Az "elcsángált" testvér

Azt, hogy egy témát mennyire lehet elkoptatni és mennyire nem, az élet és a körülmények döntik el. Aki a csángók világában fotografál, az óhatatlanul beleütközik a szekéren utazás mindenféle változatával, hiszen azon a vidéken - bár már jócskán betört az autós civilizáció - az állatvontatású járművek még mindig nélkülözhetetlen használati tárgyak.


Ádám Gyula felvételein gyakorta visszatérő elem a szekér, a szekéren utazó, a potyautazó, a terhet szállító... A szekér olyan, mint egy meghosszabbított végtag, egy biztos pont, amely megengedi, hogy ellazuljunk, gondolatainkba temetkezzünk vagy éppen megtegyük azt a bizonyos utolsó utat, amelynek során már nem mi igazgatjuk a tehervonó jószágokat. A fotográfus mindig egy-egy önállóan jelentéses változatában rögzítette ugyanazt a témát - s az itt idézett esetleges példák csak a gazdag portfóliónak a felkotort felszínét jelentik, sosem zavarta, hogy ezt vagy azt a motívumot, elrendeződést már lefotózta. A szekér e képeken olyan, mint az égen a hold, a nap és a csillagok. Van, mert lennie kell...