2015. december 9., szerda
2015. november 25., szerda
Fotónapló: Egy nyírfáról (8)
2015-11-21: a cinkék ekkor még vidáman kergetőztek |
Az történt, hogy tegnap, november 24-én lehullott az első hó. Előtte való napokban az ablakban álló etetőt látogató cinkék még azt hihették, hogy hosszú, szelíd őszben lesz részük, hirtelen fehérségbe ébredtek. De már napokkal előtte szoktattuk őket a fehér színhez: a konyhaablakra fehér, sűrű függönyt akasztottuk, hogy a reggeli lámpafény ne zavarja a reggelizésüket. (Amikor ugyanis érzékelik, hogy az ablaküveg mögött mozgás történik, óvatosan továbbállnak. És olyankor hoppon maradnak.
Tegapra azonban már megszokták a leeresztett függöny jelenlétét és bátrabbak lettek, mint voltak valaha. Gátlástalanul heccelődtek, kergetőztek, űzték el egymást az etető mellől - akárha valami csinytevő, vásott gyerekek lettek volna.
Aztán ma már a nyirfa is bekeményitett nekik, ami a fehér szint illeti: a fehér nyirfakérekgre fehér hó hullott, ráadásul a reggeli félhomály miatt a villanó is bekapcsolt, így minden hangsúlyosabb fényerősségben jelenik meg, már-már valószínűtlen festményként. Én perdig elképzelem, milyen lesz majd az, amikor a vézna ágak csak úgy roskadnak a hótól, roppannak a fagytól. Igen, idebent könnyű álmodozni...
2015-11-24: függöny került a konyhaablakra |
2015-11-25: hó és villanófény + nyirfakéreg: festői hatás |
2015. november 17., kedd
Fotónapló: Egy nyírfáról (7)
A kihagyások immár szinte természetesek. A természet életében a változások más ütemhez igazodnak, mint a mi híréhségünk, újdonság-igényünk. Az ember habzsolja a váratlan eseményekről szóló beszámolókat, ki van éhezve a változatos látványra. Nyírfám azonban nem szolgál ilyesmivel. Látom: éli a maga életét, többnyire vegetál és ismétli önmagát, mint az öregek.
November 12-én és 13-án, majd 16-án készítettem "látleletet" az ablakon keresztül. A madarak mindegyre berepültek a képbe, már nem is törődtek a kamerával, az ágak egyre csupaszabbak, már csak finom "metszetként" vannak jelen az ablak síkjában - átlátszó függönyt alkotva. A fényviszonyok rapszodikusan változóak, a felhőzettől függően, s amikor felragyog a délutáni napfény, olyankor mindent aranyba von. Igaszi "madarak órája" az a pillanat...
2015-11-12
2015-11-13
2015-11-16
November 12-én és 13-án, majd 16-án készítettem "látleletet" az ablakon keresztül. A madarak mindegyre berepültek a képbe, már nem is törődtek a kamerával, az ágak egyre csupaszabbak, már csak finom "metszetként" vannak jelen az ablak síkjában - átlátszó függönyt alkotva. A fényviszonyok rapszodikusan változóak, a felhőzettől függően, s amikor felragyog a délutáni napfény, olyankor mindent aranyba von. Igaszi "madarak órája" az a pillanat...
Címkék:
ablak,
kopaszodás,
metszet,
napló,
nyirfa
2015. november 9., hétfő
Fotónapló: Egy nyírfáról (6)
Néhány napig pihentettem a témát, bár minden nap szorgalmasan fotóztam az egyre rozsdásabb és kopárabb kis fácskát. Addig-addig, hogy a hét végén (november 7-8-9-én) látványosan el is vesztette koronájának nagy részét. Nem lett csupasz, de - megkopaszodott.
Amíg napsütéses őszi napok jártak, addig tartotta magát: de elég volt hétfőn, 9-én egy erősebb fuvallat a Hargita felől, amely aztán egész napon át kitartott, gyakorlatilag levetkőztette a nyírfát, olyannyira, hogy most már szinte minden belóg a képbe az út túloldaláról. A madarakat már nem is említem: szinte mindig ott tanyáznak a fán.
(Még annyit: olykor váltogatom a távolságot és a szöget, hogy bizonyos elemeket jobban kiemelhessek. Túlságosan unalmas lenne, ha a képkivágat statikus maradna.)
Balról jobbra: 2015-11- 07 -08 - 09 |
Amíg napsütéses őszi napok jártak, addig tartotta magát: de elég volt hétfőn, 9-én egy erősebb fuvallat a Hargita felől, amely aztán egész napon át kitartott, gyakorlatilag levetkőztette a nyírfát, olyannyira, hogy most már szinte minden belóg a képbe az út túloldaláról. A madarakat már nem is említem: szinte mindig ott tanyáznak a fán.
(Még annyit: olykor váltogatom a távolságot és a szöget, hogy bizonyos elemeket jobban kiemelhessek. Túlságosan unalmas lenne, ha a képkivágat statikus maradna.)
Címkék:
ablak,
kopaszodás,
napló,
nyirfa,
szél
2015. november 8., vasárnap
2. Székelyföldi Fotóbiennále
Vitos Hajnal (Csíkszereda) megérdemelt első díjat kapott az Épitett környezetünk c. szekcióban - gratula! |
Míg az első rendezvényen csak négy országból (Románia, Magyarország, Németország, Szlovákia) érkezett benevezés (881 alkotás formájában), addig a mostani zsűri (Nagy Lajos, Balási Csaba, Ádám Gyula, Haris László, Herbert Gmeiner) közel kétszer annyi pályamunkát (1538) kellett felülbíráljon, amelyek 18 országból érkeztek. (Még felsorolni sem könnyű ezeket: Ausztrália, Bahrein, Belgium, Kína, Franciaország, Magyarország, India, Indonézia, Izrael, Olaszország, Lengyelország, Románia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Nagybritannia, Amerikai Egyesült Államok). A számok nyilván beszédesek, de nem árulnak el mindent. Nem vallanak arról, hogy a nyitással, a nemzetközi fotósrendezvények szabványkritériumainak az elfogadásával a székelyföldi fotóbiennále egy lett a sokezer közül, amit világszerte megrendeznek a föld bármely zegében-zugában és nagyjából ugyanazt a vizuális élményt hozzák közel, ugyanis a valamely nemzetközi tárlaton sikeres kép - érthető megfontolásból - slágerként megkísérli bejárni a világot, alkotója úgy véli, hogy nem árt biztosra menni, s így a mennyiségi nyitás sajnálatosan magával hozza az egyneműsitést is.
Pedig egy jó, karakteres fotószalonnak éppen az eredetiség, a még nem látott vizuális benyomások a valódi értékei - párhuzamosan a helyi tehetségek felkarolásával, buzdításával. Harmadik nekifutására talán a székelyföldi biennále is megtalálja azt az arany középutat, mely tárva tartja az ajtót a nagyvilág előtt, de új alkotásokra ösztönzi a benevezőket. Még akkor is, ha a nemzetközi tárlatok egyik fő ambíciója (és motorja) a professzionális ranglétrán való előrejutásban szerepet játszó pontszerzés; amiért sokszor az alkotók mindent, még a szakmai szempontokat is képesek föláldozni.
A mostani rendezvény különben három szekcióban hirdetett benevezési lehetőséget: 1. Hagyomány, 2. Épített környezetünk, 3. Szabad téma. A zsűri tagjai egy-egy saját alkotással, szimbolikusan szintén jelen voltak a tárlat összképében. A katalógus pedig - következetesen csinos és elegáns, akár az első. És ez sokat jelent a folytonosságban, az arculatépítésben!
Címkék:
Csíkszereda,
fotóbiennále,
katalógus,
nyitás,
Vitos Hajnal
2015. november 5., csütörtök
Fotónapló: Egy nyírfáról (5)
2015-11-04 |
Már két napja sürögnek-forognak a cinkék az etető körül. Nagyjából azt az időt használják ki, amikor a délutáni fényviszonyok arany fénybe vonják a nyírfát. Nem csoda, ha mindkét napon - november 3-án és 4-én is - könnyedén sikerült elkapni egy-egy gyanútlan látogatót: éppen abban a pillanatban repültek a képbe, amikor elkattant a zár.
2015. november 3., kedd
Fotónapló: Egy nyírfáról (4)
2015-10-29 |
A hétfő, vagyis a tegnap már fokozottan őszies arcát mutatta: a délutáni nap párásan bágyadt volt, de az alkony előtti búcsúnapsütésben gyülekezni kezdtek a naptól búcsúzó madarak: egyikük észrevehető valamelyik ágon. S látható a napraforgó mag kupacán is a fogyasztás mértéke.
Amúgy most már minden rehggel zord és vacogtató. Az ablak alatti autók deresen vacognak, a nyírfa még maradék lombját hullatja. És a madarak kedvelt gyülekezőhelyévé válik.
2015-11-02 |
2015. október 28., szerda
Fotónapló: Egy nyírfáról (3)
2015_10-26 |
Mikor feltámad a szél, bizony, ki-kitép a frizurájából egy-egy maréknyit...
Ugyanakkor megjelentek az ágain reggelente az énekes madarak, különösen a széncinke, s figyelik a konyhaablak peremét. Azt hittem, emlékeznek még tavalyról az ablak balfelén álló műanyag etetőre, de ezt nem hiszem, ez már egy új nemzedék, inkább az történt, hogy az alsó szomszéd elkezdte kiszórni a magot az ablakpárkányra, ami közvetlen vonzóerőt jelent számukra.
Tény, hogy készülődünk a hidegre. Ami azt jelenti, hogy a szúnyoghálót is sarokba állíthatjuk, hiszen most már feldobta a talpát a legedzettebb szúnyog is odakint. Remélem...
2015-10-27 |
2015-10-28 |
2015. október 25., vasárnap
Fotónapló: Egy nyírfáról (2)
2015-10-25. |
Alig telt el egy nap, újra jelentkezem. Így van ez az elején: minden rezdülést fontosnak vél az ember. Annál is inkább, mert látszólag könnyű a dolgom: a képkivágás adott (az ablak kerete), a beállítás automata, különösebb képszerkesztő eljárást nem kell alkalmazni (az egy körülvágást leszámítva, ugyanis nem állványról dolgozok). A képdokumentumot meghatározza még az ablak elé illesztett szúnyogháló, amely alig észrevehető maszkként viselkedik a képen, de jelen van és befolyásolja a színárnyalatot. Ami máris észrevehető a tegnap és a ma között, az a lombozat enyhe megritkulása. A tegnapi borús idővel szemben ma ismét rásegített a napsütés a lomb bearanyozódására, de a ritkás lombok között már kezdenek előtűnni a lombon túli látvány elemei, amelyek késő ősszel és télen majd teljességükben is megmutatkoznak.
2015. október 24., szombat
Fotónapló: Egy nyírfáról (1)
Konyhaablakom előtt áll egy csinos nyírfa. Nem mondom, hogy olyan, akár egy menyasszony, mert eléggé koros, viszont, ahogy látom, agyongyötrik a szelek. Sokszor elnéztem, miként mutat az ablakkeretben évszakonként, havonként, sőt, hetente vagy akár naponta is változó koronája. Tegnap délutántól úgy határoztam, hogy végigkísérem lombvesztését, téli életmódját, majd újabb lombosodását. Dátumot nem tűzök magam elé, mert az megmerevítené a (fotó)játékot. Egyelőre itt van kettő napi látlelet (kamerafelvétel?):
2015-10-23 |
2015-10-24 |
2015. szeptember 4., péntek
Vasile Dorolți: Az angyalok börtöne (egy fotóriport története)
Tétovák, bármiféle identitás híján, de az öröm még szikrákat gyújt a szemükben, a kommunista Románia árvaházai nyilvánosan is a szigorú idomítás szerint dolgoztak. Szomorú mosoolygásuk mögött egy hazug és agresszív történelem valósága áll, amely félelmet keltve, sok mindentől megfosztva a rosszba taszít. Vasile Dorolti egy részét mutatja meg annak, mit jelentettek egy fotóművész számára a '80-as évek. Készültek valódi fotók a kommubnizmus idején is, de a fiókba rfejtették őket, jobb időkben reménykedve. Kevesen vállalták annak kockázatát, hogy nyilvánosság elé álljanak velük. Az itt következő, a szerző szavaival bemutartott fotóriportot többszörösen is díjazták, beleértve a diktatúra éveit is. (E. S. / Photomagazine, nr. 40, 2008 december-január)
Kolozsvár, 1980
Sietős léptekkel tartok a bentlakástól az egyetem felé. Azon a diaporámán jár az eszem, amit sürgősen le kellene adnom a Megéneklünk, Románia keretében. Szükségem volna két-három, rendőrökről készült fotóra, akkoriban milicistáknak nevezték őket... Amikor a Croco sarkához értem - a kolozsvári egyetemisták híres mulatóhelyéhez, mintha isteni elrendelés lenne: két milicista irányítja ott a forgalmat. Hamar előveszem táskámból a Praktika gépemet és kettőt kattintok; takarékos vagyok, a film akkor sok pénzbe került... Aztán nekiiramodok, nehogy elkéssek az órákról, de alig telt el három perc, egy milícia gépkocsi csikorogva fékezett mellettem. A két milicista ugrott ki belőle, rámszólnak, adjam oda nekik a fényképezőgépet, kinyitják, s oda a felvétel. Kiver a verejték, s arra gondolok, hogy még a gépemet is elveszítem, de a milicisták szó nélkül visszaadják, visszaülnek az autóba és elporzanak. Azt hiszem, akkortól elkezdtem félni...
Szamosújvár, 1985
A munkatelepre ingázom. Ötkor kelek, hatkor indul a vonat, este hétkor indul hazafelé a vonat, nyolcra hazaérek. Mikor elindulok, a gyermekek még alszanak, hazatértemkor már alszanak. A város aprócska, tiszta, közönséges. És mégis, egy derűs őszi napon valami fölkelti a figyelmemet: egy csoport óvodás gyermek vonul a parkbeli játszótérre, és mindannyian egyformán vannak öltözve! A teringettét... hogyan sikerült a szülőknek ugyanolyan kis sapkát, tréningruhát és cipőt venniük. A rejtély gyorsan megoldódik: árvaházi gyerekekről van szó, én meg hosszan nézek utánuzk, amint illedelmesen, fegyelmezetten és hallgatagon átkelnek az úttesten...
Gondolom, nem lepődnek meg, ha elmondom, hogy néhány nap múlva masszív fából készült, 18. századi széles kapun át bejutok az óvodáskorú gyermekek otthonába? Este volt, vacsora után, s tudtam, hogy ilyenkor a "szervek" (igazgatók, gondnokok stb.) nincsenek munkahelyükön, s csak két nevelőnő van jelen, családi ismerőseim. Az étkezőteremben álomszép jelenetet látok: egy pirospozsgás, gesztenyebarna hajú, babaarcú, szeplős kislány éppen etetett egy mulatt gyermeket, aki olyan volt, mintha csokoládéból gyúrták volna. A kislány volt a mama, a mulatt meg a gyereke, aki szófogadóan mindent elfogyasztott a tányérjáról, pedig már a harmadik porció volt előtte... Később, az épület magas falainál körbefogtak a gyerekek, akik hátat fordítottak pótmamáiknak (az árvaházban valamennyi nevelőnő "mama" volt: Flavia mama. Ileana mama stb.) és nekem szegezték a kérdést. "Te kihez jöttél? Kit akarsz hazavinni?"
(A folytatáshoz kattints a További bejegyzések-re!)
Címkék:
árvaház,
diaporáma,
Megéneklünk,
Románia,
U fotóklub,
Vasile Dorolti
2015. augusztus 29., szombat
Fotók őrzik emlékét - meg a fagyizók (de ők nem sokáig)
Mától nem működik a budapesti Jégbüfé. A helybeliek és az ott megforduló nem kis számú turista megafagyizója. Az okok ismertek: mozog, alakul az üzleti élet. A régi értékekre és érzékenységekre nincs tekintettel. Különben nem lenne önmaga...
A Jégbüfé létezése óta eltelt fél évszázad legendákat, sajátos történeteket, képvilágot, egész nítoszt szőtt köré. Ebből tartósan már csak némi nosztalgia és - a fotók maradnak meg. Tanúságnak.
Az olyan fotók mindenképpen, mint amilyeneket Bruno Bourel fotóművész készített róla. Bourel Párizsban született, de jó ideje Budapesten él. Az index.hu Nagyképek rovatában egész sor fotóját közli a Jégbüféről, s a művészről megállapítja, hogy "fekete-fehér Budapest-sorozatait legtöbben saját kiadású képeslapjairól ismerik, melyekből mára több mint 200 ezer példányt adtak el.." Képei természetesen nem csupán a Jégbüféről szólnak, de erősen központi helyet foglal el a fagyizó miliője és látványa. "Amikor az első fotóimat készítettem Budapesten, a Jégbüfé rögtön felkeltette az érdeklődésem; nem tudom, miért." Ha megnézzük a képeit, ma már tudjuk... És talán ő is tudja...
Bruno Bourel fotói |
Címkék:
Bruno Bourel,
Budapest,
Jégbüfé,
művészfotók
2015. augusztus 28., péntek
2015. augusztus 27., csütörtök
Kankowszky Ervin emlékezete
Kankowsky Ervin: A hd (1925) |
Sokoldalúságának egyik bizonyítéka az az 1916-os előadás is, amelynek szövege egy magyar feminista kongresszuson kellett volna hogy elhangozzon, ám a kongresszust betiltották - feltehetően a háborús idők és az akkori nőmozgalom politikai elkötelezettsége miatt -, az előadások csak egy füzetben jelentek meg. Kankowszky arról beszélt volna, hogy a fotográfia milyen tulajdonságai révén felel meg a nők sajátosságaihoz illő kenyérkereseti lehetőségnek az asszonyi emancipáció perspektívájában. Néhány fotójának bemutatása és a nem túlságosan közismert, szakmailag fontos szöveg bemutatásával tiszteljük meg emlékét.
Kankowszky Ervin: Kirakodás a hajóról (1930) |
*
Kankovszky Ervin: A fényképész pálya
A világháború megpróbáltatásai, szociális átalakulásai szükségszerűen magukkal hozzák gazdasági életünk teljes megváltozását is. Ezen szükségszerű metamorfózisnak, mint látjuk, jelentőségteljes tényezője: a nő! Az asszony, a leány, aki tegnap még biztos, jól megalapozott jövő előtt vélte magát, ma arra kényszerül, hogy léte biztosítására komoly munkához, tanulmányokhoz fogjon.
A fotográfiát óhajtom önök előtt néhány szóval propagálni; azt a foglalkozási ágat, amely lehet üzlet, lehet ipar, lehet művészet vagy tudomány. Ε néhány főirány aztán számtalan ágra osztódik, amelyek végül egészen specializálódnak; ezekből tessék egyet kiragadni és tüzetesen tanulmányozni. Jövőbeli gazdasági életünkkel szemben a tudomány, a kultúra nagyobb igényeket fog támasztani és ezen alapszik meggyőződésem.
Az egyetemet látogató hölgyek figyelmébe ajánlom a t u d o m á n y o s f o t o g r á f i á t ; tanulmányaik végeztével az egyetemi ismereteket mint fundamentumot fogják felhasználhatni tudományos fototevékenységükben. Az orvostudományban igen kecsegtető perspektívái vannak a R ö n t g e n f o t o g r á f i á n a k , valamint a bakteriológiai kutatásoknál a m i k r o f o t o g r á f i á n a k . A kozmológiában, a csillagászati tudományban kiválóan fontos szerepe van az a s t r o f o t o g r á f i á n a k és lévén magyar hazánk földmívelő állam, amelynek hozadékát a jövőben intenzív munkával szándékozunk növelni, tehát a chemia révén tevékeny szerepe lesz a b o t a n i k a i f o t o g r á f i á n a k .
Az ember sajátos karakteréhez tartozik, hogy szivesebben vesz a kezébe oly nyomdai terméket, amely illusztratív alapon ismerteti mindazt, amit azelőtt esetleg csak szövegből magyaráztak. Már a világháború folyamán tapasztaltuk számos illusztrált lap keletkezését; úgy vélem, ez a folyamat a háború végeztével intenzitásában nyerni fog, illusztrált lapjaink száma emelkedőben lesz; ez az ipari fellendülés szükségszerűen magával hozza megfelelő műszaki segédszemélyzet igénybevételét, igy lép aztán előtérbe a c i n k o g r a f i a , c h e m i g r a f i a , f o t o g r á f i a , g r a v ű r és k a r t o g r á f i a , amely foglalkozások esetleg mint önálló vállalkozás is folytathatók, de mindenesetre figyelemreméltó részük lenne a munkák f o t o g r á f i a i oldala.
Célszerűnek tartanám a szaküzletekben kellő gyakorlatot elsajátítani a fotócikkek terén, ezzel párhuzamban az általános fotoismereteket megszerezni; e kettőnek öszszefűzéséből figyelemreméltó jövedelmi forrás szerezhető; e két ismeretkör alapján laboratóriumot nyithatunk, ahol csakis amatőrök rendelései lesznek végrehajtva, ezzel együtt kisebb raktárát is tartunk, ahol amatőrök részére különféle cikkeket árusítanánk; sokan és szép anyagi eredménnyel dolgoznak ma is ezen a téren. A most folyó világesemények lezajlása után tekintélyes fellendülés várható e munkák terén, aminek előreláthatólag állandó nyoma fog maradni.
Mint alárendelt fotográfiai tevékenységet, megemlítem itt a szakma kartonázs munkáit, képkasírozást, albumkészitést, stb., ami előzetes könyvkötészeti tanulmányt igényel, úgyszintén a retusmunkát, amely némi előzetes rajzgyakorlatot s aztán a tényleges retus elméleti és gyakorlati tanulmányát igényeli. A kopista már nagyobb gyakorlati tudással bír, míg az operatőr csak az intelligencia, művészi érzék alapján folytathat eredményre vezető tanulmányokat.
A zsurnalisztika terén kiváló női riporterekkel találkozunk; vannak már világhírűvé lett női újságírók, e szakmához hasonló érvényesülési tér a riportfotografia; az egyik szövegben, a másik illusztrációban hozza meg az események hírét; úgy vélem, e téren a nők ugyanoly sikereket érhetnek el, mint a tollal dolgozó kollegáik. A jövőben ennek is emelkedik a szerepe. Tapasztalatból ismerem ezen ágazat sajátosságait s a következőket mondhatom direktívák gyanánt: a fotografálás alapos ismeretét kívánja, a lehető leggyorsabb munkát, a közérdekű momentum azonnali felismerését, gyakran bátorságot, kitartást, lemondást és feltétlen hidegvért igényel; jó megjelenés, műveltség és nyelvismeret hatásos munkatársai a riportfotografusnak.
Végül az a r c k é p f o t o g r a f i a legyen itt megemlítve, bár a konkurrencia elég nagy e téren, de csak a fővárosban, a vidék e tekintetben még eléggé szegényen van kiaknázva, sőt még a főváros is elbír további versenytársakat, föltéve, hogy sokoldalú és alapos ismeretekkel rendelkeznek. Közepes jövedelmezősége cca 500—600 kor. havi bevételre becsülhető. Az iparrajziskolában van szaktanfolyam.
Itt óhajtom a feminizmus lelkes vezéreinek figyelmét arra felhívni, hogy az állam és főváros megfelelő faktorainál szorgalmazzák a fotopedagógia intenzívebb kultuszát, mert a kenyerüket kereső nők eddig is, de a jövőben sokkal tömegesebben fogják e téren exisztenciájukat keresni. Igazi tudással, becsületes, kitartó munkával sokkal többre viszik e téren, mint bármely más, talán hangzatos nevű vagy csillogónak látszó pályán.
Forrás: Az 1916. június havában betiltott Feminista Kongresszuson el nem mondott beszédek. Budapest, 1916
Kankowszky Ervin: Borüledék letöltése (néprajzi fotó, 40-es évek) |
2015. július 28., kedd
Bunkerek varázsa
Francia hadszíntér * Fotó Jeff Gusky |
Verdun * Fotó Jeff Gusky |
Címkék:
első világháború,
gyűjtemény,
Jeff Gusky,
kazamaták
2015. július 19., vasárnap
Kivándorlók fotográfusa
Tonelli Sándor: Az Ultonia utasai (1) |
Tonelli Sándor (1882–1950) szándéka a szigorúan vett magánvállalkozások közé tartozik: senki nem állt a háta mögött, útját maga pénzelte, neki kellett kitalálnia, milyen fedőhelyzetet teremt saját személyének, hogy majdani utastársai, akiket szándékában állt töviről hegyire kikérdezni életükről, vállalkozásuk hátteréről. Ekként kívánta összegyűjteni azt a bizonyító anyagot, mely a Fiume-New York távon utazó, áttelepülni óhajtó közel 2000 ember kikérdezésén alapulna. Nagyjából ennyien váltottak jegyet új élet teremtésének reményében az Ultonia nevű óceánjáróra, amelyet a Cunar Line hajóstársaság működtetett. A közíró Tonelli fotográfusnak álcázta magát, hogy lehetőleg minél több emberhez feltűnés mentesen és természetesen közel férkőzhessen. Ehhez azonban alaposan el kellett sajátítania a fotografálás és a képkészítés főbb fortélyait, nehogy valaki által, illetéktelennek ítélve, feladata elvégzése előtt lebukjon.
Visszatérte után hivatalos beadványban fogalmazta meg szociológiai-szociográfiai tapasztalatait, összegyűjtött és rendszerezett adatait, ám az alapos dokumentum valahol a minisztériumi irodák fiókjaiban kézen-közön elsikkadt. Kitört a háború, a kivándorlás tömegjelensége - abban a formájában - lekerült napirendről, mire az ál-fotográfus könyvben írta meg tapasztalatait. Riportos útirajza (Ultonia: Egy kivándorló hajó története. Budapest, 1929), mely elérhető a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívumában, nem csak értékes kordokumentum, de élvezetes olvasmány is, s megtalálhatjuk benne (a VIII. fejezetben - Dolgozom a hajón) mindenki számára tanulságos fotográfusi tapasztalatait is. Fotóarchívumának egy része megőrződött, ráadásul a kényszerből lett fotósból a későbbiek folyamán remek szociófotos vált, aki kihagyhatatlan alakja a két világháború közötti magyar szociofotózást megteremtő, szakmailag elkötelezett nemzedéknek.
Tonelli Sándor: Az ultonia utasai (2) |
Címkék:
kivándorlás,
szociofotó,
Tonelli Sándor,
Ultonia
2015. július 17., péntek
A latrinán
André Kertész (Andor): Latrina a front mögött (Galícia, 1915) |
Címkék:
1. világháború,
André Kertész,
Galícia,
latrina
2015. június 29., hétfő
Néptáncművészek - óriásfotókon
Csíkkarcfalvi Ádám Gyula ma este értékes munkával ajándékozza meg a csíkszeredai székhelyű Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest: 25 éves jubileumára kiválasztott fotóarchívumából tucatnyi felvételt, amelyeket az elmúlt negyedszázad során készített az együttes produkciói alkalmával, s az ünneplő táncosok székhelye előtti téren, óriásfotók formájában a köz rendelkezésére bocsátja.
Hasonló teljesítménye már volt az elmúlt években, amikor a színtén csíkszeredai Régizene Fesztivál eseményei, jubileuma szolgáltattak alkalmat a művészi számvetéshez. A hivatalból végzett krónikás megbizatás nyomán önálló életre keltek a legjobb portrék, életképek, riportfelvételek. Dokumentumokból kiemelt műalkotásokká léptek elő és művészi tettként kaptak helyet nem csupán az intézmény, de a fotóművész életében is.
Ugyanezt a "játékot" vitte végig az ezredfordulkó utáni években is, amikor a helybeli színház indulásának első éveiről nyújtott eseménydús, művészi "beszámolót". A színház egyik vezető embere akkor így jellemezte a fotográfus gesztusát: " „Mindannyian a fotós kezében vagyunk, hiszen ő választja ki azt a hangulatot, észrevétlennek tűnő eseményt, melyre később visszatekinthetünk mi, a kép alanyai, vagy a fotó elkészülésének külső szemtanúi”.
Az óriásképek megtekinthetők a szerző blogján - itt.
Hasonló teljesítménye már volt az elmúlt években, amikor a színtén csíkszeredai Régizene Fesztivál eseményei, jubileuma szolgáltattak alkalmat a művészi számvetéshez. A hivatalból végzett krónikás megbizatás nyomán önálló életre keltek a legjobb portrék, életképek, riportfelvételek. Dokumentumokból kiemelt műalkotásokká léptek elő és művészi tettként kaptak helyet nem csupán az intézmény, de a fotóművész életében is.
Ugyanezt a "játékot" vitte végig az ezredfordulkó utáni években is, amikor a helybeli színház indulásának első éveiről nyújtott eseménydús, művészi "beszámolót". A színház egyik vezető embere akkor így jellemezte a fotográfus gesztusát: " „Mindannyian a fotós kezében vagyunk, hiszen ő választja ki azt a hangulatot, észrevétlennek tűnő eseményt, melyre később visszatekinthetünk mi, a kép alanyai, vagy a fotó elkészülésének külső szemtanúi”.
Az óriásképek megtekinthetők a szerző blogján - itt.
Címkék:
Ádám Gyula,
Hargita együttes,
jubileum,
riportfotó
2015. június 11., csütörtök
Csernobil fotós "veteránjai"
Kosztyin ólomöltözékben |
Furcsa, de igaz: mégsem a Kosztyin felvételei jelentek meg először a sajtóban, hanem a Vologyimir Repiké, aki a Pravda fotóriportere volt s lapja az ő javára ítélte oda az elsőség jogát.Mindez semmit sem vont le Kosztyin érdemeiből, aki engedély nélkül közelítette meg a veszélyzónát, egy sebtében átalakított, alkalmi ólomköpennyel ellátott katonai helikopter fedélzetén sikerült közel kerülnie a helyszínhez.Így emlékezett akciójára: ""Ötven méterre lebegtünk a sérült reaktor felett, mikor a pilóta felkiáltott: 250 röntgen! - Kinyitottam az ablakot, és fotózni kezdtem. Ez hülye ötletnek bizonyult. A képek teljesen feketék lettek... Arra emlékszem, ahogy a rádión számoltak nekem. Egy, kettő, három... Nekem pedig gyorsan kellett fotóznom. Ahogy elhangzott a húsz, azonnal el kellett indulnom lefele. Ez volt a legveszélyesebb zóna... Félni csak később kezdtem."
Kosztyin és fotója |
Valerij Zufarov, a harmadik
hivatásos tudósító,
aki Csernobilt fotózta.
Létezett még egy negyedik
fotós is, az erőmű hivatásos fényképésze: Anatolij Raszkazov, aki már
a robbanás első napján,
minden védőfelszerelés
nélkül készített felvételeket a helyszínről. A filmet megpróbálta azonnal továbbítani a balesetet vizsgáló bizottságoknak, azonban a szovjet rendőrség elkobozta a nyersanyagot. Képei közül végül csak kettőt publikáltak, 1987-ben, a fotós megnevezése nélkül. 2010-ben halt meg sugárbetegségben.
Béke poraikra!
Címkék:
Csernobil,
fotóriporterek,
halál,
Igor Kosztyin
2015. június 10., szerda
Vihar volt...
Agyonfotózott a téma, de mindig lehetőséget nyújt a fotósnak, hogy valamit másként, jobban, a többiektől elütőbben csináljon. Mint a tegnapi, Közép-Európára zúduló időjárási front. A Kolozsváron készített fotók precízek, látványosak. A villámok valósággal lenyűgözik az embert. A maszol.ro nem állta meg, hogy ne ossza meg olvasóival az élményt. Én az ő példáját követtem...
Fotó Cristian Hiristea |
2015. június 9., kedd
Majomszelfi
Ezt a fotót maga a majom készítette, aki szembe néz velünk a képről. Ráadásul makákó-lány az illető. Ám nem a szépsége miatt lett híres, hanem mert egy furcsa per középpontjába került - akaratán kívül.
David Slater természetfotós 2011-ben Távol-Keleten majmokat fényképezett, s hogy néhány közelképet is nyerjen, beállította kameráját, hátha néhány kíváncsi állat majd odamerészkedik és szelfit készít magáról. Úgy is lett: a kíváncsi majomlány léprement, de csak néhány felvétele lett sikerült, ám az elég volt ahhoz, hogy kiegészüljön Slater kollekciója. Fotóit elküldte az ügynökségének,saját neve alatt, ám egy fotósblog kritikusa kétségbevonta a majom-szelfik szerzőségét és közzétette a fotókat. Szerzői jogi per letrt belőle, amelynek végkifejlete az, hogy az amerikai szerzői jogi hivatal nem érzi magát jogosultnak állati fotók szerzőségéről dönteni, ezért a nem ember készítette fotók nem esnek oltalmuk alá. Ezért a majom-szelfi: közkincs.
(Forrás: http://fototortenet.blogspot.ro/2015/05/majomszelfi.html#more)
David Slater természetfotós 2011-ben Távol-Keleten majmokat fényképezett, s hogy néhány közelképet is nyerjen, beállította kameráját, hátha néhány kíváncsi állat majd odamerészkedik és szelfit készít magáról. Úgy is lett: a kíváncsi majomlány léprement, de csak néhány felvétele lett sikerült, ám az elég volt ahhoz, hogy kiegészüljön Slater kollekciója. Fotóit elküldte az ügynökségének,saját neve alatt, ám egy fotósblog kritikusa kétségbevonta a majom-szelfik szerzőségét és közzétette a fotókat. Szerzői jogi per letrt belőle, amelynek végkifejlete az, hogy az amerikai szerzői jogi hivatal nem érzi magát jogosultnak állati fotók szerzőségéről dönteni, ezért a nem ember készítette fotók nem esnek oltalmuk alá. Ezért a majom-szelfi: közkincs.
(Forrás: http://fototortenet.blogspot.ro/2015/05/majomszelfi.html#more)
2015. május 30., szombat
Fotó a fotóban
Hálás téma, ha az ember úgy kezeli, mint bármely más témát. Tapasztalhattuk, hogy egy-egy tárlaton milyen érdekes helyzeteket kreál a véletlen - pontosabban nem is a véletlen, hanem a hely szelleme; az a tény, hogy szűk térbe zárva, egymásra hatva nyilvánul meg műalkotás és a vele kapcsolatba lépő látogató.
Hegedűs Zsolt a stockholmi Fotografiska csarnokban kiállító Nick Brandt képeinek fogadtatására fókuszált blogjában, sajátos tükörben láttatva az alkotót, hozzáadva valamit a falon függő képek hangulatához - éppen azt, ami a fotográfiát nap mint nap élteti: a befogadás örömét.
Hegedűs Zsolt a stockholmi Fotografiska csarnokban kiállító Nick Brandt képeinek fogadtatására fókuszált blogjában, sajátos tükörben láttatva az alkotót, hozzáadva valamit a falon függő képek hangulatához - éppen azt, ami a fotográfiát nap mint nap élteti: a befogadás örömét.
Címkék:
Fotografiska,
Hegedűs Zsolt,
Nick Brandt,
Stockholm
2015. május 26., kedd
Sylvia Plachy Kolozsváron
A kiállítás plakátja |
Nem szégyellte ugyanis bevallani, hogy ő maga szégyenlős természetű, nem szívesen tolakodik közel egy látványhoz, bár tudja: az újságírónak, a riporternek könnyebb a dolga, hiszen a háttérben is jegyzeteket készíthet, figyelhet, dokumentálódhat. A fotósnak azonban nyíltan a színre kell lépnie, hogy képe megszülethessen, s ez sokszor erkölcsi dilemmákat okoz. Megörökíteni vagy beavatkozni? - teszik fel sokszor a kérdést magukban a fotósok, amikor egy balesetet, szerencsétlenséget látnak s szeretnék rögzíteni. Az amúgy törékeny riporternő válasza: ha segíthetsz, akkor segítsél, ha meg nem, akkor fotózzál! Nagyjából ilyen egyszerű a válasz a dilemmákra - fölösleges sokat problémázni.
Sylvia Plachy: Adrien Brody (1998) |
Sylvia Plachy fotója (1980) |
Sylvia Plachy: Két hölgy Charlestonból |
Címkék:
Adrien Brody,
kiállítás,
Kolozsvár,
Sylvia Plachy
2015. május 25., hétfő
Arcpoétika - másképpen
A kiállító művész (Fotó MCs) |
Van, aki egy nappal a meghívó előtt besurran nyugodt nézelődésre (Fotó MCs) |
Középen: Colin Ford Korniss Péter magyarázatait hallgatja - elégedettek (Fotó MCs) |
Balról jobbra: Ádám Gyula és Korniss Péter a tárlatnyitón (Fotó MCs) |
Sylvia Plachy figyel (Fotó MCs) |
Miklós Csongor fotói |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)