2010. szeptember 30., csütörtök

Alvó katona

FOTO: FORTEPAN
Ma végre belefeledkeztem a fortepan.hu csodavilágába... Néhány hete, hogy felhívták rá a figyelmemet, azóta innen is, onnan is érkezik jelzés, hogy milyen gazdag és széles merítésű ez a huszadik század szárítókötelére felfűzött, immár az 5000 felé közeledő, nyilvánosan is látogatható fotógyűjtemény...


Pedig a kollekció jóval nagyobb. Megálmodói, gyűjtői a lehető legegyszerűbb szándékkal vágtak neki: húsz esztendővel ezelőtt, talán éppen a rendszerváltás hangulatában. Bevallásuk szerint a budapesti lomtalanítások idején, szabályos turkáló módszerrel kutatták föl az eldobott háztartási holmik között a legkülönfélébb fotós emlékeket: negatívokat, papírképeket, diát, üvegnegatívot, bármit. Gyűjteményük ma már a 40 ezer felé járhat. 


Ennek a tizede elérhető a világhálón.

2010. szeptember 29., szerda

Nagypali

Ez a név ma még fogalom. Legalább is itt, Erdélyben az. Hogy meddig, az a jövő titka - de addig bizonyosan, míg tanítványai élnek és emlékét, példáját éltetik.


Ma még vannak elegen.


Tegnap került fel a Magyar Elektronikus Könyvtárba az a beszélgetőkönyv, melyet közel három évvel ezelőtt követtem el Márton Árpád csíkszeredai festőművésszel (Színek a palettán), s amelyben az egykori tanítvány annyi szeretettel, melegséggel emlékezik meg a marosvásárhelyi művészeti líceumban oktató, tragikus sorsú tanár-festőművészre, aki Nagy Pál volt. A széles érzelmi regiszteren játszó, a fiatalokhoz talán a legközelebb álló, örökké vívódó, munkásságában rendkívül tudatos, kísérletező művész.


Érdemes elolvasni, miként vall az emlékező művész volt tanáráról. Emlékeinek éltető felidézésével azonban nincs egyedül. A Kanadában élő Pusztai Péter, a Tanár Úr jó pár évvel későbbi tanítványa is leteszi mellékelt filmkockáival a garast.

2010. szeptember 28., kedd

Csillagőrség

Mincsor Szabolcs gyergyószentmiklósi fotós kimerító, nagy türelmet igénylő játékba fogott Gyergyócsomafalván azzal, hogy a szeptemberi éjszaka csillagjárását akarta gépével nem csak kilesni, de meg is örökíteni. Az ilyen képeket nem csak bravúrból szokták készíteni a fotográfusok, de igen jó gyakorlatot is jelent számukra, hiszen rendkívüli körülményekhez rendkívüli technikai feltételeknek kell eleget tenni. Ezt pedig nem csak tanulni, hanem gyakorolni kell.


A legjobb, ha a leckét saját magának adja fel az ember. A HMKK-fotótábor megfelelő alkalom volt arra, hogy a fotós időt és helyszínt találjon egy effajta csillagőrséghez, mi pedig most az eredményt látjuk: az "őrtornyot", amelynek a szerepe inkább az, hogy a táj dimenzióit és az éjszaka mélységét jelezze felénk, a távolban pedig a község esti fényei az élet mélységéről nyújtanak viszonyítási alapot.



2010. szeptember 26., vasárnap

Életöröm



Ádám Gyula ritka őszinteségű portréját nézegetve azon töprengek, hogyan működhet az az élettani mechanizmus, amely belülről sugározza szét, kivetíti a derűt, a lelki nyugalmat, az életörömöt? A döbbenetet csak fokozza az a tény, hogy ezt a sugárzó jelet egy olyan asszony arcán fedezem föl, akit nem kényeztetnek el a mindennapok, és a mifelénk amúgy sem magas életstandardnak nem igazán a felsőbb rétegeiben helyezkedik el.

2010. szeptember 25., szombat

Szembenézés



Mit tesz a fotós, ha merően, nyíltan szembenéz vele a kiszemelt alany? Nem egyszerűen belenéz a lencsébe, hanem minden érdeklődésével a képíró szemébe fúrja a tekintetét, kutatóan, faggatóan, mintha egyszerűen megfordulnának a szerepek, s a fotósnak kellene vizsgáznia a témául választott ember előtt.


Molnár Attila objektívje "állja a sarat".

2010. szeptember 24., péntek

Feredő

Szentes Zágon, aki ritkásan vesz részt a fotótá-
borok tevékeny-
ségében, de amikor benevez, addig nem nyugszik, míg meg nem szedi magát elegendő zsákmánnyal, amiből aztán huzamosabb időn át él.


Általam Csomafalvi dizájnnak nevezett, a Káfé főnix számára válogatott képsora tovább halad azon a vonalon, ami művészi törekvéseit jellemzi: olyan látványelemeket fölfedezni akár a legprózaibb valóság képi hálójában, amelyek megmozgatják a fantáziát, mozgalmassá teszik a színek egymásra hatását. Egyfajta nyomatok ezek a trófeák, amelyek azon túl, hogy a hely szellemét, a "pecsétjét" hordozzák, esztétikailag összhangot, egyensúlyt és beleélő képességet hordoznak.


2010. szeptember 23., csütörtök

Fasors


Verset fotózott Márton Ildikó Gyergyócsomafalván, a HMKK-fotótáborban. Ott készült képei nem csak pontosak, atmoszféra teremtőek, hanem telítve vannak gondolatiságra utaló képiséggel. Majd minden ajándékképén - amelyeket a Káfé főnixen lehet lapozgatni - feltündöklik számomra egy gondolatsor, s csodák csodája, az itt mellékelt páros kép még saját versemet is eszembe juttatja, pedig e fotóknak semmi közük az egyszerű illusztráláshoz. Önálló, szuverén alkotások, összecsendülő kép-szimbólumok. Rájuk nézve, bennem teremtődött újjá az a hangulati háló, mely az Ellenállás című kötetem címadó versét életre hívta. Időben távol - én a hetvenes évek elején, a fotós szeme pedig az új évezred első évtizedének végén időzik el ugyanolyan határozottsággal a fasors globális jelentésességén.

2010. szeptember 22., szerda

Textil


A gyergyó-

szárhegyi Erős Zoltán Leven-
te újonca a HMKK-
fotótá-
boroknak. Első dobbantás ez egy igen erős mezőnyben, ahol mindenki egyénileg és saját magához viszonyítva teljesít. Abból, amit a rendelkezésemre bocsátott, azt a következtetést szűrtem le, hogy a fotóst elsősorban a részletek, a természetes életkörnyezetben testet öltő dekorativitás érdeklik. Azok izgatják - bár megfordíthatom a kérdést, s úgy is fogalmazhatnék, hogy azokat ismeri föl biztonságosabban, azokat engedi közel magához. Hogy ebből stílus lesz, hosszabb távú művészeti törekvés? - arról még korai elmélkedni.

2010. szeptember 21., kedd

Termés

Szétszé-
ledtek a gyergyó-
csomafalvi táboro-
zók, a fotós akció kézben-
tartójához érkeznek a Fotóta-
núnak és a Káfé főnixnek szánt "kóstolók". Jól van ez így: a termést illő, s ugyanakkor szerencsés dolog felmutatni, legalább egy jelzés erejéig.

Mondhatom, ma szerencsés napom van. Számomra új fotós alkotásaival ismerkedem. Válogatásának mindjárt az első darabja mellbevág: a kicsinyke paszulytermését dédelgető néne átszellemült, törékeny alakja maga a megtestesült gondoskodás; megörökített gesztusáról lerí, hogy törvényszerűen így áll hozzá az élet dolgaihoz. Kezét a teremtés, a jobbítás szándéka vezeti, ráncait az a törekvés írta arcára, hogy a magáéból másokat is megajándékozzon, és legfőképp, hogy ne maradjon adósa senkinek sem.

2010. szeptember 19., vasárnap

Mintha élne


Pusztai Péter ötlet-
gazdag, ma is frissnek ható utcai pillanat-
képeit szerkesz-
tem újra a Káfé főnix portálon. Valamikor a honlap elődjén teljes egészében végig lehetett lépdelni a Huncfut hétköznapok-nak keresztelt, majdhogynem napi rovat mintegy kétszáz fotóján. A honlap "bezárt", a sorozatot át kell menteni az utódportálra - más elrendezés, más koncepció szerint. Különös, felemelő élmény újra magamba ereszteni az aleatorikusan egymást váltó skiccek, tréfák, képi poénok és jóindulatú lesifotók sorjázó üzenetét. Egyenként mérlegelem a képek önálló jelentéstartományát, megállapítva, hogy PP előtt nem léteznek tabuk, de elzárkózó preferenciák sem. Mindent látványnak könyvel el, ami a szeme elé kerül. És minden, ami a szeme elé kerül, valami rendkívüli szerencse révén, fölkínálja magát neki.

2010. szeptember 18., szombat

Impresszió


Ez a kép maga a zene és a mozgás. Olyasmi, ami nem materiális, ám mégis elszakí-
thatatlan a vizuali-
tástól.

Ádám Gyula hosszú évek óta fotózza - hivatásszerűen - a Csíkszeredai Régizene Fesztivál eseményeit. Több ezerre rúgó archívumából akár össze is lehetne állítani az 1980-ban indított rendezvény utolsó évtizedének eseményalbumát. Most csak egyetlen képet ragadok ki belőlük, amely egy 2007-es operaelőadáson készült (Henry Purcell: The Fairy Queen). A középkori művet Mary Collins neves brit táncoktató alkalmazta táncjátékká, s a barokk dallamok így nem a dalban, hanem a mozgásművészet alakzataiban váltak érzékelhetővé.

2010. szeptember 16., csütörtök

A fény felé


Jó kép ez, bár nem profi műve. Egysze-
rűsége és ténysze-
rűsége teszik azzá. A szatmári Debre-
czeni Éva első-
sorban író, költő, újságíró, de a képvilágnak is érzékenyen a hatása alá kerül. Teknőse furcsa kalandba keveredett: egy fénycsóva rabja lett és így vált a szemünkben is képivé, létezővé. A sötétben ugyanis soha se vehettünk volna róla tudomást. De mert a lassú, ám kitartó állatban megvolt a szükséges ambíció ahhoz, hogy kiemelkedjék a homályból, célratörő vergődését látjuk és - tiszteljük érte.