A (már nem létező, de még lépten-nyomon fellelhető) Szovjetunió felfedezésére vállalkozó bejegyzéssorozatban bukkantam erre az abház kovácsra, akit egy orosz fotós (Rusztem Adagamov) fedezett föl Abháziában, Blabirhua nevű faluban. Az csak egyik ténykedése, hogy lefotózta-videóra vette az ősi abház kovácsmesterség máig fennmaradt csínjait-bínjait, de ezen túl hírt adott egy olyan világról, amelynek létezését legalább olyan hevesen tagadják szomszédaik, a grúzok, mint nálunk felé a székelyföldét.
Az abház kovácsműhely remek bizonyíték arra, hogy az abház lelkület igenis, létezik még, hiszen - a fotós értesülései szerint - az abház kovácsműhelyek a néplélek szent helyei voltak, távol a falvaktól, magányosan a hegyek között. "Régen minden nagycsaládnak megvolt a maga kovácsműhelye, ahová évente egyszer összegyűltek a nemzetség ügyeit megvitatni, s a mesterség máig szigorúan apáról fiúra száll, idegen nem veheti át" - olvashatni a blogban, s a képsorokról leolvasható az a rítusszerű precizitás, amivel csak az elhivatottak és a megszállottak rendelkeznek, s ami után mi, földi halandók inkább csak áhítozni tudunk.
Ami mindennek a csúcsa: semmi nem változott a műhelyben a múlthoz képest, csupán a fújtató tűnt el s került a helyébe a kényelmes, nagy teljesítményű gázégő. Igaz, sürgős munka esetén a mester a megrendelőt állította oda fújtatni, aki így egyszerűen érdekelve volt a gyorsabb tempó fenntartásában. Ezen pedig mind a ketten csak nyertek...
Remek a leírás és a fotó is.
VálaszTörlés