2011. június 8., szerda

Mit hozott a vasút

Nagyon nem kell bizonygatnunk, hiszen látjuk, tudjuk. Behozta a vidék haladását és ugyanakkor a saját pusztulását is felgyorsította. Kár, hogy egyre inkább veszít áldásos szerepéből.


De Szentendrén most tesznek valamit azért, hogy ez ne éppen így történjen. Nemrég nyílt meg, az ottani skanzenben A vasút fénykora - A vidék modernizációja c. kiállítás, amely rengeteg installáción, korabeli tárgyon, de leginkább fotódokumentumon mutatja be a fent említett evidenciát. Erről szóló remek blogbejegyzésre hívta fel egy barátom a figyelmet, amelyet egy, az alkalomra kiadott katalógus számos érdekes felvételével illusztráltak. Onnan emeltem át ide négy archív felvételt, amelyek vidéki magyar vasútállomások négyféle embertípusát ábrázolják: a kedvtelésből utazó világlátót, a küldetését végző katonaembert, a nagyvárosba induló piacozó termelőket és végül magát a vasutast - talán éppen a baktert -, ki úgy tartja kezében borjúbőr szerszámos táskáját, mint más a kézipoggyászát.


A képek arra emlékeztetnek, hogy még mindig a vasút vonzásában élünk, még ha látszólag ki is kerültünk a bűvköréből.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése