 |
| Fotó Capa: Weymouth, Dorset, 1944. Amerikai katonák hajójukon az Omaha Beachként emlegetett partszakasz makettjét tanulmányiozzák |
Egyetlen terjedelmes és összefüggő irodalmi művét tartom a kezemben s olvasom fokozott kíváncsisággal: az utószóból megtudom, amit sejthettem volna, de még csak nem is gyanítottam - hogy Robert Capa a kezdetekkor irodalmi babérokra vágyott, pontosabban írni szeretett volna, s haditudósítói munkájában is a szövegek írását, megformálását helyezte előtérbe. A sors úgy hozta azonban, hogy fotóinak lett átütő sikerük, s ez a felismerés rendre eltolta őt a képírás felé.
Ennek dacára sosem szűnt meg lelkesen sztorizni. Amint haladok a Kissé elmosódva. Emlékeim a háborúról (Park Könyvkiadó) című könyvében, az az érzésem, hogy a világ minden érdekessége, mulatságos kalandja és sorsdöntő véletlene csakis vele eshet meg. A legreménytelenebb helyzetből is talál megoldást, ami nem csupán egyszerű kibúvó, hanem a cselekmény értelmes továbblendítése. Már maga az a mód, ahogyan megbízást kap az angol csapatok 1942-43-as küzdelmeiről tudósítani és ahogy "ellenséges" magyar állampolgársága dacára sikerül kijátszani a katonai hatóságok felfokozott éberségét, majd rendre résztvennie a szigorúan titkos akciókban is, egyik harctérről a másikra vándorolva, egy végtelenül sármos, bohém, megnyerő társasági ember, önzetlen pókerjátékos, széptevő, ivócimborának is kitűnő embert varázsol elénk, aki lehet, hogy csak a felszínen láttatta magát ilyennek, de meggyőző volt és hiteles - akárcsak történetei. Akárcsak prózája. Amelyből az derül ki, hogy képeit csak úgy "mellékesen", kilóra gyártja. Mint a mesterember, aki kötelességet teljesít...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése