Tiltakozó női ajkak

Kaptam egy 1919-es eseményt ábrázoló fotót budapesti barátomtól, akinek viszont egy spanyol ismerőse küldte. Nos, a származási lánc csupán a forrás szempontjából fontos, amúgy a kép üzenete szempontjából lényegtelen. A képen ábrázolt, bősz női csapat a férfiak alkoholizmusa ellen tiltakoznak az  Egyesült Államokban, a fejük fölött kiolvasható harci jelmondat szerint a régi görög asszonyokra emlékeztető módon (lásd Lüzisztrate): A szeszt kóstoló ajkak nem érinthetik a mi ajkainkat!

Ez ám a tiszta beszéd, még csak vitázni sem lehet vele. Csak az a baj, hogy fotó ide, fotó oda, a történelem kereke úgy térült-fordult az elmúlt száz esztendőben, hogy a férfiak alkoholizmusa mellett megjelent a női, sőt a gyermek-alkoholizmus is, hogy az egyéb nyavalyákról ne is beszéljünk.

A képnél maradva viszont eltűnődhetünk: e magukból kivetkőzött fúria arcokat látva, talán némi igazságot a férfiaknak is adhatunk, amiért csókjuk helyett inkább a poharat választják. Nem-e lehetséges, hogy éppen e harci magatartás tántorítja az iszákosság erősen  kacskaringós ösvényére a kifinomult nőiségre áhító férfiakat? Ok és okozat néha furcsa módon felcserélik egymás közt a szerepeket és ujjal mutogatnak egymásra.

HMKK-fotósuli, 8. évad

Nem csak a faragó dolgozik...

Két héten át megvontam magamtól az internet és a blogolás áldásait. Éltem az életemet, szebbnél szebb tájakat láttam, a képiség nem volt hiánycikk körülöttem, ám időközben az történt, hogy Csíkszeredában beindult a Hargita Megyei Kulturális Központ immár ismert fotósulijának 8. évadja, 14 hallgatóval. Mostanáig minden megnyitón sikerült részt vennem, indulástól ismeretséget kötnöm a fotográfia világába újonnan belépőkkel; most ez a lehetőség elmaradt. (Mondják, kerestek is a szervezők, hogy értesítsenek, de nem volt kit...)

Most, alig egy héttel az indulás után, vasárnapra ütemezték a tanulmányi kirándulást: amolyan szeszélyes bolyongás ez a csíki valóságban, annak egy szűk, mégis igen tág körzetében; egy tájegységben, amely ezúttal a Kászonok vidéke volt.Maradt még hely a buszban, velük mentem - ilyen kiruccanáson ugyanis eléggé ritkán vettem részt.

Vadászat után szokás mondani - amikor a vadászok karján, vállán és a hajtókén úgyszintén, csak úgy fürtökben lógnak az elejtett kisvadak (a nagyvadakra ma már igen körülményes lőni!) -, hogy velünk volt a vadász-szerencse. Ez a megállapítás a fotósulisokra is áll, mert azon túl, hogy az élményt jelentő nyergestetői műemlék- és kopjafaemlékpark-fotózás eleve adva volt s a téma nem szaladt el a pillanattal (legfeljebb a kivágás kiválasztása, a felvétel paramétereinek beállítása  jelenthetett problémát), addig Kászonjakabfalván szinte lépésről lépésre kínálta föl magát - előbb az élmény, majd nyomában a látvány is. 

A házigazda elvész a fotósulisok sokaságában

Egy rozzant, düledező, hagyományos kászoni székelykapu előtt ácsorogva egyszer csak megnyílt előttünk a porta, s az ott élő fafaragó (nyugdíjas) gazda dolgos világa. Egy-két ismerkedő mondat után hozta is elő minden kincsét - keze munkájának, népi alkotó kedvének gyümölcseit -, majd a valóságban is bemutatta, mit jelent fafaragónak lenni, a fák erezetéből kibontani a formát és a látványt.

Nem kellett sokat menni, amikor igen különös szépségű, fiatal cigányasszony engedélyezte a társaságnak a fotografálást. A "stúdiómunka" közepén betoppant a felháborodott férj és kérdőre vonta a fotográfusokat, hogy mi a búbánatos nagynyavalyát akarnak a feleségével. Addig-addig, hogy a fotódiplomáciában igen-igen jártas tanfolyamvezető, Ádám Gyula jó érzékkel hárította a szóváltást, mindenki megelégedésére.

A kászoni cigányszépség állta a fotósok rohamát

Volt aztán panoráma-fényképezés a temető oldalából, a völgyben elterülő falu látványára fókuszálva, majd várta a társaságot a kászoni tájház megannyi érdekes kiállítási tárgya. Ez utóbbi helyen a gyengén megvilágított környezetben történő, klasszikus stílusú fényképezést gyakorolták s tanulták meg a hallgatók, majd a napot jó hangulatú kávézással és koccintással zárták a Vackorhoz címzett panzióban.

Örvendhettünk a jó fényeknek, kontrasztoknak, volt részünk napsütésből, esőből, ehettünk mosolygó hullott almát az őszi kertekből, sikerült kézen-közön felfalni egymás uzsonnáját, történeteket meséltünk, a fotósok olykor a saját kedvtelésükből és saját fejüktől vezérelve is elbogárzottak, de végül mindenki elékerült és a leszálló este leple alatt hazagördültünk Csíkszeredába. Ádám Gyula még a lelkükre kötötte: mindenki jól őrizze meg a vasárnapi zsákmányát, mert a továbbiakban ebből fognak majd dolgozni a laborgyakorlatokon és talán a vizsgamunkák kiválasztásakor is.

Kimerülten, a kászoni tájház tornácán
Ádám Gyula fotói

Tulipánok, ellenfényben

Tulipánok - ellenfényben

Olyan ez a cím számomra, mint egy költemény. És mindjárt kíváncsi leszek a címet megtestesítő fotóra. Az agyagfalvi Fülöp Lóránt lyukkamerás krokijai között találni. Tavaly márciusban már jeleztem, hogy Flórián Csaba blogján vettem tudomást lyukkamerás képek készítéséről, s az egyszerű, ízig-vérig történelmi módszer újrafelfedezése és kísérleti felhasználása, mint látni, ragályos.

Fülöp Lóránt lyukkamerás világán is látni, hogy minden fátyolos, fényfürösztött, lágy és grafikusan lényeglátó: csak az ragad meg a fényérzékeny papíron, amit föltétlenül fel kell mutatni ahhoz, hogy ne a szikrázó fehérség szúrja ki a szemünket.Az objektív nélküli, csakis az optika alaptörvényét igénybe vevő képlátás és -rögzítés akár egyszerű divat is lehet azok kezén, akik nincsen amit kezdjenek idejükkel. Látnivaló, hogy Lóránt kísérletezik. Képei elemzésre valók, tanulságok levonására. Amelyeket aztán, az Elemlámpa blog szerzője akár digitálisan is hasznosítani tud.

Zöldségárusok Québecből

Ajándékot kaptam nemrégiben - a messzi Kanadából. Pusztai Péter volt a közvetítő, de tulajdonképpen David Bircher áll a háta mögött, akinek egy remek fotójáról évekkel ezelőtt írtam a Fotótanúban. Ha jól emlékszem, akkor azt mondtam el, hogy miként kelt bennem életre a kép közvetítette látvány, s ma sem teszek másként, mert a québeci zenész-fotós látványai mindig felkavarnak.

Nagy szavak ezek? Meglehet. De most sem tudom eldönteni, hogy azt a világot vegyem-e reálisnak, amely a kép síkján kívül körülvesz, vagy fogadjam el, hogy a képen ábrázoltak állnak a valóság gyújtópontjában, s a sátorponyva mögül derűsen előkukkantó kamaszfiú tulajdonképpen bennünket "leplez le" kíváncsi mozdulatával, miközben egy személytelen, de cselekvéshez idomult kéz arra próbálja felhívni a figyelmünket, hogy a kis műanyag kosárkákban egymáshoz szoruló gyümölcsbogyók tulajdonképpen reánk várnak. Tehát: a zöldséges sátor világa-e a valóság, vagy az, hogy mi azt a sátrat soha el nem érjük, csak eképpen, ahogy a fotós elénk hozza, tálcán, ódon hangulatba burkolva, időtlen időkig?

(A fotó címe: Zöldségárusok Orléans szigetén)

Levél a Nikon D800-ról

Ezt tudja a Nikon D800 - Pusztai Péter kezében

Pusztai Péter barátom ma reggeli levele alapján szeretnék néhány szót szólni a Nikon D800-ról, amit nagy várakozás előzött meg s amit nemrégiben kezdtek forgalmazni. Péter szenvedélyes fényképezőgép gyűjtő, nem csoda, hogy e világpublicitású masinát meg kívánta  szerezni magának.

Azt írja: ahhoz, hogy az elsők között részesüljön a gépből, hónapokkal a piacra dobás előtt ki kellett fizetni az árát. Ami nem kis pénz: 2999.00 CAD + TX.

A gép a kezében van, s bár egyáltalán nem kérték föl a reklámozásra, sietve ki is próbálta a tegnap, a teszt eredményét pedig örömmel osztja meg mindenkivel, akit érdekel. Ezért is mellékelem a tesztképet, a tőle kapott formátumban és nagyságban, hogy tanulmányozni lehessen. 

Ja, és még azt üzeni, hogy meglátása szerint minden egyes cent, amit a gépre költött, megtérül.