2012. február 24., péntek

Blogvizitek (37) - 7 zile

Vagyis a naptári 7 nap. Rendhagyó blog, nagybányai fotósok kezdeményezéséből, akik közösen alakítják, mindegyikük személyes, szuverén hozzájárulásával azt a "történetet", amit világunkról fontosnak tartanak álló vagy mozgóképben elmondani. Ha nem is látni a blogon az utóbbi időre utaló fokozott aktivitást, a benne eddig elraktározott értékek figyelemreméltóak.


(A csoport 1999-es létrejöttének története van: hat napi közös táborozás-fényképezkedés után egy hetedik napi közös tárlaton felmutatták a Termést. Vagyis megpihentek, akár a Teremtő...)


A csoport egyik tagjáról (Dorolti Vasile) többször is szó volt már a Fotótanúban, most egy másik markáns alkotót ajánlok vendégeim figyelmébe (amúgy az egész bloggal együtt, ahol az ember kedvére találhat új és új felfedezni valókat). Gicu (Gheorghe) Şerban 1973-ban született, a közös blogba integrált lapja szerint rajong a normális emberekért, szereti ezt a világot ahogy van, fényeivel és árnyaival, s közöttük a számtalan árnyalatú szürkével. Érdemes végigböngészni sorozatokba foglalt képes történeteit, amelyek közül személyesen A fekete tó címűt emelném ki - ebből ragadtam ki néhány jellegzetes képet. Úgy érzem, a sorozat mindent elárul készítőjének esztétikai elveiről - a fotósnak nem csak az egészről, de a részletekről sem szabad egy szemernyit sem hazudnia!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése