Rend

Egyre jobb kezű (szemű, fantáziájú) fotósa a csendéleteknek Márton Ildikó. Ma reggel, hogy egyik blogról a másikra vándoroltam - ahogy az utakat kószálja be megnyugvást keresve az ember -, az ő fotóin időzött el hosszabban az érdeklődésem.

Azt próbáltam megmagyarázni magamnak, miért sugárzik e képek legtöbbjéből a rend szelleme, hiszen rajtuk nincsen semmi csinosan reklámosra elrendezve, valóságszeletek, -metszetek ezek, de a látvány mégis az értelmes, világos, célszerű létezés képzeteit kelti bennem. E töprengéshez pedig a legkifejezőbbnek éppen ezt a hangulatilag "rideg", már-már ipari csendéletet találtam, amelyen a különbözőségek és a szabványtól való eltérések épp annyira hangsúlyozottak, mint az összkép harmóniája. A különálló dobozokból, amit a rendező szellem mégis egymás mellé helyez és egységben tart, mert csak közös együttesük emelkedik az egyetemes munkavégzéshez méltó rangra, a más-más célra használatos csavarok látható gettójából a tárgyak sokfélesége egy erőteljes vágástechnikával nyer szimultán jelenlétet. Az erőteljesen jelenlévő emberi tényező formailag láthatatlan ugyan, de határozottan érzékelhető szervező akarat formájában a kép maga az, ami a rendet nem csak megteremti, hanem be is tetőzi. A képet pedig a fotós alkotó ösztöne hívja életre.

A kör bezárult, a rend működik...