2013. december 20., péntek

Nat.Geo díjak 2013-ra

Nem kevés azon fotósok száma, akik szeretnék, ha egyszer a National Geographic díjazott képíróinak egyike lehetnének. De azok sincsenek kevesen, akik fitymálva minősítenek egy ilyen díjat, mondván, hogy csak a giccskészítők vesznek részt a Nat.Geo versenyein.

Magam nem tudom, mi az igazság a kréta körül, hiszen se egyik, se másik gyakorló táborba nem tartozom. De az biztos, hogy mindig érdeklődéssel nézem végig a minden esztendei mezőnyt, így év vége felé, amikor a díjakat osztják. Az idén is van a díjazottak között magyar kitüntetett: Zsirmon Réka munkáját a természet kategóriában emelték ki. A Kócsagtenger című különleges hangulatú felvétel a gemenci ártéren készült, és egy olyan pillanatot örökít meg, amikor egy nagy csapat madár gyűlik össze kis helyen. 

A versenyről még olvashatni itt is (maszol.ro) és végignézhető egy érdekes galéria is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése