Fekete Réka remek só-riporttal lepett meg. Blogjában találtam rá - napok óta tudok örvendeni neki.
Persze, tudom: a só hálás téma. S különösen a Sóvidéken barangolva, kiprovokálja az emberből a vizuális érdeklődést. Kristályos világa annyira látványos, hogy a legritkább szépségekével vetekszik. Nem csodálnám, ha egy fotós akár rajongásig menően bele is szeretne.
Nézem a Sószorosról készült képsorból kiragadott felvételt. Ez a Parajd közeli természetvédelmi terület sokakat megihletett már. És még sokan kerülnek majd ezután a bűvkörébe.
Fekete Réka fotóján minden rajta van: a szikrázó kristályvilág magasba törő uralma, az eróziótól elszenvedett bemosódások, lerakódások és megismételt kivirágzások, a meghátráló, mégis nyeregben maradó növényzet, amely minden erejével megpróbál alkalmazkodni a só világához. Még zöldel, még életjelet küld, még nem adja fel a versenyfutást...
A helyzet fintora: bármennyire pusztul is a só világa - mert védelmi terület ide vagy oda, e folyamat szinte visszafordíthatatlan, hiszen tudjuk a meséből, hogy só nélkül nincsen élet, ezért az ember, ahol és ahogy csak lehet, csak dézsmálja szüntelen -, a maradék új és új alakzatokban, konfigurációkban, formajátékban győztesen előfehérlik a félig kopár, mégis oly szelíd domboldalakról.
Nehéz fotótéma, főleg az egyenletlen megvilágítás miatt.(A fehér részek néhol kiégtek). Ugyanakkor azon ritka fényképek egyike, melyek mindent megmutatnak, mégsem fulladnak káoszba.
VálaszTörlés/skandikamera