2010. december 1., szerda

Péter Izabella: Látkép

(Az alábbi bejegyzéssel folytatom a HMKK-fotósuli negyedik évada nemrég levizsgázott végzőseinek munkái bemutatását. Köszönet a 19 újdonsült fotográfusnak, amiért diplomafotóikat a Fotótanú rendelkezésére bocsátották.)
*
Péter Izabella munkái közül egy látkép-tervet választottam, egyrészt azért, hogy jelezzem: ilyen műfajban is bizonyítani kellett a tanfolyamvégi megmérettetésen, másrészt viszont a sikerült alkotás láttán. Izabella dicséretére válik, hogy volt mersze egy igen elkoptatott, agyontematizált város kapcsán látképet komponálni. Ráadásul olyan képelemet használt föl kompozíciójához, amely behunyt szemmel is Párizsról regél bárkinek e földkerekségen: az Eiffel-tornyot.


A mód, ahogyan elképzelte s a gondolatkör, amire a hívószöveggel utal, igazán szerencsés párosítás, s szinte magamagától nyújtja a képi megoldásokat is. A sötét őszi tócsákba fúló levelek, amint beborítják a legendás torony kivilágított látványát, mindenek előtt művészien vonzó, izgalmas üzenet. Érzelmileg érinti meg a nézőt, így aki egy ilyen látképet kap ismerősétől, az nem csupán udvariassági gesztusként fogja fel a küldeményt, hanem kultúrtettként, átélve és elfogadva a fotográfus jószándékú manipulációit.


Példás dekorativitás, jó színek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése