Herbert Ponting és "hatlövetű" teleobjektívje (1912) |
Az első hónapokban meg amiatt aggódott, hogy mi lesz, ha a szélsőséges sarki körülmények között kamerája felmondja a szolgálatot? És mert minden, ami működik, egyszer törvényszerűen el is romlik, ez a kamerájára is állt - de szerencséje volt egy kutatótársával, aki idő előtt búcsút mondott a bázisnak s nagylelkűen reáhagyta kiszolgált masináját, ami aztán emberünket segített kihúzni a bajból...
A fotósok vonzalma a kalandhoz, az extrém körülményekhez és látványokhoz nem mai keletű. Herbert George Ponting brit fotográfus (1870-1935) egyike volt azoknak a legendás figuráknak, akik szinte a sarki felfedezőkkel együtt kóborolták be az északi és a déli pólusok világát, s nyomában értékes fotográfiai és filmes trófeák maradtak az utókorra, amelyek tudományos értéke is felbecsülhetetlen.
Tájfelvételei, állatfotói, filmjei, Terra Nova, az Északi, majd a Déli Sark megannyi élményt jelentő közelképe múzeumokban őrzött, az internet révén a világon mindenünnen elérhető közkincs, tezaurusz. Ha csak azt vesszük, hogy Scottékkal együtt küzdötte végig a megpróbáltatásokkal, betegségekkel tűzdelt expedíciós útvonalakat, fogalmat alkothatunk a megismerés álcáját öltött fotós szenvedély mértékéről.
Ponting egész munkája - láthatjuk a mostoha viszonyok közt is helytálló profi felszerelésével egy 1912-es fotón - dokumentálja azt az erőfeszítést, hogy az ember élhetővé tegye azokat a sokáig lakhatatlannak hitt földi vidékeket, amiket megdermeszt a fagy, a fehér halál s feje tetejére állítanak a mágneses anomáliák. Úttörő volt, de nem csak: a teljesítményét ma is mérni és becsülni lehet. Mintegy példát mutatva mindazoknak, akik valamiben előörsnek bizonyulnak: nem elég feltörni az utat, de ki is kell tudni építeni, legalább azt a szakaszt, amelyiken végigmegy az ember...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése