Blogvizitek (25) - Kijevi fotóblog

A 2007-től fotózó és tavaly óta Kijevben élő Viviennek annyira megtetszett az ukrán főváros, hogy blogot nyitott, amelyben velünk együtt - és a blog által: számunkra is - szabályosan felfedezi Kijevet. Világos, pontos a célkitűzése és a lehető legjobb úton van ahhoz, hogy ezt kitűnően megvalósítsa.


Érzékenyen éli a mindennapokat, annak dacára, hogy akár bele is unhatna a saját magára szabott feladatba. De ő egy alig észrevehető gesztussal küldetéssé változtatja azt, ami másnak unaloműző időtöltés lenne csupán. Tavaly november 20-án indult útnak a következő egyszerű programmal:


"Van már Kijevről blog, nem is egy. Az enyémmel a célom, hogy fotókban bemutassam a várost: szépségeit, furcsaságait, és mind azt, ami mindennapjaim során megfogott."


Akár egy izgalmas nyomozás, olyan a máig vezető útja. És Vivien  töretlenül állja a szavát, mert azt kapunk tőle, amit igért: sok-sok szépséget, furcsaságot. És információt. Igazi fotótanúságot. Kedvelt témái a székesegyházak, no meg a falfirkák, amelyek Kijevtől sem idegenek. Az alakuló, vedlő, régi és új elemeivel egymásnak feleselő, ellentmondó ukrán nagyváros kuriózumaiból a belakott, megértett és lélekben is elfogadott otthon képeit nyújtják. 


Az általam megidézett február 23-i bejegyzés (Vidám téli séta), akár csak a január 7-i bejegyzés (Kijev dióhéjban) a falfirkák falfirkájáról közölnek lényeges információkat. Érdemes az eredetiben olvasni, a rendre kibomló galériákat végignézni, én itt csak kedvet és utat csinálok hozzá, azoknak, akik még nem fedezték fel. Mert vannak már szép számmal biztatói, szellemtársai. Mától beállok közéjük...

A festett épület tkp. gyermekkórház

Blogvizitek (23) - Zolten

Kutasi Kovács Zoltán blogja teljes képernyős tördelésével, a felhasznált blogoló program előnyeit kihasználva mindenek előtt műközpontú. Szövegek, címadási erőlködések nem terhelik fölösen, így legtöbbször a képek beszélnek s általuk a fotós. Elfogadom, hogy az itt látható gazdag anyag minden egyes darabja az ő ablakai a valóságra.


Először járok itt, s látnivaló is akad bőven. Képei jobbnál jobb "találatok", nehéz a választás is, hogy melyiket vegyem a hónom alá, bizonyságaképpen annak, hogy arra sétáltam. Valami olyat választanék - morfondírozok -, ami jellemző a fotográfusra és ha hónapok múltán ránézek, akkor is a látogatás élményeit idézze fel.


Miután többször is visszatértem erre a cím nélküli, tavaly március 24-én beillesztett fotográfiához, egyre biztosabb voltam benne, hogy ez lesz a "kiválasztott". A tigrisketrec üvegkirakatával kettéosztott térben kétféle valóság él egymás mellett, egymástól függetlenül, látszólag közömbösen és békésen. Mind a kinti, mind a benti valóság szereplői élik a saját életüket, anélkül, hogy tudomást szereznének egymásról. Pedig alig karnyújtásnyira vannak, talán még kommunikálhatnának is, de nem teszik. A nagy agglomerációk hűvös bolcsessége árad belőlük, keresztülnéznek a másikon, mintha az üvegen túl már nem is lenne semmi a csillogáson és a tudaton kívül, hogy - addig és ne tovább...

Blogvizitek (18) - Andrei Baciu

Mától kezdve "szűzföldre" lépek: a felkeresett blogoknál első ízben teszem tiszteletem. Ebben a véletlenszerűség 99 százalékos szerepet játszik, a fennmaradó 1 százalékban némi tudatosság is található. Iránytűm: az eddig felkeresett blogok szerzőinek "preferenciái", érdeklődési köre. Hiszen mindegyiknek legalább egy-két tucatnyi, rendszeresen figyelt blogbarátja akad. És így a magamfajta ide-oda lézengő egy percre se marad munka nélkül.


Hanem az Andrei Baciu blogjába lépve - örömömre - kiforrott, meleg szívű, lírai fotóművészre akadtam, akinek a blogja csupán a napló, a munkamappa. Mutatványnak való teljesítményeit önálló honlapján lehet bemérni, értékelni. 

De maradjunk csak a blognál egyelőre. (Aki eredendően kíváncsi, biztosan nélkülem is elindul Baciu művészetét fölfedezni.) Máris kiemelném a december 22-i bejegyzéseként közölt képsort (Pastorale de Prahova. 8 decembrie), amely egy valódi "szín-fónia", látvány, zene és a mindkettőt egybeötvöző líraiság jelenlétének eredménye.Könnyed, lightos stílusú képein Baciu nem riad vissza a komor, árnyas mélységbe hajló színektől sem. A világ az ő objektívjén át sugárzóan ragyog, párásan ködlik, gomolygóan lüktet - csupa nyugalomba csomagolt mozgás. A "pastoral" nem hatásvadászó címadás, hanem pontos műfaji jelzés - ha ez nem bukolika, akkor mi az?

Vérbükk és forgószél

Csikós Gábor fotósblogjában folyamatosan nyomon követhető az utóbbi időben egy, a dokumentarizmust görbe tükörbe állító játékosság, évődés. Kitalál képtelenebbnél képtelenebb helyzeteket, fogalomtársításokat, és akkor képileg bebizonyítja, hogy azok nagyon is valóságosak, létezőek. Vagy valami olyasmi...

Az alábbi kép a június 30-i bejegyzésnél áll, már a címe is hajmeresztő: Forgószél a vérbükkösben (Fagus sylvatica 'Aropunicea), amit csakis egy olyan kép követ, amitől vagy egyből leesik az embernek a tantusz, vagy újabb rébuszt érez maga előtt... De hiszen a játékhoz hozzátartozik az is, hogy az ember kiszól a képből, vagy ellenkezőleg, beleszól - és ettől zárulnak be a megfelelő áramkörök. A fotós most: beleszól (akárcsak kissé később, remek vadászles-történetében, egy látszólag eseménytelen, kihalt fűtenger fölött...)

"A vérbükk létezik, van latin neve is. A forgószél is létezik, nem ismerem a latin nevét. Azt a tépést viszont, amikor bezúg a fák közé, így képzelem el."

Egyenes beszéd: vita nem lehet, hiszen csak rá kell nézni a képre és nyilvánvaló: ez a kép tisztára tanúság. Bizonyíték. Az, hogy a fotós a nyaktörő szellemi utakat is remek invencióval veszi.

Lehet, talán mindezt egy beírással megoldhattam volna a Terepszemlén is. De én fontosnak tartottam, hogy ez itt, a közel ötszázadik témaközelítésem egyikeként is megmaradjon. További játékos kedvet mindenkinek, aki kapható rá!

Láncolat

Eszembe jutott a napokban Zsákai Péter. Aki egy időben mindegyre hozzászólt a Fotótanú-ban írottakhoz-látottakhoz. Jól állt neki, hiszen látszott a blogján is, hogy a fotó világát minden lehetséges oldalról, nézetből és elgondolásból szeretné megközelíteni és ehhez állandóan párbeszéd-partnerekre van szüksége.

Egy idő óta elhallgatott.

Most én mentem utána. És megkaptam rögtön a magyarázatot hallgatására: más projektek kötötték le a figyelmét, addigi mindenre figyelésében némileg kikapcsolt, de azt azért nem mulasztotta el megírni, hogy létezik egy Kerekes Zsuzsa nevezetű leányzó, akinek amellett, hogy működik egy remek, több mint egy esztendős fotósblogja, most abban sántikál, hogy egy, a fotós világra rátekintő, eligazító fotós oldalt hozzon létre, Fotós oldalak címmel.

Ez nekem elég volt ahhoz, hogy a feltüntetett láncszemeket összekössem és egyik kellemes meglepetésből a másikba essek. Egyrészt, rábukkantam egy portálra, amelyről messzire leri, hogy egy igen hozzáértő, a fotót benső szívügyének tekintő ember álmodta meg és kínálja fel önzetlenül mindenkinek, aki úgy érez mind ő, de nem csak...

Ugyanakkor megismertem egy igen érzékeny, nagy képzelőerejű fotóst, aki olyan látványait gyűjti be a való világnak, amelyekhez szükség van a saját képzeletre is. Sok-sok képe egyfajta valóságszimfónia: jó példa erre a nemrégiben készült felvétele a budapesti Erzsébet híd korlátjáról. Mintha a holt fém, beton és kő konstrukció megelevenedne a képen és úgy alakulna, töltené be a teret, ahogy az a fotográfia legraffináltabb törvényei szerint elő van írva. a Korlát-absztrakt c. fotó igenis reália, a fotós szeme avatja előttünk tüneménnyé. Rajtunk múlik ezek után, hogy mi is úgy lássuk - hogy ne csak kopott, megunt díszleteket lássunk magunk körül a világból, hanem képzelőerővel megteremtett csodákat.