A budapesti Haris László (a csíkmadarasi tábor családi fotóján a második sorban balról a legszélső) másodízben tartózkodott HMKK-fotókiruccanáson,s újra csak lenyűgözte társait azzal a mérnöki körültekintéssel, amivel képeit megszerkeszti.
Az itt látható csíkmadarasi ványolón rajta van minden, mint egy folyamatábrán, és igazából egy ilyen totális kép a kiállítóterem falán érvényesül a maga valójában, s mostani megszemléléséhez is ajánlatos a rákattintás. Számomra nem is az a lenyűgöző benne, hogy amit általában film és időben mozgó kamera tud elvégezni, azt egyetlen pillantással befogadhatja a szem és mint egy jó freskón, a kiindulóponttól eljutunk a végig - odáig, ahol a munkáját elvégző fürge patak eltűnik a kertek alatt.
Mondják, hogy Haris László előzőleg hosszasan tanulmányozza azt a környezetet, amiből majd az egyetlen panorámakép elkészül. Amiben, természetesen, a technikának, a mérnöki precizitásnak is megvan a maga szerepe, de a döntő szót, gondolom, mégis csak a látás teljessége, egy-egy emberi élethelyzet globális felismerése és ábrázolása az, ami ezt és a hasonló képeket sajátossá teszi.
Csíkmadaras büszke lehet rá, hogy akadt egy fotóművész, aki a monumentalitás jegyét rajta hagyta a község arculatán.
Büszkék is vagyunk :) Haris László szakmai és emberi nagyságáról nem is nagyon kell beszélnem, olyan hamar a szárnyai alá vett, hogy észre sem vettem. Bár előzően jeleztem, hogy nem "értek" a fotózás művészetéhez, Ő mégis úgy bánt velem, mint egy kollégával. S mivel látta, hogy a tudásom hiányos, egy jó hangulatú beszélgetés folyamán elmesélte nekem röviden a magyar fotózás történetét.
VálaszTörlésPanorámái mindannyiunkat elkápráztattak, főleg amikor kinyomtatott változatban is láthattuk a Domokoson készült alkotását.
Bár ez a panoráma így is csodálatos, mégis akkor lesz igazán lenyügöző, amikor az ember leül egy székre és a fotót köré tekerik. Akkor áll el a lélegzete, amikor a patak kiegyenesedik, hisz valójában nem vesz kanyart.
Mondanom sem kell, hogy díjnyertes fotóról beszélünk.