Cigány vezető közeli nőrokonát temették a minap Csíkmadarason, s az eseményre tiszteletét tette a Székelyföldön és a környékén élő valamennyi roma csoportosulás, réteg. Ritka látvány az ilyen, nem csak a helybelieknek s az éppen ott tartózkodó fotósnak, de a cigányoknak is - így az esemény megörökítésére kapott engedély többszörösen is értékes.
Ádám Gyula érdeme, hogy élt a lehetőséggel és mélyen megrendítő, ugyanakkor információ gazdag képsort rögzített a temetés mozzanatairól. Személyes fotóblogján 28 felvételen nyomon követhető az egész madarasi rekviem. Az itt látható képen a sír melletti megrendülést, a nyitott gödör fölötti elválás szorongásának soknemzedékű kórusát látjuk ösztönösen és a földhányás szeszélyes domborulatait követve felállni. A fotó akár nagyívű jelkép is lehetne, cigány sorson innen és túl: csak a távozással szembesülve tudjuk igazán értékelni emberi önmagunkat és a mellettünk élőket. A fájdalmukat jelenléttel és tisztelettel kifejezésre juttató cigányság sokszínű külsőségei ne tévesszenek meg minket: ugyanarról a pillanatról szól minden gesztus és mozzanat, finoman érzékeny megfigyelés, ami kit így, kit úgy, biztosan utolér egyszer az életben...
Nem mindennapi élmény egy ilyen esemény és itt nem a szó pozitív értelmére gondolok. Megvallom őszintén kicsit szorongtam a tömegben, hogy most vajon milyen szemmel néznek, lehet-e ebből "baj". S valóban az elején "vadul" elzárkóztak a lencsevégre kerülés elől, de csupán addig amig a házigazda meg nem adta az engedélyt a fotósnak. Akkor egyszerre mintha ott sem lennénk, sőt, olyan is volt, aki "megmagyarázta" hogyan kell fotózni.
VálaszTörlésHihetetlen ahogy ebben a feszült szituációban is ura volt a szerző a helyzetnek...
igazán páratlan sorozat...
VálaszTörlés