Capa Gerdának ajánlott első könyvének (Így készül a halál) belső címlapja, a lány arcképével. Az album kettejük fotóiból készült válogatás |
Nincs benne a regényben, de az utószó eligazít a tekintetben, hogy pályája elején, huszonéves korában (1934), amikor párizsi egzisztenciáját próbálta megalapozni, majd később elszegődött haditudósítónak a spanyol polgárháborúba, volt egy mindent elsöprő nagy szerelme: Gerda Taro. Akinek a neve ugyanúgy játékos fikció, mint a Capaé - ők találtak maguknak mindketten (szerintük jól hangzó és szellemes) művésznevet. Gerda egyfajta önkéntes menedzsere (is) volt Capának, aki végigjárta a szerkesztőségeket és elhíresztelte, hogy a neves amerikai fotográfus, Robert Capa esetleg, jó pénzért, hajlandó lenne nekik fotózni. Kapva kaptak rajta. És ezalatt Capa Gerdát tanította fotózni. Eszményi páros voltak - együtt mentek el Spoanyolországba, együtt fotóztak, tették kockára az életüket, míg egy köztársaság párti tank, rosszul fordulva, eltaposta a lányt. Harctérre szóló temetés, sőt demonstráció lett belőle (1937). Capát összetörte a tragédia - hiszen feleségül készült venni a lányt. Akinek valami megmagyarázhatatlan varázsa volt a férfiak felé - nem véletlen, hogy Hemingwayt is elbűvölte, s felhasználta néhány jellemző vonását az Akiért a harang szól című regényének spanyol Máriája megteremtéséhez. Mindjárt az első oldalakon így festi le nőszereplőjét (számosan mondják: a leírás Gerdát idézi): " Barna arcából fhéren villantak elő a fogai, s a bőre, a szeme egyazon dióbarna színben aranylott. Magas arccsontjai voltak, , vidám szeme, egyenes, telt ajkú szája.Rövidrevágott haja, mely alif volt hosszabb a hód szőrméjénél, aranybarnán csillogott, mint a naposütésben érlelődő búzatábla."
Capa ösztönösen vonzódott a vörös hajú nőkhöz: ők voltak a gyengéi. Ezért van az, hogy a tragikus veszteség után, amikor megfogadja, hogy soha többé tartós kapcsolatra nem rendezkedik be, alig érkezik meg 1942-ben Londonba, máris beleesik egy másik vörös hölgybe, akit a regényben csak Pircsinek nevez. Szerelmük pillanatok alatt fellángoló, nyitott, semmire se kötelező, mégis mély és végtére is fájdalmas, hiszen a könyv és a háború befejeztével vége szakad. Pircsi azt a férfit választja, aki együtt is hajlandó élni vele, nem pedig azt, akire mindig csak várni kell... (Pircsi alakja valós személyt, egy férjes asszonyt takar, aki különféle házassági bonyodalmakba keveredik.)
Nagyjából ez a Capa sorsa valamennyi szerelmével, szimpátiájával. Később Ingrid Bergman filmszínésznő az, akibe a fotográfus csúnyán belézúg, s szerelmük kölcsönös, de mind társadalmi helyzetük, mind kapcsolatuk túl bonyolult ahhoz, hogy tartós maradhasson. Capát végül is ázsiai háborús balesete "óvta" meg további nőügyétől. Pedig biztosan sokan imádták volna. És mégis, nem mondhatjuk azt, hogy munkásságában ez a magas érzelmi hőfok túlságosan árulkodó nyomokat hagyott volna. Capa minden körülmények között az egész életet és a halált fényképezte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése