Átvilágítás

Amilyen megtisztelő, annyira zavarba hozó Szigeti Vajk István kérése, akinek blogjáról (Egy kattintás is néha alkotássá válik?) 2010. szeptember 7-i bejegyzésemben az ott járt látogató hangján, pillanatnyi benyomásaimat írtam meg, minden hátsó gondolat nélkül. Tulajdonképpen egy baráti kérésnek tettem ezzel eleget, s nem bántam meg, mert - ahogyan ott írtam volt - "Látom a Szigeti Vajk István képein a munka alázatát is, ahogyan technikákat, szögeket, motívumokat próbál. Szó se róla, benne van kissé a spanyolviasz felfedezésének reflexe, de az önmagában nem baj. A világ (újra)fölfedezése a legjobb iskola ahhoz, hogy később az ember új, sosemlátott tájakra érjen."

Most meg arra kér, hogy amennyiben időm engedi (kedvem tartja stb.), írnék véleményt annyi év után tovább vitt blogjában található munkáiról, a fotográfusi pályaalkalmasság milyenségéről. No, ez már felelősség, hiszen azóta három és valamennyi év telt el - ám lássuk azt a blogot! Természetesen, nem siettem el, többször is visszatértem hozzá. El kellett telnie némi időnek, hogy azt és úgy írhassam meg sosem látott fiatal barátomnak, amit ő elvár és megérdemel. Ezt pedig másként mint őszintén - nem érdemes.

J

ó jel, hogy a blog még nem fagyott be. Ami azt jelenti, hogy Szigeti Vajk István többé-kevésbé folyamatosan dolgozik. Ám aprópénzre váltva a dolgokat az is kiderül, hogy ez a folyamatosság időnként s helyenként eléggé hézagos: a 2009 januárjában létesített blog első bejegyzései szerint a szerzőben buzog a mondanivaló: portrékat helyez el, figyelemre méltó tanulmányokat. Kell az ilyen ujjgyakorlat a fotósnak is. Még abban az évben, tavasztól őszig nagy kiesést jelez a blognaptár: egy skóciai utazás emlékei új élettel töltik meg a posztot. Tájak, környezet, emberek népesítik be a képeket, majd tárgyak, csendéletek - s ez az a pillanat, amikor először kapcsolatba kerültem munkáival. 

A szinkópák, kihagyások továbbra is jelentkeznek - bár 2010 nyara és kora ősze viszonylag termékenyebb -, 2011 nyarától 2012 őszéig újra nincs mit mondania blogjának (és nekünk). Fotói közt feltűnnek a gasztronómiai csendéletek, kevéssel később pedig az architektúrai érdeklődés. Egyre sűrűbben próbálkozik a panoráma fotó készítéssel, ami mindenek előtt technikailag foglalkoztatja ifjú művelőjét. 2013 megint csak a "bölcs" hallgatás éve (leszámítva azt a néhány jelentkezést), hogy idén februárban ismét megszólaljon. Így aztán sikerült friss termést is látnom. Illetve azt megállapítanom, hogy Szigeti Vajk István részéről a keresés tovább tart. Képességeit, érdeklődését nem vesztette el, talán csak kitartása enyhén esetleges és kételyeket támasztó, de azt mindenképpen megérdemli, hogy egy újabb "idézettel" pecsételjem meg látogatásom tényét.

A csatolt kép: egyszerű, ám mozgalmas, ritmusos, nem hivalkodó és megfelel a blog hirdette eszményeknek: egy kattintás is néha alkotássá válik.