Nem vitás, hogy sokszáz avagy ezernyi képet végiglapozni a számítógépen időbe kerül; van aki ezt nem engedi meg magának. Az ilyen ember számára egy tucatnyi - vagy éppen félszáz - fotó bőségesen elég ahhoz, hogy fogalmat alkosson egy virtuális útról. Abban is van valami, hogy a fotós szelektív szeme hozzásegítheti közönségét ahhoz, hogy csak az kerüljön nyilvánosságra, ami az alkotó szempontjainak megfelel. A válogatás szigorúsága, az alkotói "fukarság" nemes erény, amit érdemes kultiválni. Csakhogy...
Mivel itt egy tanulási, kibontakozási folyamatról van szó, illetve egy belső körű nyilvánosságról, talán belefér ennyi "bőbeszédűség". Gyakorló fotósok tudják, mennyi utómunkával jár a digitális fotók letöltése, tárolása, rendezése, majd válogatása, nyilvántartása. Ha akarjuk, ha nem, mindez épp úgy hozzátartozik a mesterséghez, mint a képek levadászása.
Számomra - lehet, hogy csak magam lennék ezzel a véleménnyel? - tanulságosak a teljes, in extenso képsorok. Valóban látom, tapasztalom azt az utat, amit időrendben a fotós - esetünkben Péter fiam - megtett. Látom, hogyan bukkan egy-egy témára, néha annyira ösztönösen, hogy csak a negyedik-ötödik kísérletre tűnik föl a látvány mögött a téma, a fotós képi üzenete. És akkor tudom, hogy ott "nyomra" bukkant, amit megpróbált körbejárni és végül sikerült kihámoznia belőle a lényeget. Szeretem annyira a fotós tevékenységet, hogy ennek fejében vállaljam a lapozgatásra fordított időt.
Arra is gondolok, hogy Péter végül is csak egy amatőr, lelkesen fotózó civil, akinek megvan a heti munkabeosztása, feladatköre, maga is időgondokkal küzd, és a képválogatást, az esztétikai szűrést egy majdani, bizonytalan holnapra hagyja. Talán nem is érzi még igazán szükségét. Vagy mégis?
 |
| CsP. A téma körüljárása. Gödöllő, 2014 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése