Kása Béla (a madarasi fotótábor családi fotóján jobboldalt ül, az üvegek mögött) alaposan bekóborolta a községet s gyűjtötte az élet sok-sok apró, jellegzetes jelét, nyomát, a hely szimbolikáját. Néprajzi érdeklődése a már-már parttalan valóságanyaggal együtt tágult, s csendéletektől életképekig, tárgyfotózástól kezdve riportos megközelítésig mindent bevetett.
A Kettesben c. képe azért érdemel figyelmet, mert arra irányítja a figyelmet, mennyire finom rezdülésekből épül fel két egyszerű, tisztességes ember kapcsolata. Nincs semmi színpadias abban, ahogy a madarasi házaspár - az Ádám-képekről már ismert Róza ángyom és Péter bátyám - kitölti a teret a kiszuperált malomkőből lett kerti asztal körül, úgy, ahogy egy pillanatra, a fotósok kedvéért visszafogták az élet folyását, megmutatták életük keretét, mindenféle kulisszáit. Ez az elválaszthatatlan kettős, bár a lehető legszerényebben van öltözve, boldog, mert otthon vannak, mert ami csak belátható a képen, minden az övék és ezen a végtelenségen kívül talán már nem is kell nekik semmi több, csak egy csöppnyi nyugodalom, amit ím, a fényképező lencsék előtt most megadott nekik ez a napos délelőtt.
Ez a kép "meseországban" készült, ebben mindannyian egyetértettek. Precízen rendezett udvar, rikító tulipánok, párhuzamosan szaladó zöldhagymák. A harmónia, mely az időspárt jellemzi, környezetükre is rányomta pecsétjét. Kása Béla nem az a "rohanós fotóriporter fajta", Ő szeret hosszasan elbeszélgetni alanyaival, megismerni ügyes-bajos dolgaikat, történetüket. ( ez a tööbiekre is jellemző, ám Bélára hatványozottan ) Magányos farkasként barangolja be a vidéket, Németország és Magyarország mellett harmadik otthonát és nagy szerelmét, Székelyföldet.
VálaszTörlés