 |
| CSPéter: Pastorale |
Mert az valahogy kevésbé izgat, hogy hű olvasóim hiába várták a Fotótanútól a már megszokott jelzéseket, gondolatokat, képi üzeneteket. A legjobban engem lepett meg és hozott mind nagyobb zavarban az, hogy mintha elvesztettem volna azt a belső üzemanyagot, ami 2009 februárja óta (tizenharmadikán telik ki a hat esztendő) meglehetősen rendszeresen hajtotta a blog "motorját".
A végső lökést egy tegnapi - amúgy prózai, de fotós - esemény adta meg: a HMKK fotósulija 12. évadjának a megnyitása. Ahová szégyen-gyalázat lett volna nem elmenni. És ahol végig kellett hallgatnom rovatom dicséretét - azét a blogét, amely már egy éve éppen csak éldegél, hogy ne temessék el teljesen.
Mi történt?
Lélektani vájkálás lenne jó ehhez, de azzal nem szolgálhatok. Marad a gyanú, a ráhibázás lehetősége. Valószínű, az áll a dolog hátterében, hogy legkisebb fiam elkezdett fotózni. Persze, az, hogy elkezdett, még nem nagy esemény, hiszen valamikor magam is "elkezdtem", a nagyfiamat sem hagyta-hgyja hidegen a fotografálás, a lányom is kacérkodott egy ideig a műfajjal, most gyakorló családi fotós. Ám Péter fiam ennél jóval többet és következetesebbet művel. Legalább is én úgy látom.
Láthatja-e egy apa helyesen a fia teljesítményét? Úgy, hogy ne lehessen elfogultsággal, részrehajlással vádolni? Egész életemben nagy gondom volt, hogy lehetőleg egyenlő távolságra maradjak a szellemi teljesítményektől és szerzőiktől. Ennek ellenére nekem is megvoltak, meglettek a szimpátiáim. Miközben továbbra is kézzerl-lábbal hadakoztam az elfogultság ellen.
Most azonban, mintegy másfél évi megfigyelés, tapasztalat után, leteszem a fegyvert. Ami jelenleg a fotóval kapcsolatban foglalkoztat, az a fiam felvételein keresztül fogalmazódott problémává. Holnap-holnapután a mainál okosabb leszek....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése