CsG * Fotó: Asztalos Sándor |
Akkoriban jelent meg első verseskötetem (Déli harang), egy számomra szimpatikus portréval, s mert a telefonáló azt mondta, hamarosan kritika jelenik meg a könyvről, azért kell elkészítenie a fényképemet, azzal próbáltam lerázni, hogy nekem már van megfelelő fényképem, azt szívesen átadom majd az Utunk szerkesztőinek, ne fárassza magát.
Igazából az volt a helyzet, hogy mindig szívből utáltam, ha fényképeznek, ha csak lehetett, kihúztam alóla magamat. Hát... most nem lehetett. Asztalos Sándor azzal szerelt le, hogy ő csak a munkáját végzi, a kritikákhoz ő készíti a portrékat, már tekintélyes gyűjteménye van írókból, s a szerkesztőség tőle várja a fotót... érvelésétől kissé meginogtam és ez elég volt ahhoz, hogy végül is megadjam magam.
Asztalos Sándor eljött a lakásunkra, félórányit pózoltatott, ide-oda ültetett, a számára szükséges természetes fényeknek megfelelően. Aztán megjelent a kritika is, ezzel a fotóval. Nem tetszett, természetellenes jelenségnek éreztem rajta magamat (vagy csak előnytelennek találtam? ki tudja? - az önszerelem sok mindenre képes...), de végül is nem szóltam semmit, majd idővel megkaptam a fotográfustól 2 példányt is belőle, akkor se szóltam semmit, talán még azt sem, hogy - köszönöm. Úgy vettem, hogy az ajándék nekem kijár.
A helyzet furcsasága az volt, hogy az Utunk még 1980 után is, amikor már jócskán megemberesedtem, ezt a süvölvénykorú fényképet használta egyik későbbi kötetem kritikájához, mit sem törődve vele, hogy akkor már eléggé eljárt fölöttem az idő. (Legalább is, a hímpor jócskán lekopott rólam...)
Most látom viszont, az interneten szörfözve, hogy az 1908-1981 között élt Asztalos Sándor jogász nagyszerű fotóarchívumot hagyott az utókorra. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kézirattára szerint a hagyatékban 276 erdélyi magyar íróról, képzőművészről, szhínészről és értelmiségiről készült portré szerepel, mind negatív film formájában, mind már kidolgozott, kinagyított fotóként. Közöttük megtaláltam magamat is: " 6 db fénykép, 3 film kocka" - áll a nevem mellett, s állok magam is a huszadik század második felének erdélyi szellemi munkásainak kellős közepén. Asztalos Sándor biztosan vezette volna tovább arcképcsarnokát, ha az élet nem szól közbe. Vagyis, ahogy vesszük: mások szerint a halál...
A Bardoci Általános Iskola, Egyed Mária irodalom tanárnő jóvoltából ismertem meg az Utunkat. Az "utu"-t. Később a Baróti Tatár Zsuzsánna tanárnőnek köszönhetően jutottunk hozzá.
VálaszTörlésKöszönöm a történetet.
.