 |
| Fotó Ádám Gyula |
Mert ő már fotózott lanton játszókat, lanton muzsikálókat, de azok nem ilyenek voltak. A közelébe se érhetnek.
Mert mitől lantos a lantos? Az csak egy dolog, hogy a kezében lant van s azt egyre-másra pengeti. Az sem a minden, ha pecsétes írása van arról, hogy márpedig a lantpengetés az ő tudománya. A Lengyelországból elindult, most épp a csíkszeredai régizene fesztiválin felbukkanó, s ki tudja egyszer még merre eljutó Antoni Pilch zarándok-lantos egyedülálló szerzet. Senki sem állhatja útját, s amerre megfordul, valamiképpen változik valami az emberek életén. Ő dalolva vonul el mellettük, közöttük, ők pedig hallgatják dalait, zengzeteit, vándorlásának emlékeit, a múltból magával cipelt örökséget.
Ő jajong, búsong, áradozik, búg-zúg, mi meg hallgatjuk őt - gyermek a kagylót - tudva tudván, hogy amit művel, az már-már a leírhatatlannal határos.
 |
| Fotó: Ádám Gyula |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése