2012. szeptember 27., csütörtök

Mit mutatunk a természetből

Egy, a közeljövőre meghirdetett esemény tolta előtérbe a témát: a természetfotózást. Élménye ezzel kapcsolatosan majd mindannyiunknak lehet, hiszen ha csak egyszer, és csak véletlenül kattintottunk is egyet egy fényképezőgéppel, nagy a valószínűsége, hogy - a személyekre szabott emlékfotókat nem számítva - a természet valamely szépségét vettük célba. Magyarán: természetfotót készítettünk... És hamar rájöttünk, hogy a hozzá fűződő szubjektív érzelmi kapcson kívül tulajdonképpen nem igen mond semmit. Gyönge kópia a valóságról, vagy még csak annyi se... Vagy egy túlszépített, hamis lenyomat.

Bágyi Ferenc, Németországban élő magyar természetfotós október 2-án, Zeteváralján találkozik a téma iránt érdeklődőkkel. Azt mondják, bő humorú, nyílt ember, s előadásai is érdekfeszítőek lehetnek, nem véletlenül tart előadásokat és szemináriumokat a Nikon Németország felkérésére.

A Fotóművészetnek 1999-ben adott interjúban az 1945-ben született fotóművész a vadászathoz hasonlítja a természetfotózást, ami azt jelenti, hogy a fő cél nem a pillanatnyi szépség vagy az annak tűnő látvány mindenáron való rögzítése, hanem együtt élni a természettel, megismerni a titkait, eggyé válni vele, dolgozni és türelmesen várni. Az interjúból az ias kiderül, hogy a fotós élete véget nem érő küzdelemből áll: mindenért keményen meg kellett dolgoznia, ifjú gyerekkorától. Sokszor váltott, de valahogy mindig közel került a lényeghez: ahhoz, hogy fotózz, elölről-hátulról, unalomig meg kell ismerned a technikát, az alkalmazási lehetőségeket, a szabályokat. És csak utána lehetsz a magad ura.

Irigylem azokat, akik ott lehetnek majd Zeteváralján. Persze, magam is elmehetnék, hiszen manapság már nincsenek valódi távolságok, de talán fontosabb, hogy azok legyenek jelen, akik valóságosan is a kamerakezelés megszállottjai. És akik érteni, nem csak birtokolni kívánják a természetet...


2012. szeptember 26., szerda

Elek apó - 2500 euróért

Furcsa vizuális kalandot éltem meg néhány napja, aminek története van. Ez pedig a következő:

Elekes Ferenc barátom, világhálón szörfözés közben talált egy hirdetést (lásd a mellékelt 1. sz. képet). A hirdetés szövege a következő: "Statuie poet magyar. Publicat ieri 21.45 de persoana fizica Pop. Pret 2500 EUR. Localitate: Targu Mures. Poet magyar, inaltime 1,5 m,  mai are mici defectiuni la manuta. Utilizatorul nu doreste sa fie contactat de agenti comerciali."
1. sz. kép

Magyarra fordítva mindez így hangzana: "Magyar költő szobra. Közzétéve tegnap 21.45-kor, Pop fizikai személy által. Ár: 2500 EUR. Helység: Marosvásárhely. Magyar költő, 1,5 m magas, vannak még apró sérülések a kezecskén. A felhasználó nem szeretne kereskedelmi vállalkozókkal kapcsolatba lépni."

Ki lehet ez a megszobort költő? - hangzott el a jogos kérdés. Elekes felhívta Bölöni Domokos íróbarátja figyelmét az esetre, hogy né, milyen szobrokat árulgatnak... Domokos elküldte hozzám a hirdetést, a kérdéssel együtt: vajon kié lehet a szobor? Kit ábrázol és ki csinálta?

Rémlett nekem, hogy már láttam a szobrot valahol. Nem éppen ebből a szögből, de láttam. Percek teltek el, amíg végigzongoráztam emlékezetem kartotékjain. Ha szerencsém van, még a számítógépemen is megvan a fotója. Ami akkor készült, amikor a fotót felavatták.Úgy van, egészen biztos, hiszen 2002-ben még a Milos könyve c. internetes naplómban is felhasználtam... A biztonság kedvéért gyors rákattanás a naplóra: mindjárt az első hónapi bejegyzéseknél megtaláltam - sajnos, igen gyatra felbontásban, formátumban. De akkor meg kell lennie a számítógép rejtett rekeszeiben is!

Fél nap alatt előkerült (2. sz. kép): volt szerkesztőségi kolléganőm, Máthé Éva készítette, aki résztvett a szobor nagyrégeni felavatásának 2001. szeptember 9-i ünnepségén s beszámolót is írt róla. A fotó és a beszámoló megjelentek a Romániai Magyar Szó 2001. szeptember 11-i számában. Tudom, mert magam szerkesztettem be oda.
2. sz. kép

A fotón látható szobor Benedek Eleket ábrázolja, jelképes unokái körében. A szobrot a régeni katolikus érdekeltségű árvaház parkjában állították fel, id. Jorga Ferenc helybeli szobrász alkotása.

A rejtély így is csak félig oldódott meg: a szobor előtörténetét fotóval dokumentáltuk. De hogy került egy köztéri szobor a vásárhelyi Pop úr tulajdonába, hogy 2500 euróért árulja boldog-boldogtalannak?

2012. szeptember 23., vasárnap

Miért jó Völgyi Attila blogja?

Völgyi Attila honlapja - a blog ennek egy jól meghatározott része
A Goldenblog verseny tanulságait korábban felemlítve, de ki nem merítve, visszatérnék a témához, már csak azért is, mert az általam is igen becsült és rendszeresen követett Völgyi Attila szerencsére megkapta azt az elismerést, amire blogja nap nap után rászolgál (Völgyi Attila fotóriporter blogja...) Második lett az "összetettben", ami azt jelenti, hogy nem csak a közönség, hanem a zsűri elismerése is élhelyre röpítette. Azt most nem tartom mérvadónak, amit ő a saját blogjáról állít, mármint hogy az nem illik bele a fotóblogok kategóriájába, ergo illetéktelenül vág más blogok elé - a műfaji szőrszálhasogatásnak itt nincs helye, ha már a verseny szervezői nem tesznek különbséget a fotó mint alkotás és a fotó mint alkotási probléma között

Lehet, hogy szemléletbeli elfogultság részemről, de komolyabb teljesítménynek tartom a Völgyi-féle, szinte napi problémafelvetést és -látást, mint azt, hogy naponta elhelyezek - ilyen-olyan grafikai trükközéssel - egy-egy fotót a blogomba. Ez utóbbi ugyanis nem más, mint egy nyilvános fotóalbum, míg a másik további tudás forrása lehet, a fotografálás elméleti értelmezése és gyakorlása. Két súlycsoport, azonos téma más-más világa.

És itt van a lényeg. Ezért kockázatos összeereszteni válogatás nélkül a blogokat és elmosni köztük az értékkategóriákat. De ez a versenyen résztvevőknek is tanulság: az igazi megméretkezés sosem egy ilyen verseny - ahová tetszőleges számú és alkalomszerű a jelentkezés, nincs teljes rálátás -, hanem a rendszeresen vezetett, tovább épített és melegen tartott jelenléte a világháló meghatározott pontján.

Völgyi Attila blogja - amely része egy jól szerkesztett, gazdag, sok irányú személyes alkotói honlapnak - számomra teljesen megfelel ezeknek a követelményeknek. Mindig tud és mer időszerű, fotósok és fotó iránt érdeklődők elevenébe vágó problémákat megpendíteni, a legjelentéktelenebbektől (egyáltalán van-e ilyen?) a legsúlyosabbakig. Szakszerű és tömör. Végigviszi a tárgyalt témákat, amikor kell, újra visszatér hozzájuk. Gondolatébresztő, odavonzza a figyelmet, hogy megtudjuk: adott (vitás) kérdésben ő hogyan vélekedik. Nem mintha fotósguru lenne, de mert tapasztalata alapján hitelesnek tűnik az, amit mond. Nem nagyképű, nem elfogult (csak amennyire szükséges), tiszteli konkrétan és általában is a kollégákat, minden alkotó embert, szereti az igazságot és a korrektséget, nem beszél a levegőbe. És ami a legfontosabb: közben szüntelenül fotózik, alkot, jelen van a fotós életben. Blogját "végigzongorázni" legalább  olyan élmény mint végignézni egy, a Goldenbloghoz hasonló versenyt. A  blog fenntartásáért, szinten maradásáért magával kell megküzdenie - kívánom neki, hogy minél hosszabb időn át tehesse!

2012. szeptember 20., csütörtök

Tűnődés és visszatérés

Nehéz volt leülni, hogy megírjam ezt a bekezdést. Azt hiszem, hibát követtem el, amikor a blogot beneveztem a Goldenblog versenyre. Mindenek előtt azért, mert ezt a vállalkozást nem valamiféle érdem megszerzéséért indítottam, hanem belső szükségletből, kíváncsiságból. Amíg ezt a jellegét szem előtt tartottam, ment minden, mint a karikacsapás. Amióta viszont a hiúság vizeire tévedtem, összekuszálódtak a dolgok. Elbizonytalanodtam. Azt hittem (reméltem?), hogy ami nekem fontos, jelentéses, kifejezésre juttatni érdemes gondolat, az most egy jelzés erejéig visszaköszön majd az olvasói értékelésből. Hát... nem jött össze. A fotótanú-t még csak meg se parittyázták. Odáig menően, hogy még én magam sem voltam képes saját blogomra szavazni, ugyanis nincs Facebook azonosítóm, és nem is lesz, márpedig ez feltétel volt ahhoz, hogy az ember részt vehessen a közönségszavazáson. Mikor ezzel a ténnyel szembesültem, egycsapásra elvesztettem érdeklődésemet a verseny iránt és már csak abban reménykedtem, hogy talán az ismeretlen, arctalan és személytelen "szakzsűri" hátha felfigyel az általam összehordottakra. Ez se következett be, mire levontam a következtetést: így jár mindenki, aki letér az önzetlen, érdekmentes szenvedély útjáról.

Közben zajlott az élet, a Minden napra 1 fotó galériám rendületlenül szaporodott, már a 200 felé közeledett, továbbá Macalik Ernő emlékezetes tárlata után újabb régi fotós ismerős jelent meg a láthatáron: a nagykárolyi gyökerű Murvai György, aki arról értesített a napokban, hogy egy társával könyvet írt a nagykárolyi fotográfia történetéről (biztosan volt mit kutatniuk e téren!),  s szeptember 22-én lesz kiállítással egybekötött könyvbemutatója a nagykárolyi Károlyi Kastélyban. Könyvéből ígért egy példányt, alig várom, hogy bemutathassam a blogban... Szóval, zajlik az élet, a fotósok fotóznak, egyre iszonyúbb az a fotómennyiség, ami felhalmozódik itt a földön, hiába, millió és millió arca van ennek a látható és láthatatlan, nyilvános és intim valóságnak.  A fotótanú megrázza magát és tovább folytatja...

2012. szeptember 2., vasárnap

Korniss-múzeum Széken...

Korniss Péter széki fotója
...avagy egy bolygó hollandi táncház-múzeumot létesít... Ez önmagában is kiemelkedő esemény: mind a széki forrószegi táncház megmentése és felújítása, múzeummá alakítása, mind pedig benne Korniss Péter tematikus állandó kiállításának az elhelyezése.

Ehhez pedig szükség volt egy "bolygó hollandus"-ra, Michel van Landebelg személyében, aki magyar lányt vett feleségül és beleszerelmesedett a széki néprajzba, majd megvett egy régi ingatlant, amely éppen az egykori forrószegi táncház volt, s ha már így történt, annak rendje s módja szerint felújította.

És szükség volt, persze, Korniss Péter fotóművész személyére, aki széki fogantatású, a múlt század hetvenes éveiből származó képeit felajánlotta az ügy oltárán hollandus barátjának és táncház-múzeumának. Ebből lett a széki Korniss-múzeum is.

A megnyitó 2012. augusztus 25-én történt, s az eseményekről film is készült, amely megtekinthető a jútubon:



De hogy a híradás is kerek legyen, néhány filmkockát állóképpé, "képriporttá" konvertáltam.