Harmadik alkalom, hogy így, Szilveszter táján értesítés jön Ádám Gyula barátomtól: székelyföldi betlehemeseket kísér el Moldva csángó falvaiba, mint például Külsőrekecsinbe vagy Pusztinába. Az értesítés pedig nem csipogó sms vagy szűkszavú e-mail formájában ér el hozzám, hanem egy felkínálkozó és élő hivatkozással, amelynek végén ott van a mindent bizonyító, tanúskodó képsor a maga végtelen gazdagságában, történetszerűségében. Pedig ez a történet néhány egyszerű mondattal összefoglalható: szegény emberek keresnek föl szegény embereket mesterkéletlen, hagyományos év végi jókívánságaikkal, betlehemes játékukkal, s mulatnak együtt meghitten mindazokkal, ahol még él a hit, az együttérzés, az egyszerűség, a betlehemi mese varázsa. Az egymásra találás meghitt képei ezek, melyekről hiányzik mindenfajta megrendezettség és álságos számítás.
A fotóművész blogjára feltett képsorból, mint mindig, kiválasztom kedvenceimet, a többihez jó szórakozást és boldog Új Esztendőt kívánok!
2011. december 29., csütörtök
2011. december 27., kedd
Erdei barangolás
Erre szólít a budapesti Vancsó Zoltán, akit az utóbbi időben ismertem meg és következetesen akció-embernek bizonyult. Szeretem, ahogyan nem csupán éli bele magát az alkotás világába, hanem egyenesen magával ragadja azokat, akik a művészi szép születésénél szívesen asszisztálnak.
Legutóbbi hírlevelében arról ír, hogy mennyire megtréfálta őt az erdő, amiről azt hitte, hogy hiába járja az ember keresztül-kasul, mert már semmilyen új arcát nem tudja mutatni, mert mint téma lerágott csont. De mesélje el a fotográfus, a saját szavaival:
"Az elmúlt két évben szinte mást sem csináltam, mint jártam az erdőket, ráadásul fényképezőgéppel a kezemben. Ez számomra is meglepetés volt, hiszen előtte meg voltam arról győződve, hogy a fotográfiában már nem lehet semmi újat kihozni a fák birodalmából. Azt hiszem tévedtem. :) Persze, ezek a kirándulásaim (hol magányosan, hol társaságban) legtöbbször belső utazások is voltak egyben, amire néha csak a monitor elött ülve, a képek láttán eszméltem magam is.
Sok tervem van az elkészült anyaggal, reményeim szerint 2012-ben egy nagy meglepetéssel is szolgálhatok majd, de erről egyelőre nem beszélhetek, annál is inkább, mivel rengeteg teendőm van még vele.
Ami viszont már elöljáróban elkészült, az egy virtuális kiállítás, ahol négy teremben 24 fotó látható, de a weboldalamon a sorozat többi képeivel is találkozhattok."
Nos, így néz ki a Vancsó-féle beavatás a műteremtés dolgaiba, s nem marad más hátra, mint az ünnepnapok nyugodalmas perceiben időzzünk el abban az erdőben, aminek furcsa, poézissal átitatott képeit Vancsó Zoltán elhozta nekünk.
2011. december 21., szerda
Művészpálya Miskolcról
A Miskolcon született s ma is ott élő Fejér Ernő grafikus- és fotóművész Fényképtár sorozatban megjelent, 1996-os gyűjteményes albuma elérhető néhány napja a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában. A pdf formátumban letölthető fotóalbum tartalmazza a művészpálya leglényegesebb fotós vonatkozását (a képzőművész tevékenységét egy másik album, az Organon dokumentálja, ugyancsak a MEK-en) s a legfontosabb tudnivalókat a fotóművészről.
Képeit szemlélve mindjárt kitűnik kísérletező szenvedélye, az a törekvése, hogy a valóság elemeit a maga céljaira és gondolataira szabott új renddé alakítsa. A fotós műhelyébe való ilyen mérvű bepillantás szükségtelenné teszi a sok beszédet. A szigorúan fekete-fehérben dolgozó Fejér Ernő gondolatai, érzelmei közvetlenül leolvashatók sorozatairól, s megfigyelhetjük, hogy nála a címadásnak is erőteljes kompozíciós szerep jut. Két, számomra kedves képpel irányítanám látogatóim figyelmét erre a karakteres életműre.
Képeit szemlélve mindjárt kitűnik kísérletező szenvedélye, az a törekvése, hogy a valóság elemeit a maga céljaira és gondolataira szabott új renddé alakítsa. A fotós műhelyébe való ilyen mérvű bepillantás szükségtelenné teszi a sok beszédet. A szigorúan fekete-fehérben dolgozó Fejér Ernő gondolatai, érzelmei közvetlenül leolvashatók sorozatairól, s megfigyelhetjük, hogy nála a címadásnak is erőteljes kompozíciós szerep jut. Két, számomra kedves képpel irányítanám látogatóim figyelmét erre a karakteres életműre.
A Gyermekkorom csendéletei sorozatból |
A Vesztesek sorozatból |
2011. december 19., hétfő
Ukrajna szépe, 2011
Lassan bent vagyunk a célegyenesben és kifelé futunk az esztendőből. Teljesen rendben van, hogy ilyenkor - pl. Ukrajnában - megnevezik az év legszebb női személyét, akit ma történetesen úgy hívnak, hogy Анна Сабадош, vagyis Szabados Anna. Aki ötödéves jogászhallgató.
Hogy ő-e a legszebb, ez, gondolom, gusztus kérdése. Hogy szép, az nem vitás. És ilyen hír nem jelenhet meg fotó nélkül. Ezért aztán a díjat hitelesítők sajtótájékoztatón jelentették be a döntés hírét, ahol a fotóriporterek kedvükre fotografálhatták a modellnek sem utolsó leányzót, aki nem csak az ukrán, de minden bizonnyal, a magyar szíveket is megdobogtatja.
Az értesülést a Wang folyó versei c. blogtól vettem kölcsön, a fotókat pedig a Zakarpattja onlajn c. portáltól.
Hogy ő-e a legszebb, ez, gondolom, gusztus kérdése. Hogy szép, az nem vitás. És ilyen hír nem jelenhet meg fotó nélkül. Ezért aztán a díjat hitelesítők sajtótájékoztatón jelentették be a döntés hírét, ahol a fotóriporterek kedvükre fotografálhatták a modellnek sem utolsó leányzót, aki nem csak az ukrán, de minden bizonnyal, a magyar szíveket is megdobogtatja.
Az értesülést a Wang folyó versei c. blogtól vettem kölcsön, a fotókat pedig a Zakarpattja onlajn c. portáltól.
2011. december 14., szerda
Roma ikonok
A cigány társadalom életét fotografálni ma már azért rendkívül nagy kunszt, mert a téma megközelítése annyira kitaposott utakon jár szerte a világon (ameddig a romák élettere terjed), hogy csak az igazán kiemelkedő fotós teljesítmények, híradások élik túl a pillanatot.
Roma fotósról hallani, tevékenységébe bepillantani viszont ritka és nem csupán a szakma szemével izgalmas esemény. Lakatos Erika albumának megjelenése (Roma ikonok, New York - Budapest, 1996-2011) november végén ilyen történet - bár csak annyi történt, hogy kézzelfoghatóvá tette azt az eredeti fotótárlatot, melyet március 25.–május 8-a között lehetett megtekinteni a Mai Manó Házban, s amelyről Junghaus Tímea, a tárlat megnyitójakor ilyen értékelést adott:
„Lakatos Erika vegyes technikával készült képein fotórészleteket, grafikus és festett elemeket, számítógépes grafikai megoldásokat montíroz egybe. Képi világa, és az alkotások hangulata fragmentumaiban és esszenciájában őrzi a roma identitás lenyomatait, amelyek a művész személyes élményein, családtagjai portréin, és legkedvesebb tárgyain keresztül, mint személyes élmény és tudás bontakoznak ki a képeken".
Manipulált, ürügy-képek tehát ezek a látomásba oltott kísérletek ahhoz, hogy a nemzetközileg is jegyzett, művészi tevékenységében is sokoldalú roma alkotó saját etnikumának érzésvilágát, esztétikai érzékenységét kifejezésre juttassa. Erről vall, a képek mellett - dióhéjban - a tárlatról készült videós híradás is.
Címkék:
ikonok,
Lakatos Erika,
roma fotográfia
2011. december 7., szerda
Zágon a Székelyföldnél
Szentes Zágon ma délután hazatér, egy tárlat erejéig, s a Székelyföld folyóirat (zseb)galériájában akasztja ki fotóit. Talán valamivel többet, mint amennyi itt látható szórólapjára ráfért, de semmi vész - az általa megválogatott munkák rendszerint a javából valók. Gyanítom, hogy ismert igényessége máig nem hagyta el.
Amúgy figyelemmel kísérem munkásságát, örvendek neki, valahányszor (ritkásan, de) hazalátogat, élményt jelent egy-egy HMKK-fotótáborbeli részvételének eredményességébe betekintést nyerni - még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a képeit mindenek előtt a kompozíció, az elrendezettség, a szerzői akarat és ízlés dominálja. Ma is rejtély számomra, hogyan képes uralni a képi valóságot, de tény, hogy amit számunkra megmutat, azt az övének tudjuk.
A fentebb leírtakat ellenőrizendő, el lehet időzni Szentes Zágon egyik lehetséges portfóliójánál, melyet a munkakapcsolatunk révén hozzám került munkáiból állítottam össze.
Amúgy figyelemmel kísérem munkásságát, örvendek neki, valahányszor (ritkásan, de) hazalátogat, élményt jelent egy-egy HMKK-fotótáborbeli részvételének eredményességébe betekintést nyerni - még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a képeit mindenek előtt a kompozíció, az elrendezettség, a szerzői akarat és ízlés dominálja. Ma is rejtély számomra, hogyan képes uralni a képi valóságot, de tény, hogy amit számunkra megmutat, azt az övének tudjuk.
A fentebb leírtakat ellenőrizendő, el lehet időzni Szentes Zágon egyik lehetséges portfóliójánál, melyet a munkakapcsolatunk révén hozzám került munkáiból állítottam össze.
2011. december 3., szombat
A fehér csóka esete
Gergely Tamás (Stockholm) általam előszeretettel gyűjtött és különös becsben tartott "konkrét" fotói a napokban jó szolgálatot tettek, úgy is, mint könyvgrafika. Pedig nem annak készülnek.
Történt, hogy egy jó barátom (Krebsz János) internetes nyilvánosságra szánt szatirikus regényét szerkesztve, címlap megoldáson törtem a fejem. A téma a fantasztikum ködébe vezetett, s úgy tűnt, a képi konkrétség nem lesz alkalmas arra, hogy jó időben eredményre jussak. Végül mégis Tamás fotóihoz menekültem, amelyek a konkrétség már-már végletekig vitt felértékelésével tűnnek ki, megörökítésre ítélve a bennünket körülvevő tárgyi világ legjelentéktelenebb elemeit is. És rövid idő alatt meg is találtam a lehető legszerencsésebb megoldást - egy szellemes, elegáns falfirka formájában, melyet valaki ajándékként hagyhatott ott egy műszerfal bádogajtaján. Már csak percek kérdése volt a címszöveget elhelyezni a kompozíciós térben, s küldhettem jóváhagyásra a könyv szerzőjének. A válasz nem késlekedett: "Szerintem telitalálat a fedőlap - először gyermekrajzra gyanakodtam, de annál profibb alkotás." Majd az iránt érdeklődött, mit tudni a fotó készítőjéről? Felhívtam akkor a figyelmét arra a galériára, mely a jobboldali lapszélen Fontosabb galériáim oszlopban Gergely Tamás albuma címen található. Hamarosan visszaválaszolt:
"Megnéztem a galériát, s az jutott eszembe, hogy egy fotós Dürer. Egy fűcsomó, egy kövek közt kinőtt giz-gaz, egy villanykapcsoló, apró dolgok, amikre akkor csodálkozunk rá, amikor valaki észreveszi helyettünk a benne levő szépet. Nagyon rokonszenves, talán azért, mert mi többiek sokkal felületesebbek vagyunk, pedig örülhetnénk mindenféle apróságnak, ami itt van körülöttünk...."
Itt meg is állok, mert ennél jobban magam sem tudtam volna megfogalmazni kitartó ragaszkodásom okát...
Történt, hogy egy jó barátom (Krebsz János) internetes nyilvánosságra szánt szatirikus regényét szerkesztve, címlap megoldáson törtem a fejem. A téma a fantasztikum ködébe vezetett, s úgy tűnt, a képi konkrétség nem lesz alkalmas arra, hogy jó időben eredményre jussak. Végül mégis Tamás fotóihoz menekültem, amelyek a konkrétség már-már végletekig vitt felértékelésével tűnnek ki, megörökítésre ítélve a bennünket körülvevő tárgyi világ legjelentéktelenebb elemeit is. És rövid idő alatt meg is találtam a lehető legszerencsésebb megoldást - egy szellemes, elegáns falfirka formájában, melyet valaki ajándékként hagyhatott ott egy műszerfal bádogajtaján. Már csak percek kérdése volt a címszöveget elhelyezni a kompozíciós térben, s küldhettem jóváhagyásra a könyv szerzőjének. A válasz nem késlekedett: "Szerintem telitalálat a fedőlap - először gyermekrajzra gyanakodtam, de annál profibb alkotás." Majd az iránt érdeklődött, mit tudni a fotó készítőjéről? Felhívtam akkor a figyelmét arra a galériára, mely a jobboldali lapszélen Fontosabb galériáim oszlopban Gergely Tamás albuma címen található. Hamarosan visszaválaszolt:
"Megnéztem a galériát, s az jutott eszembe, hogy egy fotós Dürer. Egy fűcsomó, egy kövek közt kinőtt giz-gaz, egy villanykapcsoló, apró dolgok, amikre akkor csodálkozunk rá, amikor valaki észreveszi helyettünk a benne levő szépet. Nagyon rokonszenves, talán azért, mert mi többiek sokkal felületesebbek vagyunk, pedig örülhetnénk mindenféle apróságnak, ami itt van körülöttünk...."
Itt meg is állok, mert ennél jobban magam sem tudtam volna megfogalmazni kitartó ragaszkodásom okát...
Gergely Tamás egyik friss alkotása: Arab árnyék |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)