Csikós Gábor fotósblogjában folyamatosan nyomon követhető az utóbbi időben egy, a dokumentarizmust görbe tükörbe állító játékosság, évődés. Kitalál képtelenebbnél képtelenebb helyzeteket, fogalomtársításokat, és akkor képileg bebizonyítja, hogy azok nagyon is valóságosak, létezőek. Vagy valami olyasmi...
Az alábbi kép a június 30-i bejegyzésnél áll, már a címe is hajmeresztő: Forgószél a vérbükkösben (Fagus sylvatica 'Aropunicea), amit csakis egy olyan kép követ, amitől vagy egyből leesik az embernek a tantusz, vagy újabb rébuszt érez maga előtt... De hiszen a játékhoz hozzátartozik az is, hogy az ember kiszól a képből, vagy ellenkezőleg, beleszól - és ettől zárulnak be a megfelelő áramkörök. A fotós most: beleszól (akárcsak kissé később, remek vadászles-történetében, egy látszólag eseménytelen, kihalt fűtenger fölött...)
"A vérbükk létezik, van latin neve is. A forgószél is létezik, nem ismerem a latin nevét. Azt a tépést viszont, amikor bezúg a fák közé, így képzelem el."
Egyenes beszéd: vita nem lehet, hiszen csak rá kell nézni a képre és nyilvánvaló: ez a kép tisztára tanúság. Bizonyíték. Az, hogy a fotós a nyaktörő szellemi utakat is remek invencióval veszi.
Lehet, talán mindezt egy beírással megoldhattam volna a Terepszemlén is. De én fontosnak tartottam, hogy ez itt, a közel ötszázadik témaközelítésem egyikeként is megmaradjon. További játékos kedvet mindenkinek, aki kapható rá!
Köszönöm, most rohanok unokázni, kevés az időm, hogy a posztodnak és a helyzetemnek megfelelő súllyal válaszoljak. Ez miattam lenne fontos, mert egy hivatásos, hírügynökségi "dokumentátor" változásáról van szó. És tanácstalan vagyok... Viszont, aki így megérti, hogy mit akarok, tud a véleményével segíteni is. Szóval számítok rád, előre is köszönöm. Jövök hamarosan vissza.
VálaszTörlésItt bővebben írtam
VálaszTörlés