A legfrissebb interjú Baricz Katalin budapesti fotóművésszel készült, aki hagyományos módszerekkel és eszközökkel, fekete-fehér filmre dolgozik és úgy érzi, egész élete arra volt berendezve, hogy legkedvesebb foglalatosságát, a fényképezést űzze. Életútja, pályaképe azért is tanulságos, mert egyedi; egyediségében pedig benne van az általános. Bevallja, hogy ő nem a való világot, hanem a kreált, kiteljesített élményt örökíti meg. Képei mégis pontos, tiszta lenyomatai annak a helyzetnek, amely - ha megrendezett, ha nem - immár valósággá lépett elő azáltal, hogy megtörtént. Éppen csak - állítja képeiről a művésznő - az ő személyisége, érzelemvilága is visszasugárzik a képeiről.
Külön meditációs téma az a megjegyzése, mely azt boncolgatja, miért tartja amatőrnek magát:
"Mert szabadon azt csinálom és úgy, ahogy szeretem. Nincs tétje és ne is legyen, mert akkor az ember csak szenved, hogy itt egy újabb mérce, aminek meg kell felelni... Miért görcsöljek azért, hogy értéket hozok-e létre? Ki mondja meg ma, vagy akar száz év múlva, hogy érték-e az amit csináltam? Ha pénzben vagy sikeres, vagy tele van veled az újság, vagy a pályázaton mindig te nyersz, ezek is utak, ahogy az is, hogy csendben teszed a dolgod, csinálod, mert jól esik, aztán majd egyszer valaki rátalál. "
Egyenes, világos beszéd: Akár csak az a visszapillantó tekintet itt látható képén, amit asszonyalakja a válla fölött felénk küld, kérdően és talányosan, miközben tudjuk, hogy a saját útját járja ezután is.
*
(Az interjú alján található linkekről újabb fotósok műhelyébe nyerhetünk bepillantást!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése