Kép / Társak

Hamarosan bezár a Magyar Művészeti Akadémia kísérletező kedvű Film- és fotóművészeti Tagozatának február 4-április 2 között nyitva tartó budapesti tárlata a Pesti Vigadóban. Akik végigjárták a kiállítótermeket, azt mondják, szép, hatásos kiállítás. Akik az esemény alkalmával készült remek kiállítású és nyomdatechnikával készült katalógust lapozgathatták (mint pl. alulírott), azok úgy érzik egy kicsit, mint akik vissza-visszalopózhatnak a kulcslyukon, s az egyedi élményt elmélyüléssé változtathatják.

A "társak" emlegetése a címben nem véletlen: a rendezők arra kérték az akadémikus fotósokat, mutassanak be, felkérés alapján egy egy nem akadémikus képírót, akikkel valamilyen módon közösséget éreznek. A bemutatás képpel és szóval is megtörtént, s így izgalmas párosításban láthatunk 28 remek magyar fotóst, jellemzően kiemelkedő munkákkal és törekvésekkel.

Számomra a párositások - kevés kivételtől eltekintve - esetlegesnek és némileg mesterkéltnek hatnak, ezért nem is próbálom követni az elemzésnek ezt a vonalát, viszont cserében rámutatok néhány olyan képre, melyeket érdemes fénybe hozni. Válogatásom természetesen, maga is "sántit", mint ahogy minden izelitő a teljes egészből, amit csak a valódi esemény képes nyújtani.

Balla Gergely: Halálgyár (Mészégető) 1994

Benkő Imre: Lenin körút, 1988

Bicskei Zoltán: A Kanizsai anzix c. sorozatból

Boros György: A Sóstó c. sorozatból

Dormán László: Miska bácsi / Drávaszög

Horváth Péter: Telefonáló (Király Tamás)

Katona Tamás: Az Álom a szinházról c. sorozatból

Koffán Tamás: Korcsolyázó / Szék, 1981

Kunkovács László: Járgányos kukoricadaráló, 1983

Molnár Zoltán: Copsa Mica, Románia

Moser Zoltán fotója

Sára Sándor: Azok az ötvenes évek c. sorozatból

Török László: A Cigányok c. sorozatból

Ádám Gyula: Medvékkel táncolók

2. Székelyföldi Fotóbiennále

Vitos Hajnal (Csíkszereda) megérdemelt első díjat kapott az Épitett környezetünk
c. szekcióban - gratula!

Miután egy hónapja megnyílt Sepsiszentgyörgyön, láthatóvá vált november 5-étől Csíkszeredában is a 2. Székelyföldi Fotóbiennále kiállítási anyaga. No, nem a teljes, mert az csak a katalógusba fért be, a terem mérete gátat szabott a tárlatnyilvánosságnak. Mivel az elsőt is méltattam, ezt se hagyom szó nélkül. Pedig számomra csalódás. Ezzel a rendezvénnyel a székelyföldi fotózás kissé "belesimult a tájba". Nem azt mondom, hogy rossz dolog nyitni - sőt!

Míg az első rendezvényen csak négy országból (Románia, Magyarország, Németország, Szlovákia) érkezett benevezés (881 alkotás formájában), addig a mostani zsűri (Nagy Lajos, Balási Csaba, Ádám Gyula, Haris László, Herbert Gmeiner) közel kétszer annyi pályamunkát (1538) kellett felülbíráljon, amelyek 18 országból érkeztek. (Még felsorolni sem könnyű ezeket: Ausztrália, Bahrein, Belgium, Kína, Franciaország, Magyarország, India, Indonézia, Izrael, Olaszország, Lengyelország, Románia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Nagybritannia, Amerikai Egyesült Államok). A számok nyilván beszédesek, de nem árulnak el mindent. Nem vallanak arról, hogy a nyitással, a nemzetközi fotósrendezvények szabványkritériumainak az elfogadásával a székelyföldi fotóbiennále egy lett a sokezer közül, amit világszerte megrendeznek a föld bármely zegében-zugában és nagyjából ugyanazt a vizuális élményt hozzák közel, ugyanis a valamely nemzetközi tárlaton sikeres kép - érthető megfontolásból - slágerként megkísérli bejárni a világot, alkotója úgy véli, hogy nem árt biztosra menni, s így a mennyiségi nyitás sajnálatosan magával hozza az egyneműsitést is.

Pedig egy jó, karakteres fotószalonnak éppen az eredetiség, a még nem látott vizuális benyomások a valódi értékei - párhuzamosan a helyi tehetségek felkarolásával, buzdításával. Harmadik nekifutására talán a székelyföldi biennále is megtalálja azt az arany középutat, mely tárva tartja az ajtót a nagyvilág előtt, de új alkotásokra ösztönzi a benevezőket. Még akkor is, ha a nemzetközi tárlatok egyik fő ambíciója (és motorja) a professzionális ranglétrán való előrejutásban szerepet játszó pontszerzés; amiért sokszor az alkotók mindent, még a szakmai szempontokat is képesek föláldozni.

A mostani rendezvény különben három szekcióban hirdetett benevezési lehetőséget: 1. Hagyomány, 2. Épített környezetünk, 3. Szabad téma. A zsűri tagjai egy-egy saját alkotással, szimbolikusan szintén jelen voltak a tárlat összképében. A katalógus pedig - következetesen csinos és elegáns, akár az első. És ez sokat jelent a folytonosságban, az arculatépítésben!