Sajtófotósok öröme

Tegnap vált ismertté a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat eredménye. Nagy esemény, nagy öröm - következetesen mindig a fiatal fotósok szoktak (de hiszen ők is hivatottak erre!) előretörni. A legújabb nagydíjas: Reviczky Zsolt, a Népszabadság munkatársa, aki sorozatban örökítette meg a MALÉV halálát, nem mindennapi embereinek-szakember gárdájának a végbúcsúját. Megrendítő képek, a fotós maximális beleérző képességével. Három, általam kedvelt mozzanatát a sorozatnak itt felvillantom, a nyertesek galériáját pedig a látogatók figyelmébe ajánlom - a népszabi online galériája révén - itt lehet belépni. Különben teli van a net az eseménnyel, de sebaj - a jó kép n-szer is jó kép marad!

Revicky Zsolt: Isten veled, Malév! (részlet a sorozatból)

Tréfás hóemberek

Az index portál szórakoztató játék gyanánt tréfás, eredeti elképzelésű hóemberekről készült fotók beküldését szorgalmazta olvasói között. A legtöbben saját tervezésű és kivitelezésű csudabogaraikat örökítették meg jól-rosszul kamera segítségével. Akit a "választék" érdekel, nézze végig a sebtében begyűjtött galériát, a magam részéről néhány, figyelmemet fölkeltő furcsaságot emelnék ki a pakliból. Ez az az eset, amikor a szerzők kevésbé fontosak a látványnál, amit megörökítettek - egy olyan valóságról, amit az első néhány meleg nap nyomtalanul egyenlővé tesz a földdel...

Hóasszony

Hó-pofák

Hó-paraszt

Hóhányó hóember

Polgármester mint mecénás

Egy garantáltan Sepsiszentgyörgyön készült felvétel - ma már a
fotótörténethez tartozik: néhai Bartha Árpád fotója

Nem mindennapi hír, kissé hagytam is érlelni magamban, de most szóvá teszem: Sepsiszentgyörgy polgármestere személyesen indított fotópályázatot Facebook-oldalán A legszebb fotó Sepsiszentgyörgyről címmel. Nincs sok kitétele: bárki benevezhet, a lényeg az, hogy a felvétel Sepsiszentgyörgyön készüljön.

Ekkora művészi szabadsággal élni ritkaságszámba megy, ezért csak biztatnék minél többeket, hogy éljenek a lehetőséggel. Igaz, ehhez Sepsiszentgyörgyre kell valahogy utazni (kivéve azokat, akik már ott élnek), de talán megéri. Ráadásul a pályázat minden évszakban megismétlődik. A téli szezonra szóló március elsején zárul, s évszakonként kizárólag egy-egy fotóval lehet benevezni.

Néhány további technikai részlet:


A beérkezett képeket egy szakemberekből álló bizottság bírálja el. A pályamunkákat az antalarpad75@gmail.com email címre lehet elküldeni, ezeket a polgármesteri hivatal munkatársai folyamatosan feltöltik az oldalra.

A fotóhoz a készítő nevét, telefonszámát kell mellékelni és azt, hogy hol készült, mit ábrázol a kép. Egy pályázó évszakonként csak egyetlen fotót küldhet. A téli fotókat március elsejéig lehet beküldeni.
A fotókat nagy felbontásban kérik. A legszebb képekből képeslapokat készítenek és kiadnak egy képes albumot.

NG 125

Némileg részletezve: a legendás National Geographic mostanság töltötte be a 125 évet. Első reakciónk mindjárt, hogy - az Isten éltesse! Őt is, meg aki kitalálta, s nem kevésbé azokat, akik az eredeti elképzelések mentén viszik tovább a hagyományt. 

A boston.com internetes lap "nagy kép" (the big picture) rovata 23 képből álló nagyszerű sorozatot szán annak dokumentálására, hogy a lap, és a mögötte álló felfedezői vállalkozás miként tett eleget hivatásának a világ bármely pontján, minden körülmények között. Érdemes végigpörgetni a 125 éves laptörténelemből kiragadott mozzanatokat (valamennyi remek fotó is egyben!), én most csak kettőre hívom fel a figyelmet.

Az egyik Oskar D. von Engeln 1909-es felvétele egy, a NG által szervezett alaszkai expedícióról. A képen az látszik, amint a fotográfus negatívjait mossa a jéghegyekből származó kristálytiszta vízzel.

A másik fotó 1948-ból való és Howel Walker riportert ábrázolja munka közben egy, a szállásául szolgáló barlangban az NG ausztráliai feltáró útján. 

A böngésző nézegetés közben alkalmunk van elgondolkozni azon, hogy mit adott hozzá a színes, majd a digitális kor a lap mai munkásságához, illetve mi az, amitől szinte végérvényesen megfosztotta a hajdani lapszámok fekete-fehér képvilágát.

Képmutató ima

Botrány (újabb) - s nem csupán a művészvilágban. Az, hogy Maurizio Cattelan olasz szobrász ismét megbotránkoztatta a közvéleményt egy újabb szobrával (korábban a milánói tőzsde épülete előtt felállított, égnek tartott óriás középsőujj, később a meteorpbecsapódást szenvedett pápa fura szobra osztotta meg körülötte s művészete értelméről az emberiséget), csak ürügynek számít ahhoz, hogy eltöprengjünk azon, s talán színt is valljunk: illik-e a varsói gettó egykori területére egy olyan szobrot eltűrni, mely az elmélyülten imádkozó Hitlert ábrázolja?

Amennyiben ragaszkodunk a valóság minden apró részletéhez (márpedig erről szól végül is a "fotótanúság"), akkor azt is tudnunk kell, hogy a kisméretű szobor pontos lelőhelye a Varsó központjában álló Ujazdówski kastély, annak is egy eldugott, fakapuval elzárt, kukucskálva épp csak hogy szemmel becserkészhető kapualja, s rajta a sokatmondani akaró felirat (amit csak az tud elolvasni, aki a szobor közelébe férkőzhet): „Bármelyik vétkes, valaha gyengéd, bűntelen és védtelen gyermek volt”.

Miért-miért nem, a szobrot a médiában különféle beállításokban ábrázolják. Van, hogy a valódi környezetében felállítva láthatjuk, másszor meg hatásosan, méreteit meghazudtolva, beállítva egy terem közepébe. A kérdés az, hogy a  sokkoló tényen túl tudunk-e valamilyen értelmes tanulságot megfogalmazni a művész gesztusával kapcsolatban? Feltehetően Hitler, amennyiben nem volt hitetlen, amúgy is imádkozott. Nem a szertartással volt baj az ő esetében - fűzhetnénk tovább a gondolatot -, hanem azzal, hogy az imái nem arról szóltak, ami egy igaz hívő embertől elvárható lenne. Imák voltak, vannak, és lesznek. És sajnos, rémtettek is...