Antal Imre (a madarasi családi fotón a leghátsó sorban áll, a sárga poharat tartó kollégától jobbra, sötétkék, keresztmintás trikóban) minden tekintetben haza látogatott Csíkmadarasra, s fedezte fel magának azt a községet, amely Bécsben megtelepedő szüleit valamikor útnak indította. Az érzelmi élményeken túl, egy ilyen találkozás mindig rendkívüli és az ember alkotó ösztöneit hosszú távon mozgósítja.A fiatal fotós magabiztosan mozog a jelképesen hazai pályán. Legalább is, tudja, hogy mit fényképez. E fogatos képe viszont meredeken eltér a szokványtól. Vajon miért? Nagyon sokan a vidéki utakon ballagó szekérből az út, a szekeret irányító ember és a járművet húzó állat hármas egységére koncentrálnak, ezek egymásrajátszó viszonyából metszenek ki képet. Antal Imre nem foglalkozik az igásállattal. Az valahol a képen kívül, várakozásba lazulva, a szekeres jelére várva vesztegel. A kocsis sem különösen érdekes, csak annyiban, hogy tudjuk: a helyén van és hogy a kezében tartja a gyeplőt (tehát nem lehet baj... - fűzném tovább magamban a gondolatot). Ami a lényeg: a rakomány. Azok a gúzsba kötött állatok, amelyek számukra még ismeretlen, de kikövetkeztethető sorsuk felé tartanak, éppen csak el kell indulnia a fogatnak. De még minden csendes. Mindenki útra kész és - vár...
*
Mire a csíkmadarasi fotótábor termésének vázlatos, kortyintásnyi ízlelésének végére értem, már életbe is lépett a friss újsághír üzenete: mától, június 13-ától kezdve, 18-áig a XXI. fotótáborát szervezi a hargitai kulturális központ Csíkmindszenten. A résztvevő fotósok: Ádám Gyula, Lőrincz Lehel , Márton Ildikó, Molnár Attila, Veres Nándor, Vitos Hajnal (Csíkszereda). Hasznos időtöltést, értelmes kalandokban gazdag hetet kívánok nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése