Írott fotográfiák

Vadas Ernő: Villamosok a havas utcán

Kosztolámyi Dezső különös alkat volt. Szeretetrt elbámulni az utcán, előszeretettel örökített meg élőképeket, jeleneteket, alakokat az életből. A valóság kimeríthetetlen kincsesbányája volt - mai műfajban: turkálója. Azt nem tudjuk, hogy gyakorló fotós is volt-e, de az biztos, hogy rengeteg írott, betűkbe-szavakba oltott fotográfiai jelenet maradt utána. Teljeskörű összegyűjtésük és feldolgozásuk még ma is várat magára, viszont nagy érdeme van e munka felvállalásában Zeke Gyulának, aki 2008-ban, a Budapesti Negyed téli számában összegyűjtött egy addig legbővebb válogatást a nagy író és költő sajtóban megjelent élőképeiről. Az írott fotográfiák évszámok, közlési dátumok szerint rendezve sorakoznak, különböző rovatcímek alá sorolva: Pesti Utca, máskor Pesti Panoráma, Élőképek, olykor Mozgó képek, Körkép, Körbe-körbe, Arcélek stb. Kevés szóval építkezik bennük, skiccel, mint egy rajzoló a vázlatfüzetébe, de igazából fotografál, mert a valóságot rögzíti - egyéni stílusban, de a lehető legobjektívebben. Ritka teljesítmény az övé, s nem véletlen, hogy a Budapesti Negyed gyűjteményéhez oly könnyen akadtak a szöveg hangulatához, tartalmához illeszkedő korabeli képfelvételek is a harmincas évek (1930-1936) budapesti hétköznapjairól. Az írott fotográfiák gyűjteménye itt olvasható, amelyből néhány frappáns szöveget és jellegzetes kísérő fotót válogattam.

Inkey Tibor: Felborult burgonyás kocsi

MNM Történeti fényképtár: Útépítők

* Szűcslegény óriás, fehér jegesmedve-bőrt cepel az utcán. Aki látja, megrezzen, s ijedten tér ki előle egy-egy lépésnyire. Tudják, hogy nem él a jegesmedve, tudják, hogy nem bánt, tudják, hogy nem valóság, de a rémtől való félelmet még az őserdőkből hozta magával az emberiség. Nem tehet ellene. Még a fenevad árnyékától is rémüldözik. (Pesti Hirlap, 1931. december 22., kedd)

* A körúton két fiatalember rozoga, nyűtt kanapét cepel. Valamikor előkelő fogadószoba ékessége lehetett ez a fakó, színehagyott, szakadozott rojtú bútordarab. A kanapé fekete télikabáttal van borítva, és roppant súlyosnak rémlik. Amikor közelébe érünk, látjuk, hogy a télikabát alatt másik fiatalember alszik édesdeden a déli forgatagban. Boldog, gondtalan fiatalság. Egy percre a béke csínytevő, játékos éveire gondolunk. (Pesti Hírlap, 1932. február 9., kedd)

* Mennyi furcsa alakot lát az ember egy félórai sétaútján. A festő vázlatkönyvébe rajzolná, a fényképész lefényképezné, az író pár szóval rögzíti meg.
A Rákóczi úton falusi atyafi bandukol csizmában. Feje fölé tarka-csíkos, piros esernyőt feszít a szemerkélő eső ellen. Olyant és akkorát, amilyent és amekkorát falusi vásárokon feszítenek ki az árusok árujuk fölé. Csaknem az egész gyalogjárót elfoglalja esernyőjével. Mindenki kitér előle, mindenki megmosolyogja. Ő megy-megy rendületlenül. Talán Szent Péter esernyőjét viszi. (Pesti Hírlap, 1932. április 16, szombat)

* Az állatkertben, a vadállatok ketreceinek kettős sorfala közt remek kislányt tol ülőkocsiban a dada. A kislány álmos és rettentően bőg. Feszíti magát, ordít, semmi szóra se csitul. A vadállatok elhallgatnak. Kíváncsian a rácshoz futnak, bámulják őt. Csodálkoznak az új kartárson. Az oroszlán pironkodik, zavarában vakaródzni kezd, a tigris a vállát vonogatja, aztán elismerően tekintenek utána. Ilyen jól még ők sem értenek a bőgéshez. (Pesti Hírlap, 1932. június 1., szerda)