Găină Dorel (a tábori közösségről készített családi fotón a második sorban jobbról a második, fehér szakállal) másodszor járt HMKK-táborban; először Domokoson mélyedt el a felcsíki életben, most meg a vendégmarasztalő eső és sár volt a majd mindennapi élménye.
Sok belső tanakodás után az itt látható grafikai szépségű munkát választottam a Dorel bemutatására, mert már régóta foglalkoztat a gondolat: hogy lehet az, hogy az élet érdekmentesen és teljesen magától kínál föl a művésznek olyan valóságelemeket, látványokat, amiket mintha az isten is arra rendelt volna, hogy egy kép kiemelt tárgyai legyenek. Miért tekinthetünk erre a műhely(vagy istálló-)sarokra úgy, mint amit olyan rafinált művészi érzékkel rendeztek be a formatervezéshez szükséges, természetadta rusztikus elemekkel, hogy aki az értelmi szerzője, az is elhiszi, hogy ez eleve így rendeltetett? De miért ez a gyanakvás a tökéletességben? Miért nem lehet elfogadni, hogy a szépség természeti jelenség, nem egyszerűen csak a tetszik-nem tetszik tartományába tartozó konvenció? A komoran komoly, időpácolta színvilágból olyan harsány vidámsággal emelkednek ki az élénk ragyogású szerszámnyelek, mint felhők mögül a legyűrhetetlen napsütés... A design kolozsvári nagymestere a valóságrögzítő fotóban is a maga látomásait keresi. És megtalálja!
nagyon szep !
VálaszTörlés