Capa múzeum nyílik Budapesten

Fotótörténeti szempontból fontos hír, hogy a magyar fővárosban Robert Capa száz esztendős születésnapjára fotómúzeum nyílik a jeles fotós tiszteletére és emlékére. A tervet már jó ideje dédelgeti a szakma, de csak most került döntésre a kérdés, s egyesek szerint sok még a tisztázatlan részletkérdés. De mert egy intézmény jó működése mindenek előtt sok-sok kicsi apróságon szokott állni vagy bukni, nem árt ezekre is odafigyelni. Jó jel, hogy a bejelentést a Magyar Fotográfia Napja tájékán tették az illetékesek, a kellemetlen viszont az, hogy egy már ismert, bejáratott képtárat neveztek át (Ernst Múzeumból lett Capa Központ) ahelyett hogy új intézményt létesítsenek. Az átkeresztelést azzal indokolták, hogy az utóbbi időben a fotó dominált a tárlathelyiségben - no de hát a fotóművészet része a képzőművészetnek, így a másik oldal. Tény, hogy szervezési-politikai csatározások folynak a kérdés körül. Szegény Capa, ha tudná, hogy mire használják föl az ő életművét és szakmai tapasztalatát, a nehéz pénzeken megvásárolt fotográfiai hagyatékot, biztosan keresne magának biztosabb és otthonosabb helyet magának. Így csak reménykedhetünk, hogy október 21-éig, Capa születésnapjáig a dolgok még letisztulnak, mint ahogy az új bor kiforrásához is szükség van némi időre. Jó, hogy az itt látható üres termet fotósok szakmai fantáziája kell hogy megtöltse élettel...

Muszájból fotózott

Ezt derítették ki Constantin Brâncuşi-ról, s az utóbbi években vándorkiállítással demonstrálták is a zseniális szobrász fotográfusi tevékenységét. A "kiderítés" nem máról holnapra történt: a múlt század hetvenes éveinek elején már tanulmány jelent meg a kolozsvári Steauában (Ioan Cuciurcă: Brâncuşi fotograf), de akkor a közvélemény valahogy átsiklott rajta. Most viszont érdeklődéssel látja, hogy a derék művész muszájherkulesként vette kézbe a fényképező gépet: azzal akarta megörökíteni szobrait. Kezdetben egy fotóst bízott meg a feladattal, de elégedetlen volt, ahogyan az visszaadta a szobrok látványát, s elkönyvelte magában, hogy hiteles felvételt csakis ő maga tud készíteni. Ettől kezdve munkáját hűségesen kiegészítette a fotográfia. Ma is megcsodálhatjuk azt a módot, ahogyan A madár (Pasărea) c. kompozícióját megörökítette, méghozzá a huszadik század elején, illetve ahogyan a lefotózott térben elhelyezte a Végtelen oszlop tervét. E fennmaradt fotón jól látni, hogy milyen jól illett a szobrászkézbe a kamera: mindennapi haszontárggyá vált. Egy művészi teljesítmény elmaradhatatlan megörökítőjévé.

A Végtelen oszlop látványterve - fotón

Man Ray: Brâncuşi és kutyái

"Muzeul de fotografie" (Blogvizit)

S.E. Nagy tél a követség utcájában

Ez a hangzatos cim szerepel Alex Galmeanu 2006-ban alapitott, kissé nehézkesen nyiló blogja felett, ami román nyelven Fotómúzeum-ot jelent. Aki böngészni kezd benne, nehezen hagyja abba: adat- és témagazdagsága lenyűgöző, eredetisége nem különben. Olyan fotóanyaggal ismerteti meg az embert, ami nem illusztrálja, hanem kiegésziti, gazdagabbá teszi tudásunkat, képi benyomásainkat.

Legutóbbi gyűjteménye egy, az 1984-86 között a bukaresti amerikai nagykövetségen dolgozó S.E. felvételeiből mutat be bő válogatást az akkori évek Romániájáról. A képekben sűritve benne van a korabeli Bukarest minden jellegzetes életmozzanata, illetve azok a vidákek, melyeken a szerző követségi munkatársként megfordul. Gazdagon illusztrált például az erdélyi népélet és táj, eredeti fotódokumentumokat láthatunk Elie Wiesel Nobel-dijas iró máramarosszigeti találkozójáról, továbbá a külsőségekben is megragadható Ceausescu-kultuszról, a zsúfolt élet szürke sivárságáról, a sorbanállók néma tömegéről, a kirakatok szegényes dekorációjáról...

S.E. Vajon mit osztanak? 

Egy korábbi bejegyzés Arne Lind svéd fotográfus asszony 1974-es bukaresti felvételeiből gyűjt össze egy csokrot, aki tucatnyi svéd turistával együtt propaganda kiránduláson vett részt a művelődési minisztérium meghivására. A fotós egyetlen napot tartózkodott a román fővárosban, de észrevett mindent, ami több mint harminc évvel korábbi életet nyomasztóvá és lapossá tette. Szavak, jelzők nélkül tart tükröt egy korszaknak, amelyet sokan szeretnének elfelejteni, s vajmi kevesen megérteni.

Arne Lind fotói