2012. február 24., péntek

Blogvizitek (37) - 7 zile

Vagyis a naptári 7 nap. Rendhagyó blog, nagybányai fotósok kezdeményezéséből, akik közösen alakítják, mindegyikük személyes, szuverén hozzájárulásával azt a "történetet", amit világunkról fontosnak tartanak álló vagy mozgóképben elmondani. Ha nem is látni a blogon az utóbbi időre utaló fokozott aktivitást, a benne eddig elraktározott értékek figyelemreméltóak.


(A csoport 1999-es létrejöttének története van: hat napi közös táborozás-fényképezkedés után egy hetedik napi közös tárlaton felmutatták a Termést. Vagyis megpihentek, akár a Teremtő...)


A csoport egyik tagjáról (Dorolti Vasile) többször is szó volt már a Fotótanúban, most egy másik markáns alkotót ajánlok vendégeim figyelmébe (amúgy az egész bloggal együtt, ahol az ember kedvére találhat új és új felfedezni valókat). Gicu (Gheorghe) Şerban 1973-ban született, a közös blogba integrált lapja szerint rajong a normális emberekért, szereti ezt a világot ahogy van, fényeivel és árnyaival, s közöttük a számtalan árnyalatú szürkével. Érdemes végigböngészni sorozatokba foglalt képes történeteit, amelyek közül személyesen A fekete tó címűt emelném ki - ebből ragadtam ki néhány jellegzetes képet. Úgy érzem, a sorozat mindent elárul készítőjének esztétikai elveiről - a fotósnak nem csak az egészről, de a részletekről sem szabad egy szemernyit sem hazudnia!





2012. február 16., csütörtök

Blogvizitek (36) - BLOGDOGVAGYOK

Dozvald János: ReneMonaSzeánsz / Ecsetek
Merő, ám szerencsés véletlen, hogy rábukkantam Dozvald János blogjára (BLOGDOG
VAGYOK), mert így - remélem -, hosszabb távra leckét kaphatok a valóságos fotókritikából. A bloggazda ugyanis nem csak mesteri fotós, hanem vérbeli előadó, újságíró, esztéta, s bár magam sem vagyok fiatal, amolyan bátyának tekinthetem, ami alkotói tapasztalatait illeti.


Különösen megkapott az a kérlelhetetlen finomság és tárgyszerűség, amivel a boncolt témához közeledik. A szó szoros értelemben élveztem azt a módot, ahogy a Mai Manó Házban rendezett Duna-kiállítást kivesézte (Duna? Mi a Manó!). Egyáltalán nem utasította el, csupán dehonesztálta. beállította rajta a valós fényeket-árnyakat.


Valami hasonlót művelt Korniss Péter új kiállításával (Embertelen és emberes). Mélyen tiszteli, becsüli, értékeli a pályatárs tehetségét, utánozhatatlan teljesítményét, de hajthatatlanul megfogalmazza fenntartásait is - anélkül, hogy az bántó vagy éppen igaztalan legyen.


Kellenek ezek a példák, minták ahhoz, hogy az ember nyitott szemmel és két lábbal járhasson a földön. Ehhez a bloghoz, melynek még sok rejtett, más irányba is kutakodó (pl. Diaporáma, Gondolkodom, Fürdőszoba stb.) szekciói is vannak még sokszor fogok visszatérni, s ez nem csak üres ígéret a részemről, hanem - szükséglet és öröm.


Trófeaként ReneMonaSzeánsz c. kiállításának Ecsetek című darabját hoztam magammal.

2012. február 9., csütörtök

Ketten, Párizsból

Párizs sok jó emberünket csalta el s tette egyúttal naggyá, hogy onnan aztán visszaszálljon ránk az örökségük, amennyiben megérdemeljük.
E. Landau: Család a napozón (1950)
Ergy Landau (Landau Erzsi, 1896-1967) és Nora Dumas (Kelenföldi Telkes Nóra, 1890-1979) életművével most ismerkedhetünk közelebbről: a budapesti Biksady Galéria mától kezdve február elejéig e két világhíres magyar fotóművésznő életművének jelentős részét mutatja be a nagyközönségnek.
E. Landau fotója Ady Endréről a halottas ágyán
Landau 1923-tól választotta munkaterepnek Párizst - olyannyira, hogy 1954-ben Franciaország, a nyitott könyv címmel kiváló albumot állított össze csendéleteiből, életképeiből. Telkes Nóra kalandosabb úton került Párizsba: miután ott járt egyetemre, az első világháború idején internálták, majd Amerikába ment. Ott ismerkedett meg francia férjével, akivel 1928-ban visszatért Franciaországba s vidéken telepedtek le. Ott készíti legjobb fotóit a francia parasztéletről.
N. Dumas fotója
Később Telkes Nóra a Landau Erzsi asszisztenseként dolgozik, együttműködésük (1929-től) a női világ sokoldalú bemutatására, annak megannyi árnyalatára összpontosul. A mostani budapesti tárlat a két jeles fotográfusnő dokumentarista munkáiból mutat be reprezentatív gyűjteményt.
A két fotós: E. Landau (b) és N. Dumas (j)

2012. február 5., vasárnap

Mao-nyomok fotósa




A fotózás mint üzenet- és tanúság mentő tevékenység az egész világon működik. Működtetője az alkotói kíváncsiság és a lelkiismeret. Mifelénk, ahol élek, a székelyföldi életvitel múltból örökölt legutolsó morzsáit rögzítik immár egy évtizede rendszeresen és módszeresen az erre kapható fotográfusok. A Kínában élő Wang Tong (sz. 1967), aki jelenleg a National Geographic folyóirat kínai kiadásának az igazgatója következetesen örökíti meg a nagy ütemben megújított kínai valóság egyre ritkább múltbeli maradványait. Egyik ilyen izgalmas projektjére a Wang folyó versei c. blogon hívta fel a figyelmet a beírást jegyző Studiolum, amely annak jár utána, hogy a nagy Mao, a kínai kultúrforradalom atyja annyi évvel a halála és ideológiai kalandjának bukása után is milyen vizuális nyomokban él tovább. Képgyűjteménye, amelyet 2006-ban állított össze és részben itt is megtekinthető, remek kollekciója annak a folyamatnak, amivel az idő gyors ütemben kikezdi az emberi élet akár közelmúltbeli nyomait is. A fotográfiai leletek egyúttal remek felvételek is egy valóság-elkötelezett fényképész életművében.