*
Rácz Botonddal talán épp azért zártam a sort, mert ő egy Orsi-portréval győzte meg a vizsgabizottságot arról, hogy kiérdemli a tanfolyam végi oklevelet. Hogy ez a "meggyőzés" valójában mit is ér, annak a kézzelfogható nyoma az itt közölt fotó, amelyen a tanfolyam hivatalos/hivatásos modellje szerepel, eléggé klasszikus beállításban.
Ez egy tűnődő, merengő Orsi-ábrázolat, ezt segít hangsúlyozni az arc beállításain kívül a testtartás és az alakot diszkréten bekebelező jótékony homály. A szépiásan megoldott "patinázás" szintén az archív hangulatot ébreszti fel a nézőben. Az arcra nyíltan kiülő, néma kérdés az, ami magához vonzza a tekintetet és tovább dolgozik a nézőben. Annál is inkább, mert nem ismerjük a kérdést sem, így természetes, hogy a válasz is a rejtélyek ködébe vész.
Van-e izgalmasabb látvány annál, hogy valamit látunk, részleteiben megtekinthetünk, de hiányzik hozzá a megfelelő kulcsunk, a kontextus, a mindent elrendező magyarázat? Ez az Orsi nem az az arc, amit Ádám Gyula portréja közvetített, amit október 24-i bejegyzésemben mutattam be. És ez nem csak azt jelenti, hogy a jó modell ezernyi változatban képes megjeleníteni egy és ugyanazt az embert, hanem a fotográfus képességéről is árulkodik, hogy a modell által képes megvalósítani egy, ha nem is túl eredeti, de klasszikusan bevált elképzelést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése