E magasból készített felvételével újabb trófeát tehet az eddigiekhez Ádám Gyula, aki mostanig minden alkalommal híven fényképezte az Ezer Székely Leány Napja rendezvényeit, s különösen a záróakkordot, amikor is a csíksomlyói Nyeregben összegyűlt, viseletüket és hagyományőrző kedvüket megmutatni vágyó lányok csoportképhez felsorakoztak a szabadtéri Hármashalom oltár előtt.E csoportképeknek, a nyilvánvaló emlékállításon túl, az a praktikus haszna is megvan, hogy a Hamupipőke feladatra fogott fotós a végén alázatos türelemmel megszámolja, hányan is álltak fel az oltár előtt, vagyis hogy éppen kivan-e az ezer székely leány, ami pedig a rendezvény veleje és értelme?
Az ezres szám amúgy jelképes. Lehetne tíz- vagy százezerre is törni, de az ezres mennyiség az évtizedek folyamán elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az erőnek és az állandóságnak kifejezést adjon. Idei február 13-i bejegyzésemben már szóltam a nyár derekára időzített ünnepnap lényegéről, történetéről, s arról, hogy az idei találkozóra Ádám Gyula elkészítette a rendezvényről szóló fotótárlatát (itt látható belőle mintegy tucatnyi kép), amit az idei farsangtól, mozgósító élményként végigvándoroltattak a Székelyföld nagyobb helységeiben.
A fotós önkéntesen magára vállalt dokumentáris kíváncsisága és becsvágya most már közösségi kötelességbe csapott át: ha akarna se tudna visszalépni attól a "kegytől", hogy ő legyen az, aki hitelesíti a látleletet: kivan-e az ezer?
Az idén, minden reményt felülmúlóan, megvolt! (Sőt, azon felül is!) Pedig az utóbbi évek lankadó ünnepi kedve azt sugallta volna, hogy a fiatalok hagyományfeladása iramosabbá vált. Talán mégsem: a pünkösdi búcsú helyén 1931-ben megálmodott székely ifjúsági találkozó a hagyományos viselet és önfeledt tánc nyelvén mondták el, hogy közösségként is létezni akarnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése