A Tavirózsa premier-fotó pályázatán figyeltem fel évről évre a marosvásárhelyi (megint és annyiszor: Maros-vásárhely!) Mihu Constantin életképeire, tiszta rajzú híradásaira kisvilágunkról.
Különösen szeretem természetfotóit, amelyek közel hozzák azt a látványt, ami sokszor elvész a dimenziók és a nehéz megközelíthetőség miatt. Győzedelmes madara, amelyik úgy tartja az elcsípett lepkét a csőrében, mint egy diadalmas harci zászlót, csak egy példa a sok közül. Ráadásul nem is a legeredetibb, hiszen a természetet sokan és sokféle trükkel, technikákkal - cselekkel - közelítik meg, s az rendre megadja magát. A természetben nincsenek személyiségi jogok, de éppen emiatt kell kétszeresen is paparazzonak lenni, hogy valami értelmeset elcsíphessünk a jól szervezett, kitűnő védelmi rendszerű, öntörvényű világból, amelynek mi magunk is részei vagyunk, de erről nagyon sokszor elfeledkezünk és kívülről betekintve, beavatkozva szeretnénk lenni rendezője és dirigense, teljhatalmú ura és főszereplője egyaránt...
