2014. február 13., csütörtök

Átvilágítás

Amilyen megtisztelő, annyira zavarba hozó Szigeti Vajk István kérése, akinek blogjáról (Egy kattintás is néha alkotássá válik?) 2010. szeptember 7-i bejegyzésemben az ott járt látogató hangján, pillanatnyi benyomásaimat írtam meg, minden hátsó gondolat nélkül. Tulajdonképpen egy baráti kérésnek tettem ezzel eleget, s nem bántam meg, mert - ahogyan ott írtam volt - "Látom a Szigeti Vajk István képein a munka alázatát is, ahogyan technikákat, szögeket, motívumokat próbál. Szó se róla, benne van kissé a spanyolviasz felfedezésének reflexe, de az önmagában nem baj. A világ (újra)fölfedezése a legjobb iskola ahhoz, hogy később az ember új, sosemlátott tájakra érjen."

Most meg arra kér, hogy amennyiben időm engedi (kedvem tartja stb.), írnék véleményt annyi év után tovább vitt blogjában található munkáiról, a fotográfusi pályaalkalmasság milyenségéről. No, ez már felelősség, hiszen azóta három és valamennyi év telt el - ám lássuk azt a blogot! Természetesen, nem siettem el, többször is visszatértem hozzá. El kellett telnie némi időnek, hogy azt és úgy írhassam meg sosem látott fiatal barátomnak, amit ő elvár és megérdemel. Ezt pedig másként mint őszintén - nem érdemes.

J
ó jel, hogy a blog még nem fagyott be. Ami azt jelenti, hogy Szigeti Vajk István többé-kevésbé folyamatosan dolgozik. Ám aprópénzre váltva a dolgokat az is kiderül, hogy ez a folyamatosság időnként s helyenként eléggé hézagos: a 2009 januárjában létesített blog első bejegyzései szerint a szerzőben buzog a mondanivaló: portrékat helyez el, figyelemre méltó tanulmányokat. Kell az ilyen ujjgyakorlat a fotósnak is. Még abban az évben, tavasztól őszig nagy kiesést jelez a blognaptár: egy skóciai utazás emlékei új élettel töltik meg a posztot. Tájak, környezet, emberek népesítik be a képeket, majd tárgyak, csendéletek - s ez az a pillanat, amikor először kapcsolatba kerültem munkáival. 

A szinkópák, kihagyások továbbra is jelentkeznek - bár 2010 nyara és kora ősze viszonylag termékenyebb -, 2011 nyarától 2012 őszéig újra nincs mit mondania blogjának (és nekünk). Fotói közt feltűnnek a gasztronómiai csendéletek, kevéssel később pedig az architektúrai érdeklődés. Egyre sűrűbben próbálkozik a panoráma fotó készítéssel, ami mindenek előtt technikailag foglalkoztatja ifjú művelőjét. 2013 megint csak a "bölcs" hallgatás éve (leszámítva azt a néhány jelentkezést), hogy idén februárban ismét megszólaljon. Így aztán sikerült friss termést is látnom. Illetve azt megállapítanom, hogy Szigeti Vajk István részéről a keresés tovább tart. Képességeit, érdeklődését nem vesztette el, talán csak kitartása enyhén esetleges és kételyeket támasztó, de azt mindenképpen megérdemli, hogy egy újabb "idézettel" pecsételjem meg látogatásom tényét.

A csatolt kép: egyszerű, ám mozgalmas, ritmusos, nem hivalkodó és megfelel a blog hirdette eszményeknek: egy kattintás is néha alkotássá válik.

2014. február 5., szerda

Megrendezett fotós találka

Fotósok mondják, hogy a bukaresti AME design az ország legprofibb olyan vállalkozása, mely fotókat nagyít és nyomtat. A cég egyik alapembere, Marcel Eremia, maga is a fotográfia szerelmese, látva a szakma romániai atomizálódását, érdektáborokra való töredezését és értékzűrzavarát, fejébe vette, hogy a fotósokkal való szakmai kapcsolatokat gyümölcsöztetve, megpróbálja a lehetetlent: felkéri a romániai fotográfusok valamennyi aktív nemzedékét, hogy juttassák el néhány képüket zsűrizés céljából, amelyek közül a legjobb százat nagyítva kinyomtatják, majd kiállítják a bukaresti parlament pületében, végül jutalom fejében az alkotóknak ajándékozzák. A versenynek volt egy webes szintje is, amelynek képei nem kerültek kiállítóterembe, de virtuális térben megtekinthetők bármikor.

A vállalkozás történetéről, alakulásáról és eredményeiről Marcel Eremia részletesen beszámol blogjában. Annak örvend, hogy a gyakorlati lebonyolításban kitűnően együtt tudott működni a romániai fotós szakszövetség új vezetőjével - aki testi-lelki jóbarátja -, így az akció nem vált amatőr, illetéktelen próbálkozássá. Inkább egy sajátos módon megrendezett fotós találkáról van szó, amely feltehetően majd a jövőben hozza meg gyümölcseit. Addig is üdvözöljük - a kezdeményezésen túl - a létrejött két tárlatot, amit itt (a százas nyomtatott válogatás - mely végül több lett mint 100) és itt (web-es tárlat) lehet elérni. Megtaláljuk köztük a romániai magyar fotózás számos személyiségét is. És ez jól is van így...

Mutatványba egy papírkép: Andrei Pandele - Karácsonyi borotválkozás - szárazon. És 1989-et hozza vissza emlékezetünkbe...


2014. február 2., vasárnap

Fotografáló lelkészek?

Browne atya
Szokatlan dolog, de tény, hogy Francis Browne ír  pap elveszett, majd csodával határos módon előkerült fotói az egyetlenek, mnelyek megőrizték a legendás Titanic óceánjáró eredeti képét - jelezte néhány éve a http://mlzphoto.blog.hu/. A közel ezer felvételt a szenvedélyes fotós hírében álló atya akkor készítette, amikor Southampton és Cobh között a fedélzeten tartózkodott. Cobh kikötőjében azonban üzenet várta, hogy sürgősen térjen vissza útjáról, ezért partra szállt s így életben maradt. Nem lett része a tragikus kalandnak, viszont páratlan fényképkollekciója (mely 1960-ban bekövetkezett halálakor eltűnt, s csak 25 év múlva került elő) alapját jelentette annak a rekonstrukciónak, amivel James Cameron Titanic-filmjében sikerrel próbálkozott.

Browne atya fotózási szenvedélyével kapcsolatosan felvetődik a kérdés: mennyiben volt annak idején megszokott egy fotografáló lelkész? A korabbeli sajtóban (Esti Ujság, 1914, január 29) az index.hu érdekes adalékra bukkant:

Főtisztelendő fotografusok
A papok mellékfoglalkozása

A franciaországi alsópapság anyagi helyzetét rendkivüli mértékben megrontotta az állam és egyház szétválasztása, méghozzá nem csak közvetlenül, az egyházi javadalmak elkobzásával, hanem közvetve azzal is, hogy a hitélet meglazításával a papság alkalmi jövedelmei is megcsökkentek. Mit tehettek volna tehát az egyház szolgái? Hogy a nyomoruságot elkerüljék, vagy legalábbis enyhithessék, kénytelenek voltak valami mellékfoglalkozást keresni.
A papok egy része a fotografozást választotta mellélkfoglalkozásul, ez az elhatározás azonban komoly akadályba ütközött a Vatikánnál. A pápa maga a legnagyobb jóindulattal viszonyult a bejelentéshez, mert belátta, hogy a francia papság mellékfoglalkozás nélkül nem élhet meg, a környezete azonban nem volt ilyen szabadelvü. A kardinálisok rá akarták venni a pápát, hogy tiltsa meg a papoknak a fotografozást, mert ez a művészet nem csak a legszebb, hanem a legnemtelenebb föladatokat is szolgálhatja. A pápa azonban nem hajlott a rosszhiszemü tanácsra és ragaszkodott a fölfogásához.
Meg vagyok győződve róla, hogy a francia papok, ha hivatásosan foglalkoznak fotografozással, csak arcképeket, tájképeket és erkölcsileg nem kifogásolható zsánerképeket fognak csinálni. Szép jövedelemre tehet szert a fotografáló pap azzal is, hogy szentek életéből való jeleneteket rendez és lefotográfoz a mozgóképszínházak számára – mondotta.
A kardinálisok tehát kénytelenek voltak a pápa erős meggyőződésével szemben föladni saját álláspontjukat s mindössze azt tudták elérni, hogy a pápa kidolgoztatott velük egy szabályzatot azokról a foglalkozásokról, amelyektől a pápa a papokat eltiltja. Nem lehet papi állásu ember a szabályzat szerint szállótulajdonos, vendéglős, színész, énekes, vásári akrobata és mészáros vagy hentes. 

A Titanic - Browne atya fotóján


Fotózó papok tehát léteztek, s valószínűleg, léteznek ma is. Munkásságuk érdekes színfoltja lehet a fényképészet történetének.