2011. február 28., hétfő

Blogvizitek (21) - Orosz Sándor

Részlet a  Személyes víziók c. sorozatból
A 2007 óta gyarapodó blog házigazdájáról annyit tudni, hogy Magyarország fővárosában él és hogy tavaly november végén ismertette meg világhálós látogatóit különösségükben is mélyértelmű, jelentéses diplomamunkáival. 


Ezen kívül feltűnő, hogy Orosz Sándor nagy előszeretettel foglalkozik épületfotózással, illetve esküvő- és eseményfotózással (mindezekre külön blogja van, amelyeket szintén érdemes fölkeresni).


Bárhony nézegettem jobbra-balra és előre-hátra, fantáziámat a leginkább a Személyes víziók c. diplomamunka-sorozat kötötte le s téregetek vissza azóta is többször egy nap.Rengeteg fantázia és érzés van benne, s a képek alá mellékelt rövid vallomása is arra utal, hogy éveken át készült s megvalósítására. (Megjegyzem, tulajdonképpen nem remélt ajándék ilyen munkákra bukkanni egy fotóblogban...)


Tudom, hogy mindaz, amit Orosz Sándor itt művel, az távol áll a dokumentumfotótól és a tárgyias, objektív képírástól. Sok benne a spekuláció és a manipulálás, de ehhez én csak akkor csatolnék negatív értelmet, amennyiben mesterkélten, rosszul alkalmazzák. Mindaz, amit a dobozlakásainkba egykor kívánkozó óriásposzterekről mond, az tökéletesen áll. Az ember szereti becsapni magát, illúziókat hajszolni. Az állandó szembenézéshez nincs se ereje, se idege. Orosz Sándor éppen azt mutatja meg, mennyire esendő és szívszorító az ember elvágyódása az őt fogságban tartó művi térből, fantáziája ezért teremt olykor nevetséges, de meseszerűségében megnyugtató illuzórikus szabad tereket mindennapi életéhez...


Részlet a személyes víziók c. sorozatból

2011. február 26., szombat

Ötletek

Veres János videójának egy záróképe
Kissé megszédültem ma - mint mindig, amikor egymásba futó útelágazáshoz érek -, hogy melyiket is válasszam? Amúgy szeretem a választékot, de az akkor a legszerencsésebb, ha magától adódik.


Föltett szándékom, hogy hosszabb távon megpróbálok szétnézni a fotóblogok prérijén. Tudom, hogy ez egy eszement próbálkozás, hiszen föl sem tudnám becsülni, hány évig kellene csak ezzel foglalkoznom naponta, hogy némi eredményt felmutassak, s akkor még nem is szóltam az időközben indított fotóblogokról...


Kíváncsiságom végtelen ugyan, de valóságérzékem meghúzza a vészféket: nincs mért sietnem, ha szomjas vagyok, igyak kedvemre, de nem muszáj felhörpintenem az egész folyót...


Köszönöm a tegnapi beíró Tamásnak, hogy felhívta egy, az eddig általam ismert blohgok stílusától elütő törekvésre a figyelmet. De nem ugrok rá mindjárt a felkínált prédára, hiszen közben jelentkezett egy újabb, állandónak ígérkező olvasóm, KRÁ, aki maga több fotóval és filmmel kapcsolatos blog szerzője, s érdeklődését látva kéretlenül, illemből is viszonoztam látogatását. Ám vele sem sietem el a dolgot, inkább azt próbálom átértékelni, hogy mi fűz engem a Fotótanúhoz, miért is nem hagyok fel vele, hiszen tudhatnám, hogy a végtelenségig ezt úgy sem lehet művelni, ha pedig ez így van, akkor nem árt előre megtervezni egy elegáns, átgondolt, értelmes visszavonulást.


Csakhogy úgy érzem, még nem mondtam el mindent, ami a fotóhoz fűz engem, még nem láttam, nem tapasztaltam eleget, de annyi biztos, hogy nem kívánok fotótörténetet írni, sem kritikai fórummá válni. A saját érdeklődésem nyomába kívánok eredni, s arról faggatni az utamba kerülő képeket és alkotóikat, mi a viszonyuk a valósághoz, az élethez, önmagukhoz és szándékaikhoz, a technikai lehetőségekhez.


De hogy a mai töprengés se múljon el haszontalanul, egy Veres Nándortól kapott linket ajánlok a hozzám betérők figyelmébe: rálépve a Magyar Nemzetben egy fotóművész szakmai vallomását és a kreatív fotózásról szóló egy kis videóját kapjuk. A kisfilmet e sorra kattintva indíthatjuk el a jútubon...


A filmen feltűnik kreatív fotós objektívje is...

2011. február 24., csütörtök

Blogvizitek (20) - Skandikamera

Hegedűs Zsoltot igen jószemű amatőr fotósnak tartom. Ez egy csöppet sem le-, inkább megbecsülés. Külön érdeme, hogy nem akar többnek látszani, mint amit kitűnően és nagy szenvedéllyel művel. A Stocholmban élő vegyész szenvedélyes szakácsember is egyben és filológiai-történelmi érdeklődése is jóval az átlagon felül mozog. Igazi reneszánsz embertípus, ha időszerű lenne ez a jelző napjainkban. (Talán, hamarosan újra feléled...)


Blogja az apró, napi megfigyelések, az ötletek, a fotótréfák, kuriózumok gazdag gyűjteménye. Legújabb bejegyzése, a Tavaszi csatározás amúgy egy szabadtéri lakoma (flekkenezés) mellékterméke, amikor falatozás közben Zsolt észrevette a szomszédos gyümölcsfákról villámgyorsan lerebbenő, párbajt vívó cinke-kakasokat. Néhány másodpercig tartott az egész, a túltengő hormonoknak köszönhető (?) viadalt sikerült dokumentálni. Biztosan Hegedűs Zsolt felszerelése "állja a sarat" a hasonló kényes témákhoz. De a technikán túl szem és érzék is szükséges az ilyen és ehhez hasonló jelenetek, már-már elszálló életjelenségek megörökítéséhez.


Ez a blog nem akar többet, mint meglesni és elkapni a múló pillanatot. Ami sokszor egy szárnycsapkodás, vagy egy kósza mosoly...

2011. február 23., szerda

Blogvizitek (19) - Fábián Gábor

Absztrakt fotó (kolozsvári Transilvania Bank
épülete)
Ma reggel egy professzionista fotóshoz vezetett el a jószerencsém, aki elsősorban szakmai tevékenységét kínáló portálját üzemelteti, ahonnan ajtó nyílik blogjára is - ez a műhelybejegyzéseknek, kísérleteknek ad otthont.


Jó megjegyeznünk, hogy a fotográfus mindenek előtt Kolozs és Maros megyében kínálja szolgálatait, profi szinten. Érdemes megtekintenünk kínálati portfólióit is, de mi most térjünk be a blog "függönye" mögé, ahol a napi foglalatosság lenyomatai találhatók.


Egy eléggé friss bejegyzés szóvá teszi, hogy többen a fotós szemére vetik: túl sokat foglalkozik aktokkal, amiért az egyoldalúság veszélyét vélik felfedezni fotóin. Mintegy élő cáfolatként, Fábián Gábor elmondja: az aktban egyáltalán nem az érdekli őt, amit sokan a nyakába szeretnének varrni, hanem mindenek előtt a vonalak egymásba játszó komplexitása, a formai alakzatok természetes szépsége, varázsa.


S mindjárt be is bizonyítja, hogy egy racionális, hűvös terv alapján készült modern építészeti létesítmény is kerülhet olyan kimetszésbe és megvilágításba, hogy vonalaival, absztrakt alakzataival felvegye a versenyt az aktfotózás szakmai kihívásaival.


Ítéljünk mi magunk; példaként két fotót is mellékel. Látványosak, műhelymunkák, vallomások... Sok más érdekességgel egyetemben. Amit egy tevékeny fotográfus mindennapjai tartogatnak a számunkra.

2011. február 22., kedd

Blogvizitek (18) - Andrei Baciu

Mától kezdve "szűzföldre" lépek: a felkeresett blogoknál első ízben teszem tiszteletem. Ebben a véletlenszerűség 99 százalékos szerepet játszik, a fennmaradó 1 százalékban némi tudatosság is található. Iránytűm: az eddig felkeresett blogok szerzőinek "preferenciái", érdeklődési köre. Hiszen mindegyiknek legalább egy-két tucatnyi, rendszeresen figyelt blogbarátja akad. És így a magamfajta ide-oda lézengő egy percre se marad munka nélkül.


Hanem az Andrei Baciu blogjába lépve - örömömre - kiforrott, meleg szívű, lírai fotóművészre akadtam, akinek a blogja csupán a napló, a munkamappa. Mutatványnak való teljesítményeit önálló honlapján lehet bemérni, értékelni. 
De maradjunk csak a blognál egyelőre. (Aki eredendően kíváncsi, biztosan nélkülem is elindul Baciu művészetét fölfedezni.) Máris kiemelném a december 22-i bejegyzéseként közölt képsort (Pastorale de Prahova. 8 decembrie), amely egy valódi "szín-fónia", látvány, zene és a mindkettőt egybeötvöző líraiság jelenlétének eredménye.Könnyed, lightos stílusú képein Baciu nem riad vissza a komor, árnyas mélységbe hajló színektől sem. A világ az ő objektívjén át sugárzóan ragyog, párásan ködlik, gomolygóan lüktet - csupa nyugalomba csomagolt mozgás. A "pastoral" nem hatásvadászó címadás, hanem pontos műfaji jelzés - ha ez nem bukolika, akkor mi az?

2011. február 21., hétfő

Blogvizitek (17) - Miklós Csongor

Az Objekt-ív elnevezésű blog tulajdonosa, Miklós Csongor már napokkal előtte figyelmeztetett: korábbi blogját úgymond "kicserélte", ha véletlenül be találnék lépni hozzá, akkor csak korlátozott számú munkával találkozom, mert most új elképzelés és igény szerint rendezi be nyilvános fotós műhelyét.


Nosza, ezzel máris kíváncsivá tett, a hetet tehát azzal kezdem, hogy frissen feltöltött képei között sétálok egyet.Meg is állok a január 5-én feltöltött Kaláka c. képsor mellett, s itt lehorgonyzok, mert az életszelet, amit a szerző kimetsz a jelen időből, annyira friss és mai, hogy úgy érzem, nem árt tovább gyűrűztetni.


Háttérinformációként tudni kell, hogy a Székelyföldön még ugyancsak él a kaláka intézménye, ha nem is tökéletesen abban a formában, ahogy az valamikor ötven vagy száz évvel ezelőtt működött. A közösségi összefogás és segítség, amely korábban szigorúan kölcsönösségi és atyafisági alapokon működött, ma félig-meddig a szakértelemre és a baráti kapcsolatokra is alapoz már. Mindenesetre, jó látni - és ebben Miklós Csongor képei segítenek eligazodni -, hogy az együttes munkálkodás nem egy kaotikus, ide-oda nyüzsgésben valósul meg, hanem olyan fokú harmóniában, amely a látványt is összehangolttá, célirányossá és közösségcentrikussá teszi.


A kalákáról készült képsor mindazt a jót mutatja meg, ami eredendően benne van az emberben...

2011. február 20., vasárnap

Blogvizitek (16) - André Zsuzsanna



Hétköznapi csodák fogadnak a csíkszeredai André Zsuzsa blogján, amelyekről a kissé agyonzsúfolt háttér és grafikai körítés némileg eltereli a figyelmet, de a blogspot grafikai megoldásait ismerve, ezen könnyű utólag is segíteni.


Kár, mert a Zsuzsa képei sokkal több figyelmet érdemelnek, mintsem, hogy beleolvadjanak egy dekoratív alapozás öncélú motívumrendszerébe. Túl sok újdonság nem terem itt a számomra, ugyanis a házigazda rendszeresen megtisztel legjobbnak vélt felvételeivel, amelyeket rendre, visszafelé haladva a blogidőben, újra fölfedezhetek magamnak.


A legújabb bejegyzést egy tájképből kimetszett grafikai részlet alkotja: Zöld, bíbor, fekete a címe, s híven tükrözi a látásmódját és technikáját kitartó munkával fejlesztő fotográfus kísérletező törekvéseit. A javára írom, hogy nem mindenáron való meghökkentéssel kíván feltűnni, hanem jól átgondolt, szerény, de félreérthetetlen eszközökkel éri el a képhatáson túli jelentéstartomány kibontását. Határozottan gondolkodik színekben, s ahogy látom, nála a fotográfia fény-árnyék effektusai mellé szervesen épül be a világ színbe-játszásának végső értelme. Még visszatérek.

2011. február 19., szombat

Blogvizitek (15) - Sütő Zsolt



Sütő Zsolt fotó- (és egyéb) művészetét mindeddig a kuriózumnak kijáró érdeklődéssel figyeltem. Hosszútávú kitartása, szemmel láthatóan építkező személyisége mára meggyőztek arról, hogy egy öntörvényű, kísérletező, de közben egy-egy magaslatot meghódító művészemberrel van dolgunk.


Blogja, melyet a Transindexen gondoz, törekvéseinek mindig naprakész, hű lenyomata. Korábban külföldi kalandozásai nyomán készült távol-keleti tárlatáról ejtettem néhány szót, most viszont azt látom, hogy a benne élő - időnként felszínre törő - költői véna képei rendezőelvére is hatással van. A laza képzettársítások mentén csoportosított képsorok maguk is egymással rezonáló érzelmi-gondolati-vizuális egységek, amelyek egy-egy fogalom vagy utalás mentén erősítik vagy kiegészítik egymást.


that’s me on your desktop - írja a január 4-i bejegyzés címeként, amely alatt egész történetsort gyűjtött össze, mintha csak egy képzeletbeli tárlat faláról. A teljes hatás érzékeléséhez föltétlenül el kell látogatni a blogra, én itt csak két képpel próbálom felidézni azt a lényegreható eszköztelenséget, amivel Sütő világosan értelmezhetővé, ugyanakkor figyelmet felkeltővé tudja tenni dísztelen képelemeit. A képsorok alkotó darabjainak önálló, egyedi jeletéstartománya amúgy rendkívüli feszítőerő, s a képsorok fajsúlyát növelik egy olyan szekvencia-futamban, amiben minden érintési pontnak megvan a maga pótolhatatlan szerepe.


2011. február 18., péntek

Blogvizitek (14) - Zsákai Péter

Vonzóan találó címe van a Zsákai Péter blogjának: Néma tartomány. Ahogy az egy vérbeli fotós bloghoz illik. Amelyen a fotók beszélnek. És a rögzített pillanatok.


Az első benyomás mindjárt: a rend, a tisztaság, az elegancia a háziurak. S mindenek fölött: a finom utalások, a pontosan megfogalmazott képi üzenetek. Nem egyszer az értelmezést kitűnően segítik a telitalálatos címadások. Mindenütt a mindennapok, a hangulatok naplószerű lenyomatával találkozunk.A képek inkább jeleket hordoznak, utalásokat, amiből aztán kibomlik a tételes és az elképzelt látvány elegye.




Itt van elsőként A vadnyugat pora. Merészen kimetszett részlet, már-már közönséges utcai látvány, látómezőnkbe emelve figyelmeztetés az élet meredek kontrasztjaira. A pusztulás, a degradálódás pora szitál ma mindenre - akár a legcsillogóbb felületekre is.




Vagy itt a Megint egy új nap. Ez a szinte-banális, szinte-köznapi, de a rafinált vágás, a címből kisugárzó szimbolikus erővel átitatott csendélet a sivár közönségesség, a munkába tartó emberre váró monotonság és beletörődés félreérthetetlen megfogalmazása.


A blog gazdája jó fotós. Legalább is az én szememben bizonyított. Nagy érdeklődéssel majd jövök ide vissza.

2011. február 17., csütörtök

Blogvizitek (13) - Várday Béla

A porta őre
Remélem, Várday Béla nem babonás, mert bár ez a 13. vizit, ma még nincsen péntek, úgy hogy haladhatunk tovább, befelé, csíkszeredai barátunk blogműhelyébe (Csak egyszerű fotók), ahol egy ideje - akár csak életünkben - a tél az úr.


Rokonszenves az a kitartás és alapos szakmai kíváncsiság, amivel Várday ezt az örök témát újra és újra meghódítja magának: talán a megismételhetetlen látványért, talán a technika tökéletesítéséért, talán mind a kettőért, és még mindezek fejében még ő tudja, hogy miért.


Tény, hogy a tél fehérségére, annak végtelen, mindent beborító, lágy palástolására alapozó érdeklődés sok-sok hasonló, makró- és mikróelemeiben könnyen rokonítható fotó születését idézte elő, anélkül, hogy plágiumról kellene beszélnünk. De a hasonlóság hasonlóság marad, az egymásra utaló nyilvánvaló képelemek gyöngítik egymást egész odáig menően, hogy akár ki is olthatják egyik a másik hatását.


Mindezeken túl, Várday Bélának igaza van: téli képeit - s mindenek előtt az ezen a télen készülteket - akkor is komolyan kell vennünk, ha nem egyszer megszólal bennünk a déja vu jelzőharangja. Az itt látható téli tája kiemelkedik a sorból, mert a többi képéhez képest eredményesebben sűrít: látványelemeket, életjeleket, grafikai hatást... Amit olykor 3-4 képben mond el, azt most elmondja egyetlen felvételén. És még sok minden rejtőzik a hó alatt is...

2011. február 16., szerda

Blogvizitek (12) - Molnár Attila

Magyar katonák újéve a fronton, 1917-ben (Molnár Attila gyűjteményéből)
Mindig zsúfolt, napról napra alakuló, gazdagodó, sokrétűvé - olykor átláthatatlanná - terebélyesedő műhely a Csíkszeredában élő Molnár Attila blogja, aki nem csak saját termését, hanem az általa kigondolt és alapított Erdélyi Fotográfiai Múzeum tetője alá sorolt értékes archív fotógyűjteményét is közszemlére teszi. Még ha csak módjával is...


A bőség zavarával küzdök, valahányszor bekopogok az állandóan nyitva lévő ajtón. Attila a jólelkű Krőzus úri gesztusával, szinte gyermeki örömmel osztja meg lelkesültségét az őt felkeresőkkel (s bizony, vannak egy páran!), akiket olykor saját fotóművészetébe is beavat, de leginkább a szívéhez közel álló fotótörténetbe, annak válogatott relikviáiba.


Tanulságos kalandozást jelent a fotós trófeák közt a Szathmári Papp Károlyra vonatkozó igen gazdag és értékes adatsor és képanyag. A jeles fotográfus úttörő életútját, munkásságát jól ismerő Molnár Attila a téma iránti elkötelezettséggel és következetességgel ássa bele magát a képi dokumentumok felkutatásába, amelyek nyomán kirajzolódik ennek a magyar és a román kultúra számára egyaránt meghatározó jelentőségű alkotónak  a profilja.


Nemes fenköltséget áraszt az a fotográfiailag is remek üdvözlő lap, mely az első világháború cifra nyomorúságáról küld vigasztaló képet a szeretteknek. A kikent-kifent-kisubickolt katonák helyett megfáradt, elborult arccal hazagondoló férfiak csoportja állja körül a havas mező közepére állított deszkaasztalt, s rajta a fenyőfát. A pezsgőboros üvegek még ledugaszolva, a zimankós köd ott bolyong a fák közt, s mögötte, láthatatlanul az erdő mélyén lakó sejtelmes halál...

2011. február 15., kedd

Lángoló ugrás



Mennyivel könnyebb dolgom lenne most blogviziten tartózkodni, de az élet újra beleszólt számításaimba. Azt hittem, a World Press Photót megúszom azzal, hogy a Titkos albumba elrejtem azt a felvételt, ami számomra azóta is problematikus és a Hír kategóriában első díjat nyert.


Igen, a Lakatos Péter fotójáról van szó, amelyen egy lángoló, öngyilkos férfi éppen a mélybe hull a Szabadság-híd turulos oszlopáról, bele egyenesen a Dunába...


A The Big Picture jó minőségben, látványosan hozza a díjazott képek egész galériáját. Közülük messziről kirí az említett felvétel. Itthon össze is vitatkozom a feleségemmel: szerinte ez egy jó kép, amikor is a fotós éppen jó helyen volt és sikerült lekapnia a megtörténtté már nem tehető pillanatot.


Én szerintem viszont, bárhogyan is történt a dolog ott a híd tövénél, nem valami szerencsés dolog egy ilyen típusú képet díjazni, hiszen ezzel kimondatlanul is azt szorgalmazzuk, hogy a fotósok majd igenis, lessék csak a katasztrófákat, s ha éppen nincsenek, akkor még az se baj, ha maguk idéznek elő kisebb-nagyobb, de látványos eseményeket...


Nehéz elhinnem, hogy ez a kép a vakszerencse műve, hogy a fotográfus éppen arra andalgott, ahol az öngyilkos leugrani készült, s amikor megpillantotta a mélybe zuhanó lángoló testet, hirtelen fogta a felszerelését és pillanatok alatt elkészült a beállítással, sőt még a gép keresőjében is rögzíteni tudta a képet... És ha nem így történt, akkor milyen magyarázata van a fotósnak arra, hogy feltételezett cinkosa lett egy szörnyű tettnek, amiért a felelősséget ugyan a szerencsétlen hídugró vállalta, de amelynek a babérjait a profitáló lesipuskás aratta le?


Ezer bocsánat és elnézés, ha nem így történt...

2011. február 13., vasárnap

Blogvizitek (11) - Vasile Dorolţi



Az általam egyik leggyakrabban látogatott blog. Amióta bejárok, mindig találok valami meglepő újdonságot. A házigazda - jószemű fotóművész - eleven érdeklődésű, mindenfre kiterjed a figyelme, ami egyszer a látókörébe kerül.


Vasile Dorolţi a jó értelemben vett konkrét szemlélet híve: ami van, a nyersen megragadott látvány, abból kell kibontani, kihámozni a rejtett üzenetet. Akár csak ebből az életképéből, aminek azt a címet adta, hogy Ebédszünet. Különösen azért állított meg ez a látvány, mert a rajta lévők elesettsége és látható társadalmi osztályrésze ellenére nem a kétségbeesés és a kiábrándulás, a lepusztult reménytelenség árad a nehéz földi munkában megszusszanó emberekből, hanem az öröm, a felszabadultság, hogy elvégeztek valamit, hogy túl vannak valamin, ami kegyetlenül nehéz volt ugyan, de sikerült megcsinálni.


Az a néhány korty szíverősítő, ami ellazítja az emberben az érzéseket és szivárványba vonja az elgyötört lelket, mint jótétemény sugárzik a kép előterében ülő asszony kezében. A kehelyként feltartott, félig telt műanyagpohárra eső meleg asszonyi tekintet megadja mindennek az értelmét: nem ivászat ez, amit látunk, hanem a becsülettel dolgozó embernek kijáró "mennybemenetel".

2011. február 11., péntek

Album készül

A készülő album fedőlapterve (Ádám Gyula munkája)
Ismét megszakítom egy napig a blogvizitet, hogy gyorsan elújságoljam: a Homoródmenti vasárnapok c. projekt, amelynek sorsáról utoljára karácsony előtt szóltam a Fotótanúban (Advent Abásfalván), a napokban új fordulatot vett.


A Szeptemberi fotósulisok "stábja" ugyanis elhatározta, hogy a Homoródmentét bemutató tárlat, illetve a kiállításra nem került anyag alapján albumot állít össze, amelyet szeretnének megpályáztatni. Az ötletet azért tartom életrevalónak, mert minden lépés, kiállás, amit e hátrányos helyzetű és sorsú, elöregedő és kiürülő, de szépségeit és kincseit tájegység köztudatba emeléséért tenni lehet, azt meg kell lépni, az elől nem szabad félreállni.


Örvendetes, hogy rövid idő alatt elkészült az elképzelés vázlata, az album makettje, s folyik a válogatás, a szerkesztés. Él a remény, hogy a pályázat sikeres lesz - bár nem várt meglepetések mindig érhetik az embert -, de a hangsúly első fokon az elvégzendő munkán van - végigjárni egy megkezdett, csöppet sem könnyű utat.

2011. február 10., csütörtök

Blogvizitek (10) - Terepszemle



Igaz, hogy ez a vizit amolyan terepszemle is, de ezúttal a blog címét idéztem, ahogyan Csikós Gábor elnevezte tűnődő, enyhén fanyar, máskor humorosan csípős, éles szemű bejegyzéseit, s még inkább képi rögtönzéseit. Kólön élvezet figyelni azt a magabiztosságot, amivel a körülötte zajló események közt válogat, meglátva bennük mindig azt az apró, de kimondásra termett tanulságot, amit aztán fotóival alátámaszt. Olvasmány is, képi élmény is az egykori riporter által összehordottm immár gazdag megfigyelés-építmény.


Kedvenc terepe az utóbbi időben a magyar főváros körüli erdőség. Budapest tüdeje, a nagyvárosi ember nyugodt tűnődésének a színhelye. Meg - hogy stílusához igazodjak - a bunkóságáé is. Pompás fotóval is igazolja ezt: egy színpompásan rikító, csupa bűbáj és kellem eldobott karácsonyfát talált a vézna, szinte csemeteerdő szürkésbarna, téliesen "öltözött" fái között. A kontraszt akkora, hogy az ember mesére gyanakszik - valami nem igazán van azon a helyen, ahol lennie kell. Vagy a fenyő, vagy az erdő... S így válik a fotó, egyetlen személy jelenléte nélkül is a cselekvés fotójává. Aki ismeretlenül is összehozta ezt az önkénnyel párosított látványt, az nem tudja, milyen világon él. De mi már tudjuk - ez a kép is segít megérteni.

2011. február 8., kedd

Blogvizitek (9) - Horváth László

Fiatal szegedi barátunk egyet szabadkozik blogján: hogy mostanában kevesebbet fotózott, s életében váltás előtt áll. Az biztos, hogy az egyetemi tanulmányokat folytató ember könnyen ki van téve annak, hogy irányváltozások állnak be az életébe. Egy biztos: bár mindenek előtt kedvtelésből fotózik, nem szakított a képírással, sőt, nagyon komolyan bedolgozta magát a színházi fotózásba.


Aki kipróbálta, az tudja: nem mindennapi beleérző képesség kell ahhoz, hogy a fotográfus együtt lélegezzen az előadással, s megtalálja azt a helyet, azokat a helyzeteket és viszonyokat, amik szükségesek a minőségi kép elkészítéséhez. Horváth László jó tanítvány: bizonyítja a szegedi kisszínházban december közepén készült képsora Görgey Gábor: Mikszáth Kálmán különös házassága c. előadásról. A sorozatot indító fotó jól elkapott hangulatrögzítő portré a darab főhőséről, aki a kékes szivarfüst terebélyes árnyéklombja alatt tulajdonképpen végeérhetetlen, furcsa mesévé oldja saját életét. Az általa ábrázolt színész teljesen összeolvadt szerepével - az örökké fabuláló íróval, aki képes kibekkelni házasságát, csak egyenesbe jusson az élete - anélkül, hogy fel kellen hagynia az írással.


A fiatal fotóst nemrég különben nagy öröm érte: a Szegedi Kortárs Balett társulata hosszabb távon felkérte a trupp házifotózására. Január 30-i bejegyzésében mindjárt mellékelt is egy sorozatot a Testek filozófiája c. előadásról. Örömében szívesen osztozok.

2011. február 7., hétfő

Blogvizitek (8) - Hajdu Tamás

A nagybányai fotográfus blogja vonzó műhely. Rendszerint elbódít a kínálat gazdagsága. A fotók ugyanazzal az egységes, nem hivalkodó grafikai elrendezéssel kínálják magukat. Hosszú távon figyelve munkáit, szinte valamennyi ugyanazt a témát, egyazon gondolatot és életérzést járják körül, megkapó egyszerűséggel és képi helyzetekkel: az elidegenítő, a lelket üresítő magányt és elhagyatottságot.


Tárgyban, élőlényben, emberben, egymáshoz való kényszerű viszonyukban egyként megnyilvánul, a hűvösen közömbös kontrasztok, anakronizmusok révén. És úgy tűnik, életünk - pontosabban a fotós körül zajló élet, de úgy érzem, hogy abban a magunkéra ismerünk - tálcán kínálja ezeket a helyzeteket, mert a Hajdu-féle blog nem szűkölködik jobbnál-jobb képi ábrázolásukban.


Karácsonyi (stílusos) bejegyzés az itt látható "télanyó", aki a szerző szerint inkább visz mint hoz; a kép egycsapásra jelzi a fenséges és az alantas együttélésének, egymást tételezésének feszültségét. A távolban ott a modern magasépület, a közelben itt a lepusztult fal, a rögtönzött lépcsővel és átjáróval. Az angyal általában hozni szokott - s valószínű, azt is teszi, valahol a háttérben -, de itt visz, mert kegyetlenül szüksége van mindenre, amit az élet itt-ott, csip-csup felkínál.


Még a tél is olyan szomorú, látszat-tél ezen a képen: a távolban valamelyest összefüggő fehér, a közelben szennyes és szutykos, elsivárult díszlet csupán...

2011. február 6., vasárnap

Blogvizitek (7) - Lassú látomás

Gombos Lajos talányos című fotóblogja ha nem is sűrű rendszerességgel, de következetesen tartja magát ahhoz az elhatározáshoz, hogy a sikerrel alkalmazott régi fotótechnikákkal örökít meg napjainkból valóságrészleteket, látványokat, benyomásokat. Műhelyében szépen kirajzolódik - egy sajátosan archív, színárnyalatban is a régmúltra utaló stílusban - az az örökigazság, hogy a fotográfussá válás igen fontos küszöbe az, ha az ember hátat tud fordítani a divatoknak és a mindenáron való tetszetősségnek.




Figyeljük meg az itt látható Udvar, Budapest 2010 című bejegyzésnél szereplő fotót. Egyfelől azt, hogy miként idéz fel egy letűnt korhangulatot, másfelől pedig hogy mennyire összeillenek a kép archív és modern grafikai elemei. A téma - a havas térség, magasnézetből, a képpatinától beszennyezetten, ám grafikusan erőteljes vonalhálójával mesterien felidézi a mai szmogos nagyváros szennyezett, szürke lehangoltságát. Azt sugallja, hogy amikor a szépség, valamilyen fajta tökéletesség a romlékonnyal, negatív értékekkel párosul, ott a rossz közérzet uralma ellen nem lehet semmit sem tenni. Legfeljebb felülről tekinteni és megörökíteni ezt a kusza nyomokban kirajzolódó kutyakomédiát...

2011. február 5., szombat

Blogvizitek (6) - Ádám Gyula



Ádám Gyula blogjáról tegnap este érkezett jelzés, hogy új képek kerültek fel. Gyorsan megnéztem: fotós barátom Moldvából tért haza, Lujzikalagorban járt, a feltöltött néhány kép (fotó)tanúsága alapján temetésen.


Ami a blogra lépéskor szemembe ötlött: Gyula nem raktárnak használja a blogját, hanem házi kiállítóteremnek. Ahol a fal mentén körben felállítja képeit, hogy mások is megszemléljék azokat. Aztán egy idő után kicseréli őket újabbakkal.


Jó ötlet, gazdag és szerteágazó tevékenységű fotós esetében, amilyen ő is, egyenesen indokolt, hiszen egy bizonyos mennyiségen túl a képek zavarják egymást; félrevezetik, megterhelik a figyelmet, káoszhoz vezethetnek. De az ide látogatónak most is közel kétszáz munkában lehet élményszerű része, amelyből én most csak egy mesteri tájépet emelnék ki: egy magyarózdi faluábrázolást, amelynek megkomponálása amennyire egyszerű, hatásában és képi elemeiben annyira kidolgozott és rafinált: a helybeli kastély lepusztított, de láthatóan helyreállításra készülődő termének boltívei alól, az ablakon keresztül áttetsző, jegesen hűvös kék színben feldereng a falukép kimetszett mozaikja. Csak annyi, amit az ablakrés s az üveg láttatni enged. Méltóságteljes, nyugalmas, tündöklő panoráma ez egy nem panoramikus fotón.

Gyula bevallottan nem barátja a tájfotóknak. E képe, anélkül hogy cáfolná szubjektív érzéseit, arról vall, hogy így is mesterei lehetünk a témának. A szakmai hozzáálláson múlik minden.



(Ui. nem álltam meg, hogy a Titkos album-ba - lásd a blogcím alatti menüsort - el ne helyezem egy lujzikalagori fotóját is, amelyről talán majd egy későbbi bejegyzésben részletesen is szólok.)

2011. február 4., péntek

Blogvizitek (5) - Erdővidék



Többfelé ágazó egész blog-rendszert kell bejárnia annak, aki az erdővidéki (Olasztelek) gyökerű, de Magyarországon megtelepedett Nagy Viktor életközeli blogjait (Fényképek, Vadrózsák, Csendélet, Portrék) fölkeresi.


Akárcsak első látogatásomkor, most is feltűnő az erőteljes és következetes kötődés az itthoni táj, az itthon élő rokonok, ismerősök, egykori falustársak és életmódjuk irányában. 


De ugyanekkora ragaszkodással és empátiával örökíti meg a jelenleg Baranyában élő fotós ottani barátait, munkatársait. Egyik kedvenc műfaja a portré, aminek művelésében elsősorban a sokszínűséget és a sokféleséget részesíti előnyben és csak hellyel-közzel veti alá magát a műfaj kötöttségeinek.


Egyik novemberben, a Szent Anna-tónál készült életképével adatolnám a blogvizitet: a Sárcipó címet viselő fotó teljes ragyogásában és pompájában adja vissza a hely szellemét, azt a varázsos nyugalmat, mely elbűvöl gyermeket és felnőttet egyaránt, s amely mint minden látható csoda, a naptól nyeri erejét és hatását, beleértve a fotográfus objektívjét is.

2011. február 3., csütörtök

Blogvizitek (4) - Márton Ildikó homoródmenti albuma

Szándékosan rég nem jártam errefelé; az utóbbi hónapokban néhány tárlatnyitás során találkoztam a Márton Ildikó képeivel, és úgy tapasztalom, hogy a továbblépés útjait-módjait keresi. Ennek a jeleit szerettem volna szemügyre venni blogján található homoródmenti albumában, amelynek darabjai jórészt tavaly novemberben készültek - a téli hónapok aktivitásáról, fotós törekvéseiről kevés a látható nyom.


A keresés, a stílus és technika tökéletesítése minden fotográfusi műhelyben megszokott, természetes mozzanatok. A fontos az, hogy a próbálkozásnak látható nyomai, kézzelfogható kísérleti darabjai is legyenek. ILdikó homoródmenti képírói expedícióját - amelyen többedmagával vett részt az elmúlt esztendőben - egy ilyen beszédes magángyűjteményként kell felfognunk, amelynek során mmegtanulhatta nem csak a látványhoz, hanem a lélekhez, a karnyújtásnyira lévő világhoz való közelítésnek is a fortélyait.


Homoródi képeskönyvéből kiemelném azt a felvételt, amely a bükkfalvi Román Viktor szoborpark egyik reprezentatív darabját ábrázolja. A park maga sem mindennapi létesítmény. A távoli Párizsba szakadt, ott elhunyt, homoródmenti származású tehetséges szobrászművész tervei alapján testvére, az autodidakta művész Elemér váltotta valóra azt a formagazdag, megálmodott teret, ami az elhunyt művész képzeletében  valamikor megfogant. Ebből a fotós az egyik legkecsesebb, legtávolra mutatóbb, legfigyelemfelkeltőbb alkotást emelte ki a tucatnyi alkotásból, melyek 2008 óta szinte észrevétlenül beilleszkedtek a jellegzetes homoródmenti tájba. Abba, ahonnan a művész álmai és álmainak anyaga - a fa - vétettek.

2011. február 2., szerda

Jégkápolna

Alig indultam el vizitbe, máris megtorpanok szándékomban - de csak egy napra, mert olyan fotóriport került az utamba, amire az újdonság jegyében illik felhívni a figyelmet.


Kiss Olivér fotóriportjáról van szó a kolozsvári Szabadság napilap online változatán, amely a Fogarasi havasokban, a Bâlea-tónál, 2000 méter fölött felépített Jégszállodát és Jégtemplomot mutatja be, egy friss látogatás nyomán. Igazi sajtószenzáció ez, bár nem rengeti meg a világot, mégis többet ér, mint hajánál előrángatott, megszokott témákkal traktálni a nagyérdeműt...


A helyszín azért is érdekes, mert a képsorozatból megtudjuk - amit azért jó lett volna szigorúbban és mívesebben megválogatni -, hogy végre fölépült az a hosszabb ideje eltervezett létesítmény, amit pedig évekkel ezelőtt, jól emlékszem, hevesen támadott mind az egyház, mind az általa felheccelt helyi hatóságok. Az idő végül is azoknak dolgozott, akik hozzá akartak adni valamit a világhoz - még ha olyan tiszavirág életű dolgokat is, mint egy jéglétesítmény, ami ki van téve a gyors elmúlásnak, ugyanakkor viszont tárgya és alanya lehet az ismételt megújulásnak is.


A tucatnyi képből ezt választottam figyelemfelkeltőül. Természetesen, egy ilyen riporthoz elkelnének a rövid, szöveges magyarázatok is, amennyiben a képek nem ún. "beszélő képek", inkább csak illusztratívak, miként ez a riport esetében fennáll. A sminkeletlen, nyers felvétel azonban tartalmaz valami darabos, mindenen átütő bájt és ragyogást, amiért egy bejegyzés erejéig érdemes volt szünetet tartani a blogvizitben.

Ui. Elkalandozásomból mégis csak blogvizit lett, méghozzá a Kiss Olivér blogján, ahol megtalálhatók a Fogarasi-havasokban tett expedíció háttérinformációi, illetve a szerző videófelvételei is a külföldi sajtóban már népszeróvé vált jégkonstrukcióról.

2011. február 1., kedd

Blogvizitek (3) - Elemlámpa

Fülöp Lóránt "kihívta" maga ellen a sorsot azzal, hogy a tegnapi bejegyzéshez kommentelt. De gondolom, megbocsát nekem ennyi tréfát, hiszen örvendek, hogy ezáltal levette vállamról a választás felelősségét. Sok jó, látogatni való blog van még a nyilvántartásomban, rendre-szerre tán mindenüvé eljutok.


De most az Elemlámpán vizsgálódunk, amit a gazdája úgy határoz meg, hogy fotókrokik tárháza. S nem is akármilyen: gazdag, már-már naprakész. Az ide bekerülő vázlatok amellett, hogy a fotós saját magának állított szakmai feladványok, ötletes pillanatképek, karikírozott pillanatok a valóságból, egy-egy gesztus, mozzanat derűvel átitatott, a humor felségterületén átvezetett értelmezése.
Fülöp Lóránt: A kicsik, a nagy és...
A vidéki élet, amelyet a fotós él - s amelyben szervesen benne is él - szinte tálcán kínálja az ilyen pillanatokat. Elég lepillantani a dermedt, januári hótakaróra az udvaron vagy az úton, s a fagyos nyomok kusza rajzaiból, egymásmellettiségéből mindjárt egész történet bontakozhat ki az ember képzeletében. Az "árulkodó" nyomok beszélnek, művészi élményt váltanak ki.
Fülöp Lóránt: Reggeli kilátó
De olykor megteszi egy kipillantás a fagyos reggelen a ház jégvirágos ablakán, hogy a lélekzsugorító fagyból is inkább a szépséget, a harmóniát, a tökéletes grafikát rögzítsük. Arra emlékezzünk, ami pozitív élményként belénk épül. Mert a fagy úgy is felenged egyszer, de azzal együtt a téli reggel kilátása is odalesz...


S bennünk még akkor is, ott is a fotón megörökített szépség világol.