Ebben a képben egy évtizedeket átfogó történet van sűrítve. Természetesen, az fejti meg igazán ikonográfiáját, akinek az egész történetre rálátása van. De Ádám Gyula képe annak a célnak is tökéletesen megfelel, hogy hangulatilag üzenjen, sugalljon olyasmit is, amiről úgy hisszük, hogy nem fér bele egyetlen pillanatba - sőt, egy emberéletbe is alig.
Látszólag egyetlen ff csendélet csupán, ami elénk tárul - úgy, ahogy a fellépés előtt, dekoratívan, de azért mégis kézügybe szokták lerakosgatni hangszereiket a kellő pillanatra váró zenészek -, de a háttérre vetődő, éles fény- és árnysíkokat rajzoló projekció két halvány sziluettel jelzi, hogy ez a világ élő, s ha egyelőre minden csak bennünk hangzik, némán és kaotikusan, de hamarosan a csendélet semmivé lesz, a harmónia megtörik, az események a fényre kerülnek, minden szétesik, majd újra összeáll. A képben benne van a kezdet és a kiforratlan jövő, mindaz, amire a karba tett kezű árnyalakok várakoznak, immár az idők végezetéig.
Akit a történet prózai része is érdekel, itt olvashat bővebbet róla. A kép pedig azon dokumentumfotók egyike, melyek a holnap kezdődő, megteremtésének 30. esztendejébe ért Csíkszeredai Régizene Fesztivált köszöntő, Széllel tündökleni című kiadvány képiségét emelik a jelképek szintjére, a legendás Barozda együttes hangszereivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése