen sajátos, szavakkal nehezen leírható, fájdalmasan is boldog mosollyal csodálkozik rá az asztalra teregetett posztóharisnyáira.


Mintha az egész élete peregne le előtte, olyan az arckifejezése, a tekintete. A hagyományos székely viselet két, megőrzött darabja csupán a motor szerepét játsszák, amelyek beindítják az emlékezést. Jó volt? Rossz volt? Megérte? Ezek a külső szemlélő kérdései azokra a néma válaszokra, melyek a fotón látható modell portréjáról szertesugárzik.Értelmezésemben jó is volt, szép is volt, nehéz is volt, rossz emlékektől terhes is, de mégis fiatalság volt, remény, rend, hagyomány, folytatás, de már vége, a rossznak is, de a jónak is, ez a két harisnya a tanú rá, hogy mi voltunk egykor - gondolja, pontosabban csak sejtem, hogy ezeket gondolja a múltjára révedő.


(Még több Bálint Zsigmond fotó a Káfé főnix-en - itt)