![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh7-7CFPiZI1Ln1jU87FEaJ1r5Jirl3ZbqnYHoMU9Q_Ve8XQYYIEuPuuE2X7q5VRj2n_kQAITddMEQkbdSXKFzRaPwc3QOQuqSIJyYgRCQhKd1yAIkW3WJy5CAzJrWjLf6oAB4bFkqnLO0/s320/szalkaitabor_horvathlaszlo.jpg)
A szegedi Horváth László alkotótáborban időzött egy Szálka nevű helységben, ahol az aktfotózás művészetét tanulták és gyakorolták, értő szakmai irányítással. Blogja tanúsága szerint nagy hatással voltak rá az ott hallottak, s mindjárt egy rövid sorozattal illusztrálta is, hogy tömörségben és jelzésértékűségben képes volt elmenni szinte a legvégső diszkrécióig, amikor a jól ismert és mégis mindig titokzatosnak bizonyuló emberi - esetünkben női - test éppen csak néhány beszédes részlete révén jelenít meg előttünk új s új intimitásokat.
Tetszik az az elegáns hűvösség, ami a fotós képeiről árad. És ez nem a távolságtartásból fakad, hanem elsősorban a merész vágások következménye. Meg az a mód, ahogyan az itt látható képen pl. "megdobja" az egyszerű női test szokásos textúráját a díszítésként használt toll finom grafikájával és a fél mellre alkalmazott színhatásával. Mintha valaki mosolyogna. Az eddigi torzó visszanyeri teljes dimenzióját, sőt, még egy sajátoshoz is jut az árnyjáték által - mintha egy költő erőteljes gondolatritmusát még egy jó rím is erősítené egy meg nem írt versben...
Saját fotóról más tollából különösen élmény olvasni:)
VálaszTörlés