2011. március 31., csütörtök

Emlékek maradandósága



Itáliai emlékek címmel a szatmárnémeti Debreczeni Éva egy korábbi olaszországi utazásának felvételeiből tesz közzé a Káfé főnix portálon. Önmagában ez nem meglepő, hiszen manapság hányan megteszik ugyanezt - elvégre az útiképek azért készülnek, hogy kisebb-nagyobb ismeretségi (vagy ismeretlenségi) körben megmutogassuk a legjavát.


Egyik fotója felkeltette a Kanadában élő kiváló fotós és grafikus, Pusztai Péter figyelmét, s a kép alatt megjegyezte: kár, hogy nem ő csinálhatta ezt a felvételt. E lakonikus, ám tartalmas dicséretre a szerző rögtön mentegetőzni kezdett, hogy márpedig ő nem lát semmi különöset rajta a "nagy sárga izén" kívül, s jó lenne, ha valaki tudná, mi célt szolgál az a valóságban?


Ezzel megindult a nem túl hosszú, de tartalmas vita, hogy fontos-e egyáltalán az ábrázolás minéműsége, vagy a hatás, a képszerűség, a grafikai élmény a fontos? A kérdést, bár a vita a portálon abbamaradt, tovább lehet boncolni, azért is hoztam szóba itt, a Fotótanún is, s emeltem ki nagyobb közönség számára a Titkos album-ból, ahová az első pillanatban a magam számára elraktároztam a felvételt.


Amit akkor sem bánok, ha kiderül: valóban Nivea reklámról van szó, ahogy az egyik hozzászóló (ihletetten?) sugallja...

2011. március 30., szerda

Északi fény

Egy fotó az 50 ezerből
Teli van a világháló Ole C. Salomonsen szokatlan teljesítményével. 


A norvég fotográfus  hat hónapon át fotózta az aurora borealisnak nevezett északi fényt, s több mint 50 ezer felvételt készített a látványos jelenségről. A nagy számú fotó lehetőséget nyújtott neki ahhoz, hogy felgyorsított folyamatként is ábrázolhassa a sokak kíváncsiságát felkeltő, egzotikus látványt. 


A vimeo-n látható filmecske, hanghatásokkal nyilvánvalóan szuggesztívebb, az egyes fotók azonban beszédesebbek, jobban körülírják a jelenséget. Szerencsére, a fotográfus saját blogjában közzétette a számára izgalmasnak talált felvételek egy részét, illetve műszaki utalások is találhatók arra nézve, hogy e nehezen befogható látvány milyen eszközökkel és koordinátákkal készült.


Nekem, fotórajongónak mindenképpen érdekes élmény, fotósoknak valószínűleg inkább tanulságos.
A projekt kulisszáiból

2011. március 28., hétfő

Az ég szemei



Mocsány Éva fotóművész mint fizikai személy, immár múlt időbe tette magát. 51 éves korában elhunyt - közli a Székesfehérvári Fotóklub értesítője. 


Egyszerű lenne, ha azt mondhatnánk: egy fotóssal kevesebb. Hiszen manapság az a trend, hogy egy helyébe akár tíz is lépik azonnal, mert a fotóban van valami perspektivikusan vonzó, jövős remény. Egy kifutópálya, amelyen sokak megpróbálkoznak. De igazán végigjárni, a választott úthoz hűségesnek maradni, jóval kevesebben tudnak.


Mocsány Évát nem ismertem. Most bejártam a fehérvári klub honlapján 50 képből álló webes "tárlatát". Mindene volt a természet. A részletek kidolgozása. A lelkiismeretes makrózás. Természetfotói maximálisan dokumentumhűek. Olykor a poézis szelleme is meglegyinti. Egy ilyen képét hoztam el mementó gyanánt. Mintegy figyelmeztetőül, hogy az "ég szemei" nem csak életünkre, erkölcseinkre és szándékainkra ügyelnek, de művészi cselekedeteinket is fürkészik. 


Mostantól eggyel többen vannak: Mocsány Éva is közéjük költözött, örök ítésznek.

2011. március 27., vasárnap

Testvér-képek (2)

Alig telt el egy nap, és a tegnapi témához újabb adalékra bukkantam: a műemlékem.hu 2010-es fotópályázatának közönségdíjas képére, amelyet bizonyos "piusz" követett el, s amelynek TéLkép a címe. Nagy a gyanúm, hogy Bronz Benedeknek (hadd adjunk egy nevet is ennek az egyre közkedveltebbé váló pesti figurának) még szép pályafutása lesz a továbbiakban a képírás területén: majd felfedezik a filmesek is (ha már föl nem fedezték) és olybá válik népszerűsége, akár a Manekin Pis-é Brüsszelben.


piusz - TéLkép

2011. március 25., péntek

Testvér-képek

Ádám Gyula: Találkozás (2011)
Nem meglepő, ha a fotográfia világában nem csupán egymással "rímelő" témákra bukkan az ember, hanem maga a lefotózott látvány is azonos, egyazon földrajzi koordinátákon található. Fotós blogján a minap egy román fényképész tette szóvá, hogy versenymunkák között is található akár a megszólalásig hasonló felvételek, bár nem mondhatni, hogy egyik a másikat plagizálta, viszont a zsűrik tájékozatlanságára vall, ha a már letarolt látványokat nem szűrik ki a versenyből.


Pusztai Péter: Minden rendben (2009)
Egy hozzászóló a konkrét példák alapján rámutatott: nincs ezen mit csodálkozni, az illető tájrészlet nagy forgalmú túrista útvonal közvetlen közelében fekszik, egy sokak által látogatott várfalról nagyon szépen belőhető, mert látványos, kifejező, így aztán sokan megörökítik. Nem csoda, ha ismételt motívumként felbukkan.


Amiként ez a budapesti szobor is, amely olyan élethűen toppan a magyar fővárosban a gyanútlan ember elé, hogy nem csupán megállásra, hanem megörökítésre is ösztökéli. Akár csak Ádám Gyulát tette a napokban, aki kollégáját, Gaina Gerendi Dorelt kapta játékosan lencsevégre a kisubickolt bronzgenerálissal (a rangot én adtam neki önkényesen). Persze, a joviális alakot én már egy másik fotón is láttam korábban: Pusztai Péter hívta fel rá a figyelmet egy ugyanolyan ihletett életképén, amely két évvel korábban készült, ugyanazon a helyen, teljesen más szögben és elképzeléssel.


Ennek ellenére testvérképeknek tekinthetjük őket.

2011. március 23., szerda

Blogvizitek (29) - Kerekes Gábor



A Budapesten élő fotográfus roppant szerény, ám rafináltan ízlésesen kivitelezett honlapja egy bevallottan autodidakta, de makacs következetességgel kísérletező művész sok évtizedes munkásságának hű, izgalmas tükre. Nem is blog, hiszen több szekcióban mutatja be azt a sokoldalú érdeklődést, ami Kerekes Gábort jellemzi.


Több mint 30 év fotózásba sok-sok év műszaki fotografálás, majd 6 évnyi riporterkedés is belefér, no meg egy Balázs Béla-díj is. Értékeléséről tartalmas, rangos kritikai szöveggyűjtemény található a Text menüponton, s felfedezése tisztára személyes élményem, hiszen a szakmamár jó ideje számon tartja és értékeli fotográfiai tevékenységét, amelynek műszaki kivitelezéséhez a legkezdetibb eljárásoktól kezdve a legmodernebb megoldásokig sok mindenhez nyúl.


Élvezetes kirándulásomról mégsem fotókülönlegességgel, hanem egy keményen realista képsorozatának egy darabjával térek meg. A Bohémiában készült életképek (1986) romaábrázolása olyan riporteri mélységeket mutat, amit lehet ugyan irigyelni és csodálni, de a művészek szerint a leginkább művelni kell. Az emberi méltóság légköre árad valamennyi, az elesett emberek életkörülményeiről hírt adó fotójáról, s a ff-technika hűen igazodik az illúziótlan valósághoz: ami a látványban szépség és harmónia, az így se vész el!

2011. március 20., vasárnap

Szökésem a Dnyeper-partra



A napokban Borisz Akunyint olvastam (Azazel), most Frederich Pohl Csernobil c. könyvével folytatom a sort - nem csoda, hogy keleti hangulat fogott el, s hirtelen Vivienhez fordultam, az ő blogjából merítettem friss levegőt. Elcsábítottak Dnyeper-parton készített képei, eszembe jutott gyermekkori, iskolai oroszos neveltetésem, amely sehogy sem fordult át úgy idegenkedéssé és gyűlöletté bennem, ahogy ezt mások hagyták megtörténni magukban, körülöttem.


Mind a Malom c., mind a Dnyeper-kanyar c. bejegyzések nagyjából ugyanazt az élményt ébresztik bennem: hogy sikerült kiszakadnom hétköznapi létemből és irodalomból ismert, elképzelt, megálmodott mesetájakon járnom, miközben tudomásul kell vennem, hogy mindez ugyanolyan realitás, mint amivel naponta szemezek, ha az ablakon kitekintek. 


Megértem s némileg irigylem is Vivien kényszerű helyzetét, hogy elfoglaltságot keresve magának egy kedvelni való világra bukkant, s most valósággal fürdik az élményben. Kívánom - lehetőleg ne teljen be vele soha...


Köszönöm, hogy a nyomában én is megjárhattam magam...



2011. március 17., csütörtök

Egy kis statisztika



Nem ismeretlen a Fotótanú látogatói előtt, hogy egy ideje, az oldal jobb oldalán, egyéb információk mellett megjelenik egy dinamikus lista Népszerű bejegyzések címmel. A blogszerkesztés közben lehetőség nyílik arra, hogy a házigazda beállítsa, milyen periódust mérjen/mutasson a lajstrom, amely lefelé csökkenő módon mutatja az illető bejegyzések felkeresésének arányát. A magam részéről a heti elszámolást tartottam célravezetőnek. 
Most azonban, hogy a számlálás immár 2010 májusától tart, érdekesnek találtam ide másolni azt a tizes  listát (ennyit jegyez a statisztika), amelyet valamennyi megkeresésről készített a blog számlálója. Így megtudhatjuk belőle, hogy mely bejegyzések és fotók iránt volt a legnagyobb az érdeklődés. Túlságosan messzemenő következtetéseket nem szabad levonni e népszerűségi indexből, annyit azonban bizonyosan, hogy:


- a nagy nézettségnek részben a téma vonzereje, néha pedig a fotós szélesebb ismerősi köre a magyarázata


- a nézettség nem mindig jelenti azt, hogy a bejegyzést el is olvasták, olykor a közlemények beleesnek egy-egy keresőmotor gépiesen megállapított hatósugarába, és azt is jelenthetik, hogy olykor lehetséges találatként felkínálták egy bizonyos téma, szó vagy szerző keresőjének. Hogy élt-e a kínálattal, az az illető titka maradt...


*



Minden időpont (2010. május – 2011. március)


1. Torzó (André Zsuzsa)
2009.11.21.
585 Oldalmegjelenítés


2. Cigány temetés Madarason (Ádám Gyula)
2010.07.08.
388 Oldalmegjelenítés


3. Exhumálás (Magyar Rendőr, Urbán Tamás)
2009.12.21.
233 Oldalmegjelenítés


4. Ádám Gyula: Nehéz teher
2010.06.08.
178 Oldalmegjelenítés


5. Lángoló ugrás (World Press Photo, Lakatos Péter)
2011.02.15.
167 Oldalmegjelenítés


6. Díjfosztás (Sorin Onisor)
2010.11.22.
158 Oldalmegjelenítés


7. Magyari Hunor: Egy pillanat
2010.06.11.
142 Oldalmegjelenítés


8. Szüreti (Veres Nándor)
2010.10.04.
129 Oldalmegjelenítés


9. Mi legyen a címe?
2010.11.06.
126 Oldalmegjelenítés


10. Blogvizitek (17) - Miklós Csongor
2011.02.21.
125 Oldalmegjelenítés


Oldalak


1. Titkos album
2011.02.02.
159 Oldalmegjelenítés


2. Fotó és irodalom
2011.02.06.
73 Oldalmegjelenítés


3. Egy vándorfényképész regénye
2011.02.23.
39 Oldalmegjelenítés

2011. március 16., szerda

Blogvizitek (28) - Borbáth Áron

A 2009 óta komolyan fotózgató csíkszeredai fiatalember jól dobbantott a fotográfiában, s örvendetes, hogy blogot vezetve elszánta rá magát: rendszeresen megméretkezik a nyilvánosság előtt. A nemes egyszerűséggel fotoBLOG-nak nevezett műhelyfóruma félúton van a blog és a honlap között, több menüvel (különoldallal) és tartalmazza azt a szellemi horizontot, mely a fiatal fotografáló teljesítményét meghatározzák.


Témaválasztása óvatos, nem kapkodó. Felkarol mindent, amit az élet kínál. Egyik meghatározó élményének tűnik a Hargita megyei szervezett farsangtemetés kavargó, karneváli hangulata. A mindig más-más helység által vendégül látott hagyományőrző találkozó látványosságai sok képírót elbűvölnek. A blog erősségei közé tartoznak mind a tavalyi (Csíkszentkirály), mind az idei (Gyergyóremete) rendezvényről készült képek, sorozatok. Érdemes a Borbáth-féle farsangi kalauz alapján tájékozódni a történtek felől, mert az evidens külsőségek mögött  mindig ott van a lényeg - a játék, a pillanat, a túlcsorduló szabadság élménye.


Itt látható képe a 2010-es farsang egyik szelete: szentkirályi mementó a búcsúzó télből. A bőséggel özönlő hó már a beteges bomlás, a ráadás képzetét kelti. A sűrű, vizes pelyhek, a világos kosztümök, a diszkréten színes derengés mind-mind a közeli végről tudósítanak. Valami miatt ezeket a tavalyi képeket csak nemrég húzta elő alkotójuk a fiókból. Érlelte őket? Nem volt biztos bennük? 


Különben egy blog ilyen szempontból is segítség, támasz. javítja a kommunikációt és a megértést a világ felé.                                      

2011. március 14., hétfő

Szunnyadó értelem / The Sleep of Reason

Vancsó Zoltán fotóművész elektronikus levélben tudatta, hogy megjelent új fotóalbuma (Szunnyadó értelem / The Sleep of Reason), amelyben tulajdonképpen az emberiségnek a gyermekekhez, a gyermekeknek a világhoz fűződő kapcsolatait próbált meg képi megfogalmazásokkal megvilágítani.


Hálás, ugyanakkor nehéz téma. Az album szép, elmélyült munkát tár elénk s a művész dicséretére legyen mondva, megtekintése bárki számára elérhető, amennyiben számítógépes hozzáféréssel rendelkezik a világhálóra.  A Szunnyadó értelem lapozgatása kiemelkedő élmény, még akkor is, ha inkább csak a képi információt értékelhetjük. Vancsó Zoltán értékesíti benne mindazt a gazdag szakmai tapasztalatot, amit egyrészt szabadon fotózó művészként, másrészt a 168 óra fotóriportereként szerzett.


Így vall e kettősségről egy interjúban:


"Két teljesen külön fotós él bennem... Ez egy szinten skizoid érzés... Nem vagyok egy kifejezett riporter alkat és annyira nem érdekelnek ezek a napilapos őrületek. Annyiból viszont riporter vagyok, hogy a képek, amiket készítek, emberekhez köthetők. Legtöbbször olyan jeleneteket fotózok, amik mégis riportként vagy riportfotóként működnek. De ezek a képek nem az aktualitásuk miatt izgalmasak, hanem reményeim szerint túlmutatnak azon."


Nem mellékes tényező, hogy a fiatal fotográfus elkötelezett híve a fekete-fehér fotográfiának, ugyanakkor mind elszántabban szeretne nyitni a filmoperatőrség felé, mert úgy érzi, hogy a csapatmunka nagyot lendíthetne előre művészeti törekvésein, amelyeket talán a fotózás magánya itt-ott már kikezdett...


Lapozgassuk egy nagy művész szívvel-lélekkel elképzelt és megvalósított munkáját, s közben felfedezhetjük magunknak Vancsó Zoltánt, az embert, aki szereti a véletlenre bízni magát. Persze, korántsem véletlenül...


Honlapjára itt lehet belépni - csak kíváncsiaknak!

2011. március 12., szombat

Fotó Evellei

Fotó Evellei László: Beke György
kéziratot javít
Milyen régen nem láttam ezt az aláírást, pedig m,ennyire megszokta a szem annak idején, a múlt század hatvanas éveiben!


Evellei Laci az Előre fotóriportereként keresztül-kasul járta Erdélyt s Románia egyéb vidékeit is - amerre feladatai szólították. Nem válogatott, nem kényeskedett - lőtte a témát, mindent, ami adódott körülötte. Amit csak lehetett, dokumentált. Nem sajnálta a fotóanyagot, mert úgy gondolta, hogy azt azért utalják ki a szerkesztőség rendelkezésére, hogy elhasználják. Vagy tévedett volna?


Egy idő után megelégelte a honi dicsőséget és úgy vélte, nyugatabbra több lehetőség nyílik majd előtte. 1978-ban az akkori Nyugat-Németországba távozott, neve lekerült a lapok hasábjairól, keserűen őriztük fakuló emlékét.


2009. december 9-i bejegyzésemben (Plugor-tárlat) egy általam megőrzött dokumentumfotót kommentáltam, amelynek ő a szerzője és egy 1972-es csíkszeredai tárlatnyitó teljes keresztmetszetét adja. Idén február 28-án váratlanul felbukkant Evellei László és a bejegyzéshez kommentárt fűzött. Ebből idézek:


"Nem is a megnyitó volt nagy esemény, hanem az a gazdag tárlat, amit Sándor ott felsorakoztatott. Meg az a nagy alázat, ahogyan arra a kiállításra készült. Jó barátomnak tudhattam. Nem csak fotóztam a megnyitót, hanem együtt is raktuk fel a falra a képeket... Bátor idők voltak!  Ma is büszke vagyok reá, no meg arra, hogy művészeti iskola viseli a nevét."


Ezzel aztán beindult a levelezésünk. Nemrég megírta, hogy időközben a Balaton partjára költözött, új családot alapított, nyugdíjba került, ilyen-olyan bajait kúrálgatja, néha fotózik. De vcégre elszánta magát, hogy fotóarchívumát, amely több ezer darabra rúg (6x6-os negatívok, diapozitívok), beszkenneli, rendezi, hasznosítja. "Drukkolj nekem, hogy sikerüljön!"


Naná, hogy drukkolok neki! Hiszen olyan páratlan dokumentumértéke van munkásságának, amit majd csak az ő elszántsága nyomán tudunk majd értékelni. Addig is, hadd álljon itt biztatásul egy másik, általam őrzött trófeára - ihletett portréja Beke Györgyról, amint kéziratot javít az Előre szerkesztőségének egyik félreeső irodájában, ahol annak idején a riport rovat székelt, s a száguldó riporternek is volt ott egy "macskaasztala" a bukaresti sajtóház előterére nyíló ablak előtt.

2011. március 9., szerda

Blogvizitek (27) - KRÁ fotónapló

Párbaj a napon / 1
Kozsák Rudolf Árpád Debrecenben él, több blogot is éltet, de számomra fotónaplója az, amiről képi emléket is hoztam magammal. (Ettől függtetlenül, azt is el kell mondanom, hogy filmes-irodalmi, illetve bábús blogja is sok értékes, izgalmas anyagot kínál. Mindenesetre, a fotónapló oldaláról könnyen elérhetők.)


Mindenek előtt legújabb bejegyzéseinek játékos, animációval érintkező szelleme ragadott meg. A tehenészlegények (cowboy) párbajainak groteszk sémáit, gyermeteg forgatókönyvét, fordulatait látjuk viszont, bábelrendezésben, stúdióeszközökkel megrendezve. Bevallom, egy pillanatra se estem dilemmába, hogy fotográfinak tekintsem-e jól megkomponált kroki-sorozatát, hiszen elfogadom, hogy a fotó mint kifejező eszköz nem csupán önmagára mutató művészetet boldogíthat, de mindazokat ugyanolyan hűséggel és meggyőző erővel szolgálhat, akik szabályainak tiszteletében és ismeretében nőttek föl.


KRÁ naplójában sok a kísérlet, a vizuális kaland, hogy csak a Pipát vagy a Fagy változatait rögzítő képi variánsaira gondolok. Ez a fajta szellemiség nagyon sok fotós műhelynek a hasznára válhat.
Párbaj a napon / 2

2011. március 7., hétfő

Blogvizitek (26) - Balogh Zoltán

A 2006 áprilisa óta fotózó magyar-
országi Balogh Zoltán blogja (napi 1kép)  komplex képződ-mény; egyrészt naptárilag dokumen-
tálja a fotográfus rendszeres tevékenységét, másrészt innen nyílnak azok a tematikus folyosók, melyek őt személyesen foglalkoztatják.


Szakmai hátteréhez ajánlatos elolvasni a rövid, ám tartalmas professzionális teljesítmény-listát, s máris előttünk áll egy magát tudatosan képző, sokféle megmérettetésen próbára tevő sajtófotós, aki nem csak szeret utazni, de vállalja is az utazással járó elmélyülést és kiteljesedést. Mozgékonysága irigylésre méltó, s külön említést érdemel az a mód, ahogyan felgyűjtött fotográfiáit rendről rendre érvényesíti.


2011. március 4-i bejegyzésében éppen egy soros fotókiírással kapcsolatos elképzeléseit osztja meg blogja vendégeivel, s miközben másokat is részvételre ösztönöz, közzéteszi néhány olyan munkáját, amikkel szeretne benevezni a repüléssel kapcsolatos pályázaton. A képsorból kiemelt egyik felvételének hangsúlyozottan riportos, ideges, a sietős utazás vizuális képelemeivel a repterek felgyorsuló életmenetét, gyomorideg-próbáló hangulatát érzékelteti, tudatosan hétköznapi, már-már banális eszközökkel. A nem-fotogén módon megfogalmazott pillanatkép egymásra vetülő, tükrözött síkjain, alakzatain ott remeg a sokszorosan megerőszakolt idő.

2011. március 5., szombat

Blogvizitek (25) - Kijevi fotóblog

A 2007-től fotózó és tavaly óta Kijevben élő Viviennek annyira megtetszett az ukrán főváros, hogy blogot nyitott, amelyben velünk együtt - és a blog által: számunkra is - szabályosan felfedezi Kijevet. Világos, pontos a célkitűzése és a lehető legjobb úton van ahhoz, hogy ezt kitűnően megvalósítsa.


Érzékenyen éli a mindennapokat, annak dacára, hogy akár bele is unhatna a saját magára szabott feladatba. De ő egy alig észrevehető gesztussal küldetéssé változtatja azt, ami másnak unaloműző időtöltés lenne csupán. Tavaly november 20-án indult útnak a következő egyszerű programmal:


"Van már Kijevről blog, nem is egy. Az enyémmel a célom, hogy fotókban bemutassam a várost: szépségeit, furcsaságait, és mind azt, ami mindennapjaim során megfogott."


Akár egy izgalmas nyomozás, olyan a máig vezető útja. És Vivien  töretlenül állja a szavát, mert azt kapunk tőle, amit igért: sok-sok szépséget, furcsaságot. És információt. Igazi fotótanúságot. Kedvelt témái a székesegyházak, no meg a falfirkák, amelyek Kijevtől sem idegenek. Az alakuló, vedlő, régi és új elemeivel egymásnak feleselő, ellentmondó ukrán nagyváros kuriózumaiból a belakott, megértett és lélekben is elfogadott otthon képeit nyújtják. 


Az általam megidézett február 23-i bejegyzés (Vidám téli séta), akár csak a január 7-i bejegyzés (Kijev dióhéjban) a falfirkák falfirkájáról közölnek lényeges információkat. Érdemes az eredetiben olvasni, a rendre kibomló galériákat végignézni, én itt csak kedvet és utat csinálok hozzá, azoknak, akik még nem fedezték fel. Mert vannak már szép számmal biztatói, szellemtársai. Mától beállok közéjük...


A festett épület tkp. gyermekkórház

2011. március 4., péntek

Blogvizitek (24) - Flórián Csaba

Jópár hónapja jártam már a Csaba blogján, s akkor elhatároztam, hogy még föltétlenül visszatérek. Nem tudnám pontosan nevén nevezni, miért, de az egész műhelyből a frisseség, a világra való teljes nyitottság és eleven érdeklődés áradt.

Mostani látogatásom újabb meglepetést tartogatott a számomra - de azt hiszem, azok számára is, akik nemrégiben kezdték meg a Flórián-féle blogot tüzetesebben tanulmányozni.

Mindenféle kísérlet, tanulási szándék és újítás - nem föltétlenül világméretekben, csupán a saját életvitelünkben, munkarendünkben - eleve dicséretes és ösztönözni való. Flórián Csaba nyolclövetű lyukkamerája, az a törekvése, hogy a fotografálás legegyszerűbb módszereihez visszatérve játszadozzon a fénnyel és különös, grafikailag is kiugró, izgalmas eredményeket mutasson föl, értékteremtő szándéknak tudható be. A szupertökéletesség, a hiperbonyolítás és -technicizálás korában úgy hat egy-egy ilyen "földhözragadt" kísérlet, mint egy jó adag friss havasi levegő. Megújul tőle a szervezet, a fantázia és a szellem is. Nézzük ezt a falusi (utcai) életképet. Itt áll velünk szemben, hosszú lábán, a sötét ismeretlen. Nincs felsőrésze, nincs arca, nincs személyazonossága, nem tudjuk, honnan jön. Egyszerűen VAN. Olyan egyszerűen és nyilvánvalóan, mint a lyukkamera. Amely annak idején megrengette a vizuális világot.

S ezt teszi ma is.

(U.i.: a lyukkameráról egy más blogon is: http://lomolitosblog.blogspot.com/search/label/lyukkamera)

2011. március 3., csütörtök

Blogvizitek (23) - Zolten



Kutasi Kovács Zoltán blogja teljes képernyős tördelésével, a felhasznált blogoló program előnyeit kihasználva mindenek előtt műközpontú. Szövegek, címadási erőlködések nem terhelik fölösen, így legtöbbször a képek beszélnek s általuk a fotós. Elfogadom, hogy az itt látható gazdag anyag minden egyes darabja az ő ablakai a valóságra.


Először járok itt, s látnivaló is akad bőven. Képei jobbnál jobb "találatok", nehéz a választás is, hogy melyiket vegyem a hónom alá, bizonyságaképpen annak, hogy arra sétáltam. Valami olyat választanék - morfondírozok -, ami jellemző a fotográfusra és ha hónapok múltán ránézek, akkor is a látogatás élményeit idézze fel.


Miután többször is visszatértem erre a cím nélküli, tavaly március 24-én beillesztett fotográfiához, egyre biztosabb voltam benne, hogy ez lesz a "kiválasztott". A tigrisketrec üvegkirakatával kettéosztott térben kétféle valóság él egymás mellett, egymástól függetlenül, látszólag közömbösen és békésen. Mind a kinti, mind a benti valóság szereplői élik a saját életüket, anélkül, hogy tudomást szereznének egymásról. Pedig alig karnyújtásnyira vannak, talán még kommunikálhatnának is, de nem teszik. A nagy agglomerációk hűvös bolcsessége árad belőlük, keresztülnéznek a másikon, mintha az üvegen túl már nem is lenne semmi a csillogáson és a tudaton kívül, hogy - addig és ne tovább...

2011. március 1., kedd

Blogvizitek (22) - Vass Lehel

Természet-Környezet-Emberek áll a pontosítás a székelyudvarhelyi amatőr fotós blogjának tematikus meghatározásaként. És már a bemutatkozó fölvezetésben tanácsot, építő kritikát vár mindazoktól, akik ezt megtehetik.


Vegye úgy ezt a látogatást, mint olyanét, aki megfogadja a házigazda kérését és igyekszik nem kertelni. A 2008 óta vezetett blogban a természet mindenképpen igen fajsúlyos helyet foglal el. Kísérletei és eredményei e téren figyelemre méltóak, de engem mindennél jobban érdekel emberábrázolása, merthogy azt is a zászlajára tűzte, tehát számon kérhető tőle.


Legfrissebb, gyimesi csángó viseletről készült sorozata, bár élethű, eléggé monoton. Beállításai jobbára ötletszerűek, s a jelenetben rejlő játékszerűség, bármennyire is spontán lehetett a valóságban, kimerevítettnek, művinek hat.


Nem így a Mindennapi kenyér, ami ugyancsak lejárt, bőven kiaknázott téma a fotográfiában, ám itt Vass Lehel képes új látószöget találni anélkül, hogy ezzel befolyásolná a tárgy és az esemény alakulását. A kenyér kivétele a kemencéből azért hiteles, mert sikerült megtalálni azt a technikai megoldást, ami nem csak fotó-, hanem modellbarát is. Mint a képéhez írt jegyzeteiben elmondja, a kép készítése némi ravaszságon is múlott (akit pontosan érdekel a trükk, olvassa el a kommenteket), amihez egy fotós társa adta az ötletet, de végül is aaz eredmény számít, aminek ha a helyes és értelmes tanulságait hajlandók vagyunk levonni, akkor félig nyert ügyünk van.


Vass Lehel képe újat mond számomra a mindennapi témában, és már ezért érdemes volt felkeresni blogjának oldalait.