Potyautasok - mint testvérképek

Nagy P. Zoltán: Potyautas

Patinás, agyonidézett, ám meg nem unt képe Nagy P. Zoltánnak úgy tűnik, alkotói telitalálat volt a maga idejében és a maga helyén, amikor a digitális technika még csak ébredezett valahol - és nem éppen a tájainkon! -, de ma is tökéletesen kifejezi azt az életérzést, amikor az ember hagyja magát vinni egy tőle idegen erővel, teljességgel rábízza magát, egyé olvad a szállítmányként hordozott terűvel, a kukoricagóré-halommal. A fotós láblógató emberének minden fontosabb önmagánál: megelégszik a szekér hátsó felével, ott is a rúddal, minden egyebet átenged annak, ami életét és sorsát meghatározza: a föld termékeinek.


Nem tudom, Kovács László-Attila hasonló című fotográfiája mikor készült, de kidolgozottsága, finom részletei a digitális korról árulkodnak. Jellemző rá, hogy távolról sem tartalmaz annyi filozofikumot, mint akaratlan "testvérfotója", s inkább kuriózumként, jól elkapott - igaz, mesterien kidolgozott - életképről, helyzetről vall, mint a földközeli emberi sorsról magáról. Ezért nem tűnik ismétlésnek, déja vu élménynek, még így, egymás mellett szerepeltetve sem a két testvért, akik más-más generácioók üzenetét hozzák számunkra az egyre mélyebbé váló időalagútból.

Kovács László-Attila: Potyautas