2009. február 17., kedd

Bányató

Régi, pompázó fotó ez, készítője dr. Balogh Ernő néhai geológus. 1882-ben született a Bihar megyei Erdőhegyen, Köröskisjenő községben, ahol négy fiú- és két leánytestvérével egy egykori értelmiségi család szerető, de szigorú nevelésében részesült. Apjuk, Balogh József falusi tanítóként egyengette gyerekei sorsát. Ernőből geológus, egyetemi tanár lett, később a tudós élet mellett író, természetjáró, fotográfus szenvedély is megszállta. Vezette az Erdélyi Kárpát Egyesületet és az Erdély c. folyóirat főszerkesztője volt. Felvételei közül (néhány itt megtekinthető) sok elkallódott. Előszeretettel dolgozott 13x18-as üveglemezre. Unokái összegyűjtötték elérhető, 1928-1943 között készült fotós hagyatékát s vándorkiállítást rendeztek belőle Magyarországon és Erdélyben is. Az itt látható aragonit bánya Korond közelében, Árcsónál volt a két világháború között. A képen szereplő korondiak népviseletben álltak a lencse elé. E megindító életkép mozdulatlanságával átsugároz az időn, elérhetetlenül egy túlzó parton. Ahová mi csak nézni tudunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése