Nem szokványos karácsonyfák

Hajdu Tamás: Obradfrumos / Ó szép fenyő

A furcsaságok keresése és rögzítése nem idegen a játékos kedvű művészektől. Fotóban különösen kifejező egybeeséseket, "rímeket" találhatunk a valóságból ellesve. Karácsony estéhez közeledve, most két nem szokványos karácsonyfa-ábrázolást teszek a látogatók fája alá: az egyiket Hajdu Tamás (Nagybánya) követte el s blogjában bukkantam rá, a másikat jó kollégám, Gergely Tamás lesifotózta Stockholmban. Mindkettőben ott van a szabad gondolkodás, ugyanakkor az ünnep átérzésének feltétlen tisztelete. Hát akkor - velük kívánok boldog karácsonyt!

Gergely Tamás: Szimbolikus karácsonyfa

Nat.Geo díjak 2013-ra

Nem kevés azon fotósok száma, akik szeretnék, ha egyszer a National Geographic díjazott képíróinak egyike lehetnének. De azok sincsenek kevesen, akik fitymálva minősítenek egy ilyen díjat, mondván, hogy csak a giccskészítők vesznek részt a Nat.Geo versenyein.

Magam nem tudom, mi az igazság a kréta körül, hiszen se egyik, se másik gyakorló táborba nem tartozom. De az biztos, hogy mindig érdeklődéssel nézem végig a minden esztendei mezőnyt, így év vége felé, amikor a díjakat osztják. Az idén is van a díjazottak között magyar kitüntetett: Zsirmon Réka munkáját a természet kategóriában emelték ki. A Kócsagtenger című különleges hangulatú felvétel a gemenci ártéren készült, és egy olyan pillanatot örökít meg, amikor egy nagy csapat madár gyűlik össze kis helyen. 

A versenyről még olvashatni itt is (maszol.ro) és végignézhető egy érdekes galéria is.

Fotós vásár volt Stockholmban

Annyira nem voltam érdekelt, hogy ha törik, ha szakad odautazzam, hiszen a nevezetes vásárt november 22-24 között tartották a svéd fővárosban (lásd a vásár honlapját), annyira viszont igen, hogy elnézegessem a vele kapcsolatos, neten fellelhető képanyagot. Egyebek között is - mindenek előtt - jó barátom, Hegedűs Zsolt stockholmi blogját, amely látványkuriózumokra vadászott, s nem is alaptalanul. Ha már fotós vásár, akkor ne maradjon el a látvány sem - lehetett a szervezők jelszava. Vagy talán csak az élet belső rendje az, hogy megszervezze számunkra a látványt? Mindenesetre, a Fotótanú számára áthoztam ide is ezt a képi telitalálatot a sok-sok objektívvel, amelyek mind-mind a fotografáló emberre várnak...

Az elkészült szobor

Honlapomat (urszu kettő) rendezgetve-bővítgetve, egy kb. két éven át vezetett blogszerű napló anyagát helyeztem el benne a tegnap. 2005 július 20-i keltezéssel arról írtam benne, hogy Argentína megemlékezni készül nagy fiáról, a kubai forradalom hőséről, Ernesto Che Guevaráról. Az emlékezést két évforduló tette időszerűvé: 2007-ben volt Ché halálának 40., 2008-ban pedig születésének 80. évfordulója. Andrés Zerneri argentín festő ugyanis szobrot készült formálni arról az emberről, aki szerinte olyan népi hős, akinek szobrához illik közadakozással összekalapozni a szükséges összeget. A művész viszont elsősorban a kellő bronzmennyiséghez (3 tonnára becsülte!) szükséges fémtárgyak (kulcsok, gyertyatartók stb.) adományozását kérte; a munkával egyedül is megbirkózik - mondotta. A pénzbeli adományokat ki kívánta zárni. A jegyzetet azzal zártam, hogy kíváncsi lennék, mekkora tömeget érintett meg a művész felkérése, s elkészül-e egyáltalán a tervezett emlékmű?

A művész és Che

Amint e bejegyzést újraolvastam, a tegnap nekifogtam a feltételezett szobor után nyomozni. Nem telt bele sok idő, rá is bukkantam két fotóra, melyek alapján megtudtam: Zerneri 2008-ban elkészítette Che Guevara szobrát, amelyhez több mint 15 ezren járultak hozzá bronzadománnyal, s amelyet a forradalmár szülővárosában, Rosarióban sikerült bronzba önteni. A fotók önmagukért beszélnek: az egyiken Che egy lelkes híve az argentín lobogót kanyarítja a bronzharcos vállaira, a másikon (The Guardian) maga a művész látható a készülő szobor gipszváltozatával, amelyhez egy közismert 1960-as, baszk sapkás portrét használt fel.

Capa és a színes technika

Völgyi Attila hívja fel a figyelmet egyre mozgalmasabb és sokoldalú fotóriporteri blogjában arra, hogy Robert Capa (Friedmann Endre) mindvégig kísérletező, az újba magát bátran beledolgozó mestere volt a fotográfiának, aki nem állt le sikereinél. A Magnum csoportosulás tagjaként egyre-másra készítette fotóriportjait a világ minden tájáról. Ugyanakkor bátran kísérletezett a színes technikával - annak ellenére, hogy sikerei jó részét a fekete-fehér technikában érte el. Elképzelhetjük, mit vállalt magára akkor, amikor színesben dolgozni azt jelentette, hogy a fotós többszörös terheket vett a vállára - a kidolgozási eljárás bonyolultsága és bizonytalansága fékező tényező volt a fotósok szemében. Capa vállalta ennek a kockázatát és terheit is. A nemrégiben közzétett színes fotói (lásd itt részletesebben) maradéktalanul igazolták a Capa-féle kísérletek sikerét. Illusztrációként egy lappföldi család portréját vettem kölcsön, 1951-ből. Diszkrét, tiszta színezés, mentes minden harsogástól, a szín maga pedig zömmel - információ.

Fotósuli, 10. évad

A Hargita Megyei Kulturális Központ tizedik fotótanfolyama újabb 15 "diplomást" avatott az elmúlt hónap végén. A 2013. októbert 18-án indult és november 24-én zárult őszi évadot jobbára tisztes távolságból, inkább csak kívülről követhettem nyomon - így benyomásaim, megjegyzéseim az eddigieknél közönyösebbek, távolságtartók lesznek - annak ellenére, hogy a kurzus végi beszélgetést ezúttal is mindegyikükkel külön-külön elvégeztem.

Ahogy a tanfolyam oktatói - ezúttal is, a változatlan "négyesfogat": Ádám Gyula, Erdély B. Előd, Molnár Attila és Veres Nándor vitte magával a társaságot - vélték, a most végzett csapat nagyjából ugyanarról a lelkes, kezdő szintről indult s a hangulat mindvégig megmaradt az őszinte, kölcsönös együtt-tanulás és -munkálkodás keretei között. Nem voltak köztük sztárok, se kisebbrendűségi érzéssel viaskodó nemecsekek - állapítom meg most, vizsgára készített portfólióikat áttekintve, akkor sem, ha nem mindenki érezte jól magát a saját bőrében. 

András Ervin, Antal Gyöngyvér, Csiki Attila Miklós, Deák Apolka, Deáky Lóránd, György Orsolya, Jakab Emil, Kocsis Boldizsár János, Kömény Levente, Kovács Márk, Mezei Attila, Pál-Katona Judit, Petres Noémi, Sütő Béla, Vass Tamás Imre a 10. évad osztálynévsora, s velük együtt immár 148-ra emelkedett a fotósként akkreditált végzettek száma.

És most lássuk a névtelen véleményeket, majd megtekinthetjük a vizsgamunkákból válogatott virtuális "tárlat" is.

1. 
- Nekem nagyon tetszett, az előadások jók voltak. Kár, hogy az elején nem volt egy összerázó ismerkedés, nem tudtuk egymásról, hogy kit hogy hívnak, a kirándulás nem volt eléggé jó alkalom ehhez. A kirándulással kapcsolatban több odafigyelést. Mert például naplementekor a gyimesi egyedi fényeket elszalasztottuk, mert pont akkor ettünk.

2. 
- Nem vagyok megelégedve a tudásommal, úgy érzem, hogy nem tanultam eleget... Itt voltak, akik már dolgoztak a szakmában, de én egészen a nulláról indultam. Még gépem se volt, a kollégák adták kölcsön itt. 

3.
- Több iskolát el tudtam volna képzelni, a képek elemzését mindenképpen, s egy kicsit hosszabb tanfolyamot. Szakemberektől kíváncsi lettem volna a véleményre különböző munkákról. 

4. 
- Mikor idejöttem, minimális tudásom volt, ahhoz képest elég sokat fejlődtem, de még van hely a többhöz. 

5.
- Kaptam egy jó inspirációt, hogy mi után s hol nézzek, még hová kellene fejlődni, mit érdemes csinálni. Nagyon tetszett... Egy kicsit nem tetszett ez a vizsgára felkészülés... Terveim még nincsenek, majd kialakul.

6. 
- Kezdőként jöttem ide, minden új volt nekem. Nagyon élveztem és sajnálom, hogy vége van. Szeretném folytatni. Mindig motivált voltam, adtak feladatot, kellett készüljünk. A vizsgafeladatok sem értek váratlanul. Ha tanultál, tudtál.

7. 
- Kb. 6 éve fotózok, azért jelentkeztem a kurzusra, hogy mélyítsem el ezt a tudásomat. Eddig igazából csak magamtól fejlődtem. Sikerült belemélyedni mindenbe, amiről tanítottak, s tényleg, jó dolgokat tanultam. Szeretnék továbbra is fotózással foglalkozni, stúdiót nyitni vagy ilyesmi, erre fogom felhasználni a diplomámat.

8. 
- Sajnálom, hogy egy csomó óráról kimaradtam, főként az elejéről, de be fogom hozni, mert közben motiváltabb lettem. Mindenképpen nagyon jó volt, s jó volt a társaság, jó fejek voltak a tanárok is. A lényeg az, hogy megcsináltam.

9. 
- Nagyon hasznos, nagyon jó, nagyon tartalmas, az egy baj van vele: rövid. Igen sajnálom, hogy hiányoztam az első hétről.

10.
- Nagyon jó volt minden, a kirándulás is, akkor tanultunk a legtöbbet a gyakorlatból, elméletből sok alkalom van, de a gyakorlat kevés. 

11. 
- Közép-kezdő szintről indultam, édesapám fotózik, ő biztatott, hogy jöjjek, meg volt velem elégedve.

12.
- Nagyon jó volt. De fárasztó is egyben. Nagyon sűrített. 

13.
- Igazolódott, amit az öcsémtől hallottam: megkaptam mindazt, amit vártam. Mind elméletben, mind technikai tudásban. Nagyon megérte. Talán ha időben jobban szét lehetne szórni a tanfolyam anyagát... Ne sűrítsük össze öt hétvégébe, legyen mondjuk hat... Aki messzebbről jön, mint pl. én, annak nehezebb. Különben többen jönnének más megyékből is. 

14. 
- Szerintem a tanárok a lényeget mindig elmondták. Nagyon kezdő vagyok, nagyon az elején, most vettem a felszerelést, mindent.  

15. 
- Az lenne jó nekünk, akik nem mindennap használjuk a fotózást, hogy folytatódjon valamilyen szinten. Maradjon meg a közösség, a csoport. Ha az ember továbbra is kapna feladatot, utántöltést, akkor nem maradna el a folytatás.

A 10. évad virtuális tárlatára itt lehet belépni. Jó nézelődést mindenkinek!

Furcsa fonoda

Bevallom: Várday Béláról elkönyveltem, hogy a halk, szép rajzú természeti alakzatok, fények, hangulatok fotósa. (Amit jól csinálni, magas szinten, egyáltalán nem szégyen, sőt!)

Most viszont blogjában megörvendeztetett egy ritka meglepetéssel: barátja segítségével bejutott a lepusztult csíkszeredai fonoda elhagyatott épületébe. Az ilyen és ehhez hasonló helyszínek amúgy könnyen elérhetők Kelet-közép-Európában, ahol annyira hevesen erőltették az arányos iparosítást. Az ebek harmincadjára jutott betonépítmények ma fantasztikus, szürreális helyszínek - jobbik esetben diszkóknak, raktáraknak és egyéb "közösségi" helyeknek kiképezve.

A Várday által választott helyszín azonban szívszorítóan magára hagyott, holt vidék. És holt tér. Ebből hoz vissza érzelmünkre-értelmünkre hatva egy csokornyit a fotós. Köszönet érte. Kellenek az ilyen visszacsatolások közelmúltunkhoz. Hogy ne feledjük: miben éltünk, mit hagytunk magunk mögött - és mit veszítettünk.

(Az egész sorozat megtekinthető a szerző blogján)

Homoródalmási anzix

Nyár végén fotográfiai jelentőségű eseményre került sor a községben: a hagyományos Barlang-fesztiválon bemutatták Mi idetartozunk a földhöz... Homoródalmás múltja és jelene dokumentumokban, szavakban, képekben című albumot (Pro-Print, Csíkszereda, 2013), amelynek két főanyaga - Oláh Sándor és Mihály János történelmi dokumentumösszeállításai - mellett helyett kapott közel 50 oldalnyi fotó, amelyeket az elmúlt években a községben rendezett HMKK-fotótáborok gazdag anyagából válogatott a könyvet tervező és kivitelező Ádám Gyula fotográfus. A kötet külcsíne mindenképpen jót tett a jobbára szöveges anyagnak, a fotók pedig sűrítetten képi valóságra váltották a szövegek világát. Szerencsés egymásratalálás, szerkesztői telitalálat a párosítás. Sok szép képet láthatunk az albumot lapozva. Ízelítőül íme néhány...

Ádám Gyula fotója

Erdély B. Előd fotója

Katkó Tamás fotója

Kovács László Attila fotója

Márton Ildikó fotója

Miklós Csongor fotója

9000 elesett katona sziluettje...

...tarkítja a normandiai tengerpart egy részét, miután Jamie Wardley és Andy Moss brit művészek egy lelkes önkéntes csapattal emléket állítottak az 1944-es normandiai partraszállás elesett hőseinek. A második világháború egyik döntő, sorsfordító eseménye a fotográfiában számos emlékezetes nyomot hagyott - emlékezzünk csak Robert Capa híres, sokat idézett helyszíni képsorára - , ám a művészek mostani vállalkozása is jócskán lencsevégre került. A látványos képsort, amelyből néhány jellemző elemet mi is átveszünk, teljességében az Érdekes világ című portálon lehet elérni.

...és Capa Partraszállás-a

Robert Capa - A játékos

Capa: A játékos

A világhírű magyar származású fotográfus, Friedmann Endre alias Robert Capa  “szerepeit” kutatja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Robert Capa - A játékos című, kedden nyílt kiállítása.

A több mint 160 fotót felvonultató tárlat azt szeretné megmutatni, mi volt Robert Capa - mondta a sajtóbemutatón Fisli Éva, a tárlat kurátora. A látogatók így általa és róla készített felvételek, valamint korhű installációk segítségével a művészt egyaránt megismerhetik mint emigránst, fotóriportert és haditudósítót, mint játékost és hőst. A rendezők arra is hangsúlyt helyeztek, hogy bemutassák a fotók keletkezésének kontextusát: a közönség így láthatja, milyen formában kerültek Capa felvételei a korabeli olvasók elé.

A harmincas évek második fele a képes magazinok születésének időszaka - emlékeztetett Fisli Éva, hozzátéve: néhány fotónál az is nyomon követhető, hogyan vágták meg, retusálták őket vagy egy új képfelirattal hogyan változtatták meg az értelmezési kontextust.A tárlathoz Doku-tér is tartozik, ahol a látogatók elmélyülhetnek a Capa-irodalomban is.

Csorba László főigazgató felidézte: a Nemzeti Múzeum évek óta őrzi az úgynevezett Capa-mestersorozatot, amelyből az ország számos városába vitt el válogatást, de mindeddig a gazdag gyűjteménynek még csak harmadát tudta bemutatni.

Capa a budapesti metrón. Fotó Földi Imre/MTI

Néhány napja a budapesti 2-es és 3-as metró utazói is találkozhatnak Capa-képekkel a szerelvényekben, a magyar külképviseletekre egy Capa-tablókiállítás készült, októberben Rómában, majd 2014 februárjában Firenzében nyílik Capa-kiállítás a Nemzeti Múzeummal együttműködésben - számolt be a jövőben tartandó kiállításokról.

 (A Lenolaj/MTI nyomán)

Capa múzeum nyílik Budapesten

Fotótörténeti szempontból fontos hír, hogy a magyar fővárosban Robert Capa száz esztendős születésnapjára fotómúzeum nyílik a jeles fotós tiszteletére és emlékére. A tervet már jó ideje dédelgeti a szakma, de csak most került döntésre a kérdés, s egyesek szerint sok még a tisztázatlan részletkérdés. De mert egy intézmény jó működése mindenek előtt sok-sok kicsi apróságon szokott állni vagy bukni, nem árt ezekre is odafigyelni. Jó jel, hogy a bejelentést a Magyar Fotográfia Napja tájékán tették az illetékesek, a kellemetlen viszont az, hogy egy már ismert, bejáratott képtárat neveztek át (Ernst Múzeumból lett Capa Központ) ahelyett hogy új intézményt létesítsenek. Az átkeresztelést azzal indokolták, hogy az utóbbi időben a fotó dominált a tárlathelyiségben - no de hát a fotóművészet része a képzőművészetnek, így a másik oldal. Tény, hogy szervezési-politikai csatározások folynak a kérdés körül. Szegény Capa, ha tudná, hogy mire használják föl az ő életművét és szakmai tapasztalatát, a nehéz pénzeken megvásárolt fotográfiai hagyatékot, biztosan keresne magának biztosabb és otthonosabb helyet magának. Így csak reménykedhetünk, hogy október 21-éig, Capa születésnapjáig a dolgok még letisztulnak, mint ahogy az új bor kiforrásához is szükség van némi időre. Jó, hogy az itt látható üres termet fotósok szakmai fantáziája kell hogy megtöltse élettel...

Muszájból fotózott

Ezt derítették ki Constantin Brâncuşi-ról, s az utóbbi években vándorkiállítással demonstrálták is a zseniális szobrász fotográfusi tevékenységét. A "kiderítés" nem máról holnapra történt: a múlt század hetvenes éveinek elején már tanulmány jelent meg a kolozsvári Steauában (Ioan Cuciurcă: Brâncuşi fotograf), de akkor a közvélemény valahogy átsiklott rajta. Most viszont érdeklődéssel látja, hogy a derék művész muszájherkulesként vette kézbe a fényképező gépet: azzal akarta megörökíteni szobrait. Kezdetben egy fotóst bízott meg a feladattal, de elégedetlen volt, ahogyan az visszaadta a szobrok látványát, s elkönyvelte magában, hogy hiteles felvételt csakis ő maga tud készíteni. Ettől kezdve munkáját hűségesen kiegészítette a fotográfia. Ma is megcsodálhatjuk azt a módot, ahogyan A madár (Pasărea) c. kompozícióját megörökítette, méghozzá a huszadik század elején, illetve ahogyan a lefotózott térben elhelyezte a Végtelen oszlop tervét. E fennmaradt fotón jól látni, hogy milyen jól illett a szobrászkézbe a kamera: mindennapi haszontárggyá vált. Egy művészi teljesítmény elmaradhatatlan megörökítőjévé.

A Végtelen oszlop látványterve - fotón

Man Ray: Brâncuşi és kutyái

"Muzeul de fotografie" (Blogvizit)

S.E. Nagy tél a követség utcájában

Ez a hangzatos cim szerepel Alex Galmeanu 2006-ban alapitott, kissé nehézkesen nyiló blogja felett, ami román nyelven Fotómúzeum-ot jelent. Aki böngészni kezd benne, nehezen hagyja abba: adat- és témagazdagsága lenyűgöző, eredetisége nem különben. Olyan fotóanyaggal ismerteti meg az embert, ami nem illusztrálja, hanem kiegésziti, gazdagabbá teszi tudásunkat, képi benyomásainkat.

Legutóbbi gyűjteménye egy, az 1984-86 között a bukaresti amerikai nagykövetségen dolgozó S.E. felvételeiből mutat be bő válogatást az akkori évek Romániájáról. A képekben sűritve benne van a korabeli Bukarest minden jellegzetes életmozzanata, illetve azok a vidákek, melyeken a szerző követségi munkatársként megfordul. Gazdagon illusztrált például az erdélyi népélet és táj, eredeti fotódokumentumokat láthatunk Elie Wiesel Nobel-dijas iró máramarosszigeti találkozójáról, továbbá a külsőségekben is megragadható Ceausescu-kultuszról, a zsúfolt élet szürke sivárságáról, a sorbanállók néma tömegéről, a kirakatok szegényes dekorációjáról...

S.E. Vajon mit osztanak? 

Egy korábbi bejegyzés Arne Lind svéd fotográfus asszony 1974-es bukaresti felvételeiből gyűjt össze egy csokrot, aki tucatnyi svéd turistával együtt propaganda kiránduláson vett részt a művelődési minisztérium meghivására. A fotós egyetlen napot tartózkodott a román fővárosban, de észrevett mindent, ami több mint harminc évvel korábbi életet nyomasztóvá és lapossá tette. Szavak, jelzők nélkül tart tükröt egy korszaknak, amelyet sokan szeretnének elfelejteni, s vajmi kevesen megérteni.

Arne Lind fotói

Repülj, Sólyom!

Amilyen tragikus és lehangoló volt ama hir, hogy megszűnik a Malév - annyi évtizedes hirnév és tekintélyszerző munka után -, olyan reménykeltő volt egy nemrégi közlemény, amiben azt olvashattuk, hogy talpra állni készülődik az új nemzeti légitársaság, a Sólyom Hungarian Airways, mely egy év múlva virágzó tevékenységről kiván beszámolni. Egyelőre csak a cég alapitásról szólt a hir, de kiváncsi természetű újságirók már utána néztek, milyen ingatlanból kiván útnak indulni a repülésre termett Sólyom. A JogiQblog munkatársai a Google Maps fotós szolgálatát igénybe véve, megkereste az alapitó okiraton szereplő cégcimet, s az alábbi lerobbant ház fotóját fedezte fel:

 Cegléd, Bercsényi utca 45

Volt, aki fölvetette , hogy a Google-szolgáltatás fotója 2011-ből datálódik, elvileg tehát megtörténhet, hogy azóta pompás palotát rittyentettek a megadott cim alatti telekre. Amit el lehet ugyan megjegyzésként fogadni, de kevés a valószinűsége annak, hogy másfél év alatt ekkora változás történjen az itt látható, erősen családias jellegű ceglédi kisutcában.

Hajóerdő?

Micsoda sors jutott a hajdani hadihajónak! Azt hiszem, se épitői, sem egykori harcosai még csak álmodni sem álmodtak róla, hogy az elhagyott, berozsdált, lepusztult, hulladéktemetőben felejtett SS Ayrfieldre egyszer még csodálkozva fog felnézni a világ. Márpedig ez történt.

A roncs a Sidney közelében lévő Hornebush öbölben vesztegel évtizedek óta. 1972-ben vonták ki a forgalomból a világháborús "veteránt" s vontatták a hirhedt hajótemetőnek számitó öbölbe. Mindenki arra gondolt, hogy a lassan múló idővel a temetőben felejtett relikviákat szép csendesen elmorzsolja az idő.

Nem igy történt. A csodát két fotós: Bruce Hood és Andy Brill fedezte föl, akiket érdekelt a hajótemető sorsa és látványa. A talált látványnak azóta is a csodájára járnak a világ minden tájáról: hangulatos erdősáv hajtott ki a hajótestből. Annyira egyedi és meglepő, hogy mindjárt belekerült a Wikipédiába is. (Az öbölről bővebben - itt.)

Óriásfotók a román parlamentben

Előbb Karcfalva főterén, majd a csikszeredai Játékszin előtti placcon, most meg a román parlament impozáns folyosóin láthatók azok az óriásfotók, melyeket Ádám Gyula fotóművész (HMKK) válogatott össze a IV. Székelyföldi Napok tiszteletére a Hargita Megyei Kulturális Központ fotótáboraiban részt vett számos fotóművész hozzájárulásával. Az eljárás, a technika széles körben alkalmazott már külföldön, az első - sikeres - próbálkozások után nálunk is könnyen meghonosodhat. 

A vonatkozó fotókat a maszol.ro képriportjából kölcsönöztem.

A túlélő szökőkút és társai

Robert Capa fotója

A blog 2011. április 9-i bejegyzésében írtam arról az Orosz naplónak nevezett könyvről, amit John Steinbeck és Robert Capa állítottak össze az 1947-ben a Szovjetunióban tett több hónapos látogatásuk nyomán. Egy szerencsés véletlen folytán most kezembe kerülhetett maga a könyv is (magyar nyelven megjelent 2009-ben a Park Könyvkiadónál), s megcsodálhattam Capa mind a 70 fotóját, amit a nagy prózaíró szövegeihez készített. Az éppen befejeződött háború okán "munkanélkülivé" lett Capa szívesen vállalta a szovjet kalandot - éppen akkoriban jelentette meg, fotós emlékeivel fűszerezve, Kissé elmosódva címmel, legjobb háborús fotográfiáit -, s képeiből az derül ki, hogy bár már a béke éveiben jártak, Steinbeck-kel szovjet földön lépten-nyomon a háború iszonyú sebeibe botlottak. Különösen a portré és a helyzetkép az, amiben Capa a szovjet világ hangulatát "hozza" s érdemes megtudni, miként vélekedett a nagy író a fotós művészetéről, annak korai halála után: 

„Capa fényképezni tudta az indulatokat, a vidámságot, a szív gyilkos fájdalmát. Még a gondolatot is. Egy világot tudott ábrázolni, és ez a világ Capa világa volt. Figyeljük meg, ahogyan egyetlen hosszú út és egy magányos emberi alak képében az egész végtelen orosz tájat megragadja. Nézzük csak, ahogyan optikája egy ember szemén keresztül képes bepillantani az elméjébe... 
Mindig Capa mellett voltam, amikor fényképezett. Módja lett volna koldusokat, sorban állókat, német hadifoglyokat, titkos területeket (vagyis az épülő gázvezeték munkálatait) fotózni. De nem készített ilyen fotókat, és fényképezés közben egyáltalán nem volt rá jellemző a riporteri meggondolatlanság."

Capa több mint négyezer fotóval a tarsolyában hagyta el Oroszországot. A legjavából hetven - örökre fennmarad Steinbeck könyvével együtt.

A könyv közepe táján van néhány oldal, amit nem Steinbeck, hanem maga Capa írt. E pár oldalba sűrítve a fotós a maga sokszor szürreális utalásaival hitelesen elmondja mindazt, amit számára az oroszországi kaland emberileg-szakmailag is jelentett.

Jogos panasz
Robert Capa írása

Egyáltalán nem vagyok boldog. Tíz éve, amikor elkezdtem azzal keresni a kenyeremet, hogy embereket fényképezek, akiket kis horogkereszttel díszített repülőgépek bombáznak, láttam kis vörös csillaggal díszített gépeket, amelyek lelőtték a horogkereszteseket.

Fotósuli, 9. évad

Poézis - fotóban. A szerzőt megtudja, ha
végignézi a virtuális tárlatot is

Minden (majdnem) úgy megy, mint a karikacsapás. Kilencedik alkalomra már bejáratottá vált a Hargita Megyei Kulturális Központ professzionális fotósulija. Hogy miben különbözik ez a sokféle fotótanfolyamtól és fotós iskolától? Abban, hogy azon kevesek közé tartozik, amelyek hivatalosan is elismert képesítést nyújtanak a hallgatóknak. Ezért a kitüntető figyelem is a részemről. Meg aztán: helyben van, úgy köszöntenek be hozzám, mint az évszakok: egy tavasszal, egy ősszel. Ez a legutóbbi április 12-én rajtolt és május 30-án végződött a szokásos kollokviummal. A résztvevők száma az átlagosan optimális: 12. Írásbeli és szóbeli között elvégeztem a szokásos közvéleménykutatást a tanfolyamról, szemelvények a véleményekből alább - természetesen, név nélkül.

* Minden tetszett, az elmélet s a kirándulás is. Többet adtam volna viszont a programokból: Photoshop, Lightroom. Minden nap elején egy órát szántam volna erre. (Férfi - F)

* Jobb lett volna, hogy a stúdiófotózások után a feldolgozásra koncentrálunk. Amúgy nagyon tetszett, nagyon szerettem...A pénzt megérte, ha újra be kellene iratkozni, újra megtenném. (Nő - N)

*  Jó hangulat, tetszett a barátságos légkör, javasolnék egy bevezető órát, napot, a fogalmak tisztázására, hogy mindenki azt és úgy értse, amit és ahogy kell... Azt hiszem, még egyszer el fogok jönni, hogy kiegészítsem a tudásomat. (F)

* Örvendtem, hogy megismerkedtem a fotózással és az emberekkel. Nekem ez nagyon új volt, kíváncsi voltam, hogy működik a frissen vett gépem. (N)

* Amit szintén tárgyaltam volna, az a hagyományos fotográfiának a műszaki részét és egyáltalán a fotóesztétikát, a szabályaiból többet felvillantani... Voltak dolgok, amiben nem értettem egyet az előadókkal, azt szóvá is tettem, de ezért nem volt baj.  (F)

* Az információk rögzítése nem megoldott, kellene legyen egy minimális keret, amit megkapunk... Zavart, hogy az előadók nem tudták a gondolatmenetüket végigvinni, mert vegyes társaság volt, s olyan kérdések adódtak pl. a haladók részéről, amit a kezdők nem értettek és fordítva. (F)

* Ami a konkrét vizsgafotóimat illeti, jobbat is el tudtam volna képzelni, de a munka miatt nem tudtam alaposan odaállni. Meg nincsenek is nekem még olyan komoly fotóim, ami a művészet felé irányuljon. Eddig úgy volt, ha mentem valahová a haverokkal, hát fényképeztem. Csak úgy... (F)

* Személy szerint a gyakorlat érdekelt, s ebből nekem egy kicsit több kellett volna. (F)

* Arra számítottam, hogy valami iskolás tanfolyam lesz, aztán kellemesen csalódtam, mert az egyetemi laborfoglalkozásra emlékeztetett...  A tanfolyam előtti fotóimat nézve saját magamon látom a fejlődést. Elővettem a régebbi munkáim és olyan értékeket, meglátásokat fedeztem föl rajtuk, amiket annak idején nem is tudtam végiggondolni. (F)

* Stimuláló erővel hatott rám. Még arra is rájöttem, hogy a fotótörténelem igazából mennyire érdekes. Nem tudom, lesz-e gyakorlati haszna a diplomámnak, de majd kialakul a jövőben. (F)

* Azzal jöttem ide, hogy tanuljak. A tanfolyam elindított ezen az úton. (F)

Szokás szerint, a vizsgamunkákból ezúttal is összeválogattam egy szubjektív "tárlatot" (megtekinthető itt), illetve frissítettem az eddigi évadokat közösen bemutató mega-kiállítást (itt látható). A szöveg melletti illusztráció szerzőjét majd megtalálják, ha végignézik a virtuális kiállítást - számomra ez nyerné meg az évad amúgy nemlétező "nagydíját".

A vidám kerékpáros

Mihu Constantin: Kidobott kerékpár

Ami az övé, az az övé: jó poénokat lesett el az életből Mihu Constantin. Aki Marosvásárhelyen élte le életének döntő részét, majd a távoli Kanadában hunyt el, az év elején, 85 éves korában. És akinek hamvait haza hozták, itthoni földbe - felesége szülővárosában, Szamosújváron temették el. Ugyanakkor, május 25-én Marosvásárhelyen, a Múzeum kávézó fölötti teremben emlékkiállítás nyílt legjobb képeiből; talán még ma is látható.

Magas, mackós alakja szinte sose hiányzott a sportrendezvényekről - lelkes fotográfus volt, aki rendkívüli módon kedvelte a foci világát (mondják, hogy fotóüzlete kirakatában már másnap látni lehetett az azelőtt napi bajnoki meccs foró jeleneteit - úgy, ahogy Koszti bácsi látta. Vidám, tréfás hangulatú képeiből annak idején jutott az egykori Előre és Előre Naptár olvasóinak asztalára is: különösen emlékezetes számomra, hajdani szerkesztőjeként, az itt látható Férfidolog és Kidobott kerékpár című fotók a maguk gyermeki őszinteségében, de felleltem két naptároldalt is, 1985-ből és 1987-ből, amelyeken Mihu Constantin fotóriporteri képességei a maguk teljében mutatkoztak meg.

Mihu Constantin: Férfidolog

Előre Naptár, 1985

Előre Naptár, 1987

Párhuzamosságok és különbözőségek

Móser Zoltánnak végre megjelent izgalmas fotóalbuma a csíkszeredai Pro-Printnél. Évek óta dédelgette-babusgatta  számítógépén a könyv tervezője, Ádám Gyula, életre kelésre - megjelenésre - várva. A közel 200 oldalas album a neves fotóművész és -pedagógus azon meggyőződését illusztrálja, méghozzá saját felvételekkel, hogy a világ egyetlen nagy táj, amelyben párhuzamosságok és különbözőségek egészítik ki egymást szeszélyes alakzatban és ritmusban. A Valahol, Európában (megtévesztő) címet viselő könyv ezúttal eszköznek tekinti a fotográfiát arra, hogy megmutasson és bizonyítson: Európa mindenütt ott van - képileg mindenképpen -, még akkor is, ha nem vagyunk ennek tudatában. Európa ugyanis csupa képi konvenció: egy nagy rakás párhuzamosság és különbözőség...

A címlap

Középkori kapuk a Budai Várban

I. Székelyföldi Fotó Biennálé

Ezt is megértük, pedig személyesen nem igazán hittem a sikerben. Azt tapasztaltam lépten-nyomon, hogy a székelyföldön, mint mindenben, a fotóban is dívik a széthúzás, az egészségtelen könyöklés, a lejáratás praktikája. Ennek ellenére, az év eleji kiírás sikerrel járt: két nap múlva megnyílik az a rangos tárlat, amit a biennálé szervezőinek felkérésére beérkezett anyagból összeállt.

De beszéljenek a technikai adatok, részletek úgy, ahogy azt a zsűri - Ádám Gyula, Balási Csaba, Kovács László Attila, Nagy Lajos (a zsűri elnöke), Török Gáspár fotóművészek - szakmai hitelével szentesítette. Ezek szerint a felhívásra összesen 881 db pályamű érkezett, melyből 5 nem felelt meg a kiírásnak ("A" kategória). 876 pályamű elbírálásra került. A zsűri a kiírásnak megfelelően három kategóriában, három-három díjat ítélt oda:

A. Székelyföld értékei kategória:
I. helyezett/AAFR Arany: Erdély Bálint Előd (Székelyudvarhely): Tüzeskő III című alkotása
II. helyezett/AAFR Ezüst: Kristó Róbert (Csíkszereda): Dimenziókapu című alkotása
III. helyezett/AAFR Bronz: Bálint Zsigmond (Marosvásárhely): A világtól elzárva című alkotása

B. Fekete - fehér fotó kategória
I. helyezett/AAFR Arany: Vass Lehel (Székelyudvarhely): Őrszemek című alkotása
II. helyezett/AAFR Ezüst: Haragos Zoltán (Marosvásárhely): Gondviselés című alkotása
III. helyezett/AAFR Bronz: Dezső László (Gyergyószentmiklós): Glazúr című alkotása

C. Színes fotó kategória
I. helyezett/AAFR Arany: Tordai Ede (Marosvásárhely): A titokzatos hölgy című alkotása
II. helyezett/AAFR Ezüst: Kerekes István (Mosonmagyaróvár): Yelena című alkotása
III. helyezett/AAFR Bronz: Baranyi Ildikó (Bukarest): Reggeli röptetés című alkotása

A legjobb szerző különdíjat Tordai Ede érdemelte.

A zsűri ezen kívül mindhárom kategóriában 6-6 db pályaművet külön elismerésben (AAFR Kékszalag) részesített. 

A
Tájművész / Szentes Zágon (Kolozsvár)
Éjjeli aprósznetelők / Mihály László (Csíkszereda) 
Templom téli csendben / Várday Béla (Csíkszereda)
Szénakészítés / Incze Domokos (Csíkszereda)
Csendélet / Antal Levente (Sepsiszentgyörgy)
Győzelem / László F-Csaba (Csíkszereda)

B
Kovácsműhely / Both Gyula (Marosvásárhely)
Pásztorkodás / Moldován Mihály (Négyfalu)
Temető / Vénig László (Nagykároly)
Megkopott ikon / Balázs Ödön (Székelyudvarhely)
Fekete-fehér / Tóth-Piusz István dr. (Budapest)
Maugli / Toró Attila (Sepsiszentgyörgy)

C
Flying moment / Moldován Zsolt (Kézdivásárhely)
Mint hajdanán / Plájás István (Marosvásárhely)
Macskanő / Orbán Enikő (Marosvásárhely)
Szemtől szembe / Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy)
Játék / Gábor Lajos (Máréfalva)
Agromozaic / Urák István (Köpec)

Az I. Székelyföldi Fotóbienálé május 10-én 18-órától nyílik meg s kerül sor a díjátadó ünnepségre.
Helyszín: Kézdivásárhely, Vigadó épülete.

Erdély B. Előd: Tűzkövek III.

Kristó Róbert: Dimenziókapu

Bálint Zsigmond: A világtól elzárva

Vass Lehel: Őrszemek

Haragos Zoltán: Gondviselés

Dezső László: Glazúr

Tordai Ede: A titokzatos hölgy

Kerekes István: Yelena

Baranyi Ildikó: Reggeli röptetés