Négy évvel ezelőtt, ugyanebben a teremben indítottuk útjára a gödöllői Danis János Vándorkamerá-ját; azt a sokszínű, üde, mindenek előtt Erdélyre, a Székelyföldre hangolt fotótárlatot, ami a későbbiekben mindenhová érvényes útlevele lett a fotografálás világában.
Azt mondtam, indítottuk, hiszen abban tevőlegesen és önzetlenül résztvett számos helybeli művészbarátja, a fotóstársadalom, akik most is ugyanazzal az érzéssel és ragaszkodással segítettek tető alá hozni a mai tárlatot.
Szívesen tettem eleget akkor is a feladatnak, hogy riporteri kíváncsiskodásommal, biztató szavaimmal elmessem a tárlatavató képzeletbeli szalagját, s teszek eleget most is, amikor új visszatérésével, az eltelt időszakban meghirdetett fényírói programjával - mármint elszánásával, hogy ezúttal feketén, fehéren láttatja a világot - Danis János a továbblépésnek, a művészi útkeresésnek kíván eleget tenni.
Egy ilyen szándék, bár merész kihívás, tulajdonképpen nem új, hiszen a különféle technikák, mint kiderült, nem csupán történelmileg igazoltak és indokoltak a fotóművészetben, hanem egyre gazdagodó eszköztárral állnak a kifejezéshez adekvát eljárást kereső jelenkori fotós rendelkezésére.
Danis János esetében úgy is felfoghatnánk mindezt, hogy amikor a fényírás még csak a fekete-fehér technikát ismerte és gyakorolta, a korabeli művész magától értetődő kényszerűségből lépett volna arra az útra, amit viszont ma szabad akaratából és alternatív megoldásként, lehetőségként választ a ma fotósa. A Kényszerűség és a Szabadság között óriási a távolság, akár a hideg és a meleg - vagy bármilyen más véglet, pólus - között, de azért megvannak a közös érintkezési pontjaik is; példának okáért a nulla fokban, vagy sarkok esetében az Egyenlítőnél. Ez az a zóna, amelyben minden megeshet, illetve akár semmi sem történhet. Tulajdonképpen a kölcsönösen szabad átjárás egyikből a másikba az, ami mozgásba hoz mindent, válik értékteremtővé, amikor mind a két póluson otthonosan, a hely specifikus szellemének megfelelően tudunk élni, megkapaszkodni, önmagunkat kifejezni.
Jól látja Danis János, és ez a tárlata, a hozzá fűződő kísérlete is bizonyítja, hogy az opciója nem lehet kizárólagos, a fekete-fehéret választó művész nem tagadhatja meg mereven a színek világát, nem játssza el újra a fotótörténetnek azt a mind jobban távolodó korszakát, amelyre ma sokan nosztalgiával emlékezve tekintünk, s amelynek művelői mit nem adtak volna, ha birtokukban tudják a későbbi isteni tudást: a látvány természetes színekben rögzítésének kunsztját!
Ma még nem tudni, meddig kívánja folytatni ezt a kísérletét és hová kíván általa eljutni Danis János; feltételezhetően addig, amíg minden hasznos tanulságnak a birtokában, csalhatatlanul és pillanatok alatt el tudja majd dönteni, hogy mikor érdemes fekete-fehéren láttatni a képet és mikor nem szabad feladni a teljes értékű világlátás és -láttatás lehetőségét, illetve tudatosodik benne, hogy az eljárások és a technikák még sok titkot és új, ismeretlen esélyeket rejtegetnek.
Felfedezésükhöz kívánjunk a művésznek erős ambíciót, kitartó elmélyültséget és sok szerencsét!
Csíkszereda, 2010. április 6.
Cseke Gábor
Illusztráció: a kiállítás katalógusának fedőlapja
(Elhangzik ma délután, a csíkszeredai Kriterion Galériában, Danis János Feketén, fehéren c. fotótárlatának megnyitásán)
