Kutasi Kovács Zoltán blogja teljes képernyős tördelésével, a felhasznált blogoló program előnyeit kihasználva mindenek előtt műközpontú. Szövegek, címadási erőlködések nem terhelik fölösen, így legtöbbször a képek beszélnek s általuk a fotós. Elfogadom, hogy az itt látható gazdag anyag minden egyes darabja az ő ablakai a valóságra.
Először járok itt, s látnivaló is akad bőven. Képei jobbnál jobb "találatok", nehéz a választás is, hogy melyiket vegyem a hónom alá, bizonyságaképpen annak, hogy arra sétáltam. Valami olyat választanék - morfondírozok -, ami jellemző a fotográfusra és ha hónapok múltán ránézek, akkor is a látogatás élményeit idézze fel.
Miután többször is visszatértem erre a cím nélküli, tavaly március 24-én beillesztett fotográfiához, egyre biztosabb voltam benne, hogy ez lesz a "kiválasztott". A tigrisketrec üvegkirakatával kettéosztott térben kétféle valóság él egymás mellett, egymástól függetlenül, látszólag közömbösen és békésen. Mind a kinti, mind a benti valóság szereplői élik a saját életüket, anélkül, hogy tudomást szereznének egymásról. Pedig alig karnyújtásnyira vannak, talán még kommunikálhatnának is, de nem teszik. A nagy agglomerációk hűvös bolcsessége árad belőlük, keresztülnéznek a másikon, mintha az üvegen túl már nem is lenne semmi a csillogáson és a tudaton kívül, hogy - addig és ne tovább...
